Mitől lett hirtelen időszerű a mű? Hogy a merő véletlen vetette egymás mellé egyazon szöveg felbukkanását néhány százméternyi távon belül, azzal rendes kritikus nem érheti be. Kell találni valami kórt a korban, amire a színház a maga módján ugyanazzal a történettel reflektál.
Ki ne tudná, hogy Ibsen Nórája a maga idejében a női egyenjogúság kérdéskörét feszegette. De hol probléma ez manapság? Természetesen a világ legnagyobb részén, Ázsiában, Afrikában, az iszlám uralta területeken. De Európában, ahová – ebben a tekintetben legalábbis – hazánk is besorolható, ez mostanában aligha számítható olyan égető problémának, mint százvalahány éve. Jeles András, aki a Stúdió K-ban megrendezte a darabot, ezt lényegében be is vallja: „Meglehet, Marx Károly mondása, hogy tudniillik a történelem sajátos módon ismétli önmagát (ami először szomorújáték, másodjára mint komédia mutatkozik meg, satöbbi), az magára a tragédia műfajára is vonatkoztatható, amennyiben a színház világában mind gyakrabban látható ez az átváltozás: a »szomorújáték« lidércnyomás-szerű alászállása, a tragédia alpári bohózatként való feltűnése. Alulírott kénytelen töredelmesen megvallani, hogy a fenti gondolat aktualitását Ibsen Nóra c. darabjával való foglalatossága során ismerte fel, amennyiben ijedten kellett tapasztalnia, hogy a »szomorújáték« – e pillanatban csak épp sejthető körülmények hatására – minden határon túl közelít a komédia varázslatos vidékei felé.” Szóval a mű önnön paródiájává változott.
Babaház (Nóra) (Fotó/Forrás: Schiller Kata / Stúdió K)
De Jeles nemcsak komédiának játszatja a művet. Ennél direktebb módon is tudatja róla a véleményét. Az első poén (talán az egész előadásban a legerősebb), hogy a sarokban ülő tanítónéni (Lukin Zsuzsanna) fölolvassa az első felvonás szerzői utasítását, azaz részletesen leírja a nem látható díszletet, majd rögtön rátér a második felvonásra. Amit kihagyott, soha többé nem hiányzik senkinek. Nélküle is minden tökéletesen érthető, színpadi szempontból is teljes, hiánytalannak érződő egész.
Babaház (Nóra) (Fotó/Forrás: Schiller Kata / Stúdió K)
Természetesen a játékmód is ironikus, karikírozó, a mozgás szögletes, bábszerű. Az elrajzolásban Spilák Lajos Helmere jár az élen, egy ragadozó cukrosbácsi szeretetével óvja az igazi élettől az ő kicsi játékszerét, Nóráját, aki Homonnai Katalin alakításában groteszk játékbaba. Nyakó Júlia Lindéné szerepében űrlény egy sci-fi meséből, Nagypál Gábor szakadt, hajléktalan madárijesztő. Mindebben a rendező nagy segítségére vannak Bánki Róza stilizált és szedett-vedett jelmezei. De hogy végképp ne lehessen félreértés, arról Pallagi Melitta gondoskodik, aki bepólyázva, cumival a szájában, ordenáré csecsemőként ugrálja, gurulja körbe a játékot, miközben hol kisebb malacságokkal, hol nagyobb disznóságokkal értelmezi a jeleneteket, mintegy lefordítva a felnőttek árnyaltabb megfogalmazásait. Ő, miképp a viccbeli Móricka vagy éppen Freud doktor, mindig ugyanarra gondol. Pontosabban szerinte ugyanarra gondolnak az álszent felnőttek.
nora schiller-kata-1825 (Fotó/Forrás: Schiller Kata / Stúdió K)
Hogy ebben mennyi az igazság, fölösleges vitatni, legföljebb az zavar benne, hogy az előadásban sincs sokkal több. A rendező közismert formátumához illő színvonalon kigúnyolja Ibsent és az ő klasszikusnak kanonizált darabját. Ennyi. Nevetne búcsúzik a régi jó, bevett értéktől. Nem állítom, hogy kevés, de valami mégis hiányzik.
Székely Kriszta Katona-beli munkájának mérlegelése előtt is érdemes citálni a rendezőt. Lényegében fordítva látja a darabot, mint Jeles, lényegi időszerűségét hangsúlyozza: „A Nóra befejezése 1879-ben hatalmas botrányt robbantott ki: egy nő elhagyja a férjét és a gyerekeit. 2016-ra új, alapvető kérdések fogalmazódtak meg a házasság és a család intézményével kapcsolatban. Lehetséges-e két ember tartós együttélése megalkuvás és elnyomás nélkül? Működnek-e hosszútávon egy házasság leosztott szerepei? Meddig tart a szövetség és hol kezdődik az árulás?” E kérdések jogosultságát nem vitatom. Azt is szívesen elhinném, hogy e nem éppen új problémák gyökeresen megváltozott formát öltöttek az éppen mögöttünk maradó esztendőben, ha ezt az előadás igazolná. Ám éppen ezzel marad adós. Mert hogy a jövendőbeli bankigazgató ígéretes karrierjének tényleges felívelése előtt máris egy rózsadombi villa kertre néző nappalijában szenvedi el házaséletének nagy válságát, még nem garancia arra, hogy az bármi lényegesben is különbözne a közel másfél száz évvel korábbi változattól. Balázs Júlia díszlete nemcsak korunkba és közelünkbe helyezte Helmerék otthonát, de társadalmi értelemben egy szinttel magasabbra is emelte annál a bérházbeli polgári lakásnál, ahol Ibsen eredetije játszódik. Ebbe a környezetbe már nem igazán illenek bele azok az anyagi gondok, amelyekkel Nóra küszködik. Arról nem is szólva, hogy a takarékos Helmer aligha engedne meg magának és családjának ilyen drága lakást. A rendezés pedig nem szakad el annyira a mű realisztikus értelmezésétől, hogy az ilyesmiknek ne legyen jelentősége.
Ónodi Eszter és Fekete Ernő (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)
Mégsem ezek a lényegében apró elcsúszások okoznak igazi hiányérzetet. Sokkal inkább az, hogy a jelentős rövidítés ellenére is úgy érzi a néző, hogy semmi különösebb nem történt a darabbal. A címből hiába hagyták el a babaházat, és helyettesítették azzal, hogy Karácsony Helmeréknél, mégsem derül ki több az előadásból, mint hogy a címszereplő merész lépésre szánja el magát: elhagyja otthonát, férjét, gyermekeit.
Őket a szerző ugyan beleírta a szereplőlistába, de a színházak nem szoktak a gyerekszereplőkkel bajlódni, beérik az emlegetésükkel. Ezúttal jelen vannak, időnként elevenen hancúroznak. Ez fokozhatná Nóra anyaszerepének jelentőségét, és ezzel növelhetné a családi otthon elhagyásának súlyát. Ez azonban nem történik meg. A gyerekek jelenetei helyes-kedves betéteknél nem látszanak többnek.
Nóra (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)
A szereplő színészek persze a markáns rendezői gondolat hiányában is nagyszerűek. Mindannyiukról elmondható, hogy alaposan kidolgozott, végiggondolt és határozott vonásokkal egyénítve megrajzolt, figurákat hoznak. Fekete Ernő dolgozószobájából szinte látogatóként időről időre előbukkanó Helmere jóakaratú, családszerető, intelligensen korlátolt tisztviselő, Pelsőczy Réka előadásában Lindéné kiégett középkorú nő, Keresztes Tamás Krogstadja a közvélekedés megviselt áldozata, Kocsis Gergely a korai halál fenyegetését méltatlankodva elszenvedő Rank doktor. Ónodi Eszter kissé riadtan, a világ igazságtalansága fölötti megrendüléssel éli végig Nóra megpróbáltatását.
Kapcsolódó
Ónodi Eszter: „Meg kell becsülni a hópelyheket”
Székely Kriszta rendezésében készül a Nóra a Katona József Színházban. Az Ibsen-dráma címszerepében Ónodi Eszter látható, akivel színlelésről és kitörésről beszélgettünk.
És most térjünk vissza az eredeti kérdésre: mit találhatott izgalmasnak a két rendező 2016-ban Ibsen művében? Jeles András a múlttól, a halottól, a már nem lévőtől nevetve búcsúzást említi, és nagyrészt igazolja is. Székely Kriszta az időszerűséget hangoztatja, de nem bizonyítja. Meglehetős különbség.
hírlevél
