Színház

A pestis Facebook-közvetítésével nyit az Első Magyar Karantén-színház

2020.03.13. 13:00
Ajánlom
A Trip Hajó legénysége megalapította az Első Magyar Karantén-színházat, ahol egyszeri és megismételhetetlen produkciókat terveznek. Hegedűs D. Géza előadásában Albert Camus A pestis című regényének monodrámájával indítanak március 16-án este, élő Facebook-közvetítésükben.

"Vigyázzunk egymásra, de a show-nak folytatódnia kell!" - olvasható a Trip Hajó rendkívüli közleményében, amelyben a járványveszély miatt kialakult nehéz helyzetről tájékoztatnak. 

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben arra törekednek, hogy mindenki számára optimális és biztonságos megoldást találjanak, azonban senki se maradjon kultúra nélkül, ezért megalapították az Első Magyar Karantén-színházat.

Tömeges színház-bezárásokra Magyarországon eddig még soha, a világháborús évek alatt sem volt példa, 2020. március 13-án azonban erre is sor került. Magács László, a TRIP Hajó igazgatója elmondta, hogy miközben természetesen megértik a kormányzati intézkedések szükségességét – hiszen az országos járvány megelőzése, és az egészség megőrzése mindennél fontosabb – igyekeznek a kialakult helyzetre a legjobb választ adni.

Megalapították az Első Magyar Karantén-színházat, ahol színészek, zenészek, előadóművészek találkozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre. Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak.

A virtuális társulat jelenlegi tagjai, Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka, és Magács László, március 16-án tartják „alakuló társulati ülésüket”, és további társulati tagokat keresnek.

Az Első Magyar Karantén-színház első előadása Albert Camus A pestis című regényének monodráma változata lesz Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, amit március 16-án, hétfőn 19 órától élő közvetítésben láthat a közönség a TRIP Hajó Facebook-oldalán.

A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, ám ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

A Trip Hajó szervezői már tárgyalnak több zenésszel és előadóművésszel is a közvetítéseken való részvételről. A további műsorváltozásokról weboldalukon és Facebook-oldalukon adnak tájékoztatást.

 

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Színház

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.
Színház hír

Miért pont kivi? – elindultak a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának próbái

Laetitia Colombani francia szerző darabját Őze Áron rendezésében mutatják be a nyár folyamán Kőszegen. Az előadásban színpadra lép Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám és Kiss Anna Gizella.
Színház ajánló

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Színház hír

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.