Színház

A nyár Szentendrére költözik

2016.05.18. 15:51
Ajánlom
A legsikeresebb Orlai-produkciók mellett két magyarországi ősbemutató, koncert és több fesztiválprogram is várja a nagyérdeműt Szentendrén. A megújult arculattal jelentkező Nyári Teátrum tartalmas nyáresti kikapcsolódást ígér mindenkinek.
20160512 sajtaj3

20160512 sajtaj3

Júliusban a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös bemutatója lesz Daniel Glattauer Párterápia című darabjának magyarországi bemutatója. A szerző Gyógyír északi szélre című, nagy sikerrel – Szentendrén is – játszott drámája után a Párterápia az emberi kapcsolatok szövevényét tárja fel rengeteg humorral és mély átéléssel. Bár a darab egy kiüresedett házasság mindennapjairól szól, nagyon sok komikus pillanatot tartogat.

Fontosnak tartom, hogy a felhőtlen szórakozás mellett az előadásainknak legyen mélyebb mondanivalója, komoly tartalma, amelynek üzenetét a néző magával viheti, s későbbi élethelyzeteiben fel is tudja használni

– mondta az előadásról Orlai Tibor producer.

A nyár következő bemutatója – szintén magyarországi ősbemutató – a magyar származású brazíliai szerző, João Bethencourt Telitalálat című vígjátéka lesz augusztusban. A darabot tizenkét nyelvre fordították le, s itthon most látható majd első alkalommal. A komédia főhőse a telitalálatos szelvény birtokában, majd annak elvesztése és újra meglelése folytán sajátságosan fordul ki önmagából. A rendező, Sipos Imre a főhősben lejátszódó lelki folyamatokon keresztül közelít a történethez:

Itt is a felszínen humoros események sorozata jelenik meg, valójában azonban az emberi gyarlóságot tárja fel a darab. Mesteri dramaturgiával forgatja szerző a szereplőt a lehetőségek és az elveszett illúziók világában. A történet hőse az új élet kapujában áll, ahonnan vissza kell fordulnia, s ezt érzelmileg nem tudja feldolgozni.

A két bemutató mellett a Teátrum repertoárján szerepel Hernádi Judit Hernádi pont című zenés estje, Fullajtár Andrea Marlene Dietrich-estje, az Egyesült Művészek produkciója Szepes Mária művei alapján, Robert Dubac: A férfiagy című vígjátéka Csányi Sándor főszereplésével, Péterfy-Novák Éva drámája Tenki Réka előadásában, egy mai tündérmese Csongorral és Tündével az Átrium Film-Színház előadásában, a Rózsavölgyi Szalon Amazonok című előadása, és Kolonits Klára lemezbemutató koncertje. A klasszikus, a könnyű- és a jazz zene, a bel canto, a mediterrán, a délszláv dallamok szerelmeseinek is számtalan koncertélmény ígér az idei Szentendrei teátrum és Nyár.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.