Színház

A nőstény megint álmodik

2012.05.10. 15:11
Ajánlom
Für Anikó május 17-én az Óbudai Társaskörben szólaltatja meg első lemezének, a Nőstény álom című korongnak anyagát.

A Jászai Mari-díjas színművész első lemezét a könnyűzenei szcéna legjobbjaival készítette el 2006-ban, hiszen az egyik legsikeresebb zeneszerző, Hrutka Róbert (Magyar vándor, Valami Amerika) írta a dalokat, az inkább költeményekként aposztrofálható szövegeket pedig Bereményi Géza jegyzi (aki olyan nagysikerű előadók dalszövegeit írta, mint Cseh Tamás, Básti Juli, Udvaros Dorottya). Egy kiváló album azonban még nem garancia a koncertek sike­rére, Für Anikó érzelemdús előadásmódja és Hrutka ­Róbert zenekarának illusztris tagjai (gitár, vokál: Hrutka Róbert, perka, vokál: Dely Domonkos; billentyűk: Galambos Zoltán; basszusgitár: Fehérvári Attila; dobok: Borlai Gergő) viszont igen.

A személyes hangvételű korong szövegírója szerint: "mialatt ezeket a dalszövegeket írtam, kibújtam nememből és nővé változtam, kibújtam nevemből és Für Anikóvá lettem. Elvesztettem józanságomat az eszeveszettségig és a világról határozottan lányos véleményem támadt. Nagyon jó volt mindez, és kár, most hogy megint visszavedlettem férfivá, megint szögletes lett a gondolkodásom. Nagy kár."

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Életörömre hangolunk! – Szeptemberben jön a Zsidó Kulturális Fesztivál

Könnyű- és komolyzenei koncertek, irodalmi és gyermekprogramokkal, hazai és nemzetközi művészekkel várja a látogatókat a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 4. és 12. között. A programokat hét fővárosi helyszínen rendezik meg.
Színház

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.
Vizuál

Miskolcon debütál Csoma Sándor filmje, amelyet Erőss Zsolt története inspirált

Magasságok és címmel készült el Csoma Sándor első nagyjátékfilmje, amely a 2013-ban elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt történetén alapul. Az alkotás elsősorban a férfi feleségére, Sterczer Hildára és a gyászfeldolgozására fókuszál. 
Jazz/World

Egy napig ismét a manouche jazzé lesz a főszerep

Francia, német, szerb sztárelőadók és magyar zenészek lépnek fel a második alkalommal megrendezett Django Feszt Budapesten. A Kobuci Kertbe augusztus 14-én várják a manouche jazz műfaj kedvelőit.
Vizuál

Megérkezett az első előzetes Martin McDonagh új filmjéhez

Egy barátság vége és az észak-írországi polgárháború között von párhuzamot legújabb filmjében Martin McDonagh. Az Oscar-díjas rendező The Banshees of Inisherin című drámája 2023 januárjában kerül a hazai mozikba.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A kultúra megfizethetetlen?!

A kulturális szféra szereplői évek óta komoly anyagi gondokkal küzdenek, a járványhelyzet, valamint a gazdasági változások pedig újabb kihívások elé állítják az intézmények vezetőit. Legutóbb a kata módosítása, valamint a rezsicsökkentés átalakítása késztette stratégiai változásokra a művészeket. Megkerestünk néhány színházat, hogy mondják el, hogyan érinti őket a jelenlegi helyzet.
Színház interjú

„A színházban történetekre van szükségünk” – interjú Béres Lászlóval

Béres László a Karády zárkája után újra a Gyulai Várszínházzal dolgozik, ezúttal egy orosz szerzőhöz, Csehovhoz nyúlva. A rendezővel az augusztus 9-én látható előadásról, a drámaíróhoz fűződő viszonyáról, valamint a román színházi hagyományokról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.
Színház hír

Örmény szokások szerint emlékeztek meg Agárdy Gáborról

Születésének 100. évfordulója alkalmából tisztelői és barátai rövid ünnepséget tartottak a művész Fiumei úti sírjánál.
Színház ajánló

A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválján szerepel az Állatfarm

A Puskás Zoltán rendezésében készült musicalt augusztus 6-án tekintheti meg a közönség a gyulai Tószínpadon. A huszonegy dalt felsorakoztató előadás zenei világában a musical és a rockopera műfaja ötvöződik.