A Szegedi Nemzeti Színház még decemberben kereste meg a Pick Szeged Zrt.-t azzal a kéréssel, segítsenek pótolni a rezsiválság okozta bezárások miatt kieső próbahelyszínüket. A Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm csoporthoz tartozó vállalat a Pick klubot ajánlotta fel a társulatnak.
A Hegedűs a háztetőn című musicalt Barnák László, a szegedi színház főigazgatója rendezi. A direktor szerint a Pick hosszú ideje támogatja a színházat, a Pick klub épületében található táncterem pedig – ahol időnként ötven ember is próbál egyszerre – kiváló helyszín a színészek, valamint a teljes tánc- és énekkar számára.

Kapcsolódó
Száz életből egyet – beszélgetés Barnák Lászlóval
Barnák Lászlót színészként és rendezőként, illetve a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójaként és a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetőjeként ismerheti a nagyközönség és a szakma. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy mindkét szülője hallássérült. Színházigazgatóként több alkalommal is megszólalt már nálunk, de arról, milyen volt siket szülők gyermekeként felnőni és mindez hogyan hatott az életére, a nagy nyilvánosságnak most először beszélt.
A márciusban debütáló előadás Varsányi Anna díszlet- és jelmeztervei alapján, Hermann Szabolcs zenei vezetésével, Hajdu Anita koreográfiájával készül. Tevje szerepében Borovics Tamás lép majd színpadra.
(via hvg.hu)
Fejléckép: A Szegedi Nemzeti Színház épülete (forrás: Szegedi Nemzeti Színház)