Bezerédi Zoltán önálló estje még az íróóriás életében született. Az előadáson részletek hangzanak el Esterházy Péter Harmonia Caelestis, A Kékszakállú herceg csodálatos élete és az Egyszerű történet vessző száz oldal – kardozós változat című könyveinek szövegeiből.
Egyszer volt, hol nem volt, orális közösülésen innen, szodomián túl, ott, ahol a kurta farkú Kékszakállú túrt, élt egyszer egy kelet-, illetőleg kelet-közép-európai Kékszakállú, egy centráljurópblaubart. Boldogan élt, míg meg nem halt. Erről tudnék még mit mondani.
Ezzel a darabbal (és egy Tar Sándor művel) nyílt meg annak idején a Katona József Színházban a Sufni. Azóta több helyen is járt ez a nagyszerű – egyszerre könnyekig megnevettető és egyszerre mélyen megérintő előadás.
Esterházy Harmonia Caelestis című műve szövegdarabokat, családtagokat, hagyományokat kelt életre. Két részből áll, melybe
az európai történelem minden fontos és igen sok lényegtelennek tűnő, megtörténtként tanult és kitalált eseménye belefér.
A Kékszakállú herceg csodálatos élete válogatásban először 1991-ben jelent meg A halacska csodálatos élete című kötetben, s az Esterházy-univerzum egyik központi darabjának tekinthető.
Bezerédi Zoltán Esterházy-estje
december 2. 19:00, Pinceszínház, Gershwin terem
Jegyek a Pinceszínház oldalán kaphatók.
Fejléckép: Bezerédi Zoltán (fotó/forrás: Pinceszínház)