Az évad elején a Trafóban mutatták be nemzetközi koprodukcióban a Demencia című előadást, amely Mundruczó Kornél rendező öngyilkosság-trilógiájának második része - idézi fel a Proton Színház közleménye.
Mint írják, az új produkció mellett a szezonban a társulat műsoron tartotta összes korábbi előadását is. A Frankenstein-terv, a Nehéz istennek lenni, a Szégyen és a Demencia című produkció a budapesti helyszínek mellett nyolc ország tizenhárom városában negyvenkilenc előadással szerepelt. A jövő évad elején egy holland turnéval folytatódnak a vendégjátékok: Groningenben és Rotterdamban mutatják be a Demenciát.
Ősszel a Proton Színházban színészként rendszeresen feltűnő Rába Roland ezúttal rendezni fog: az Eugene Ionesco Rinocéroszok című műve által inspirált Utolsó című darabot szeptember 11-én a Trafóban mutatják be.