A véletlenről, a nem vártról mi villan be elsőre?

Pokorny Lia: Ha a véletlen elmosott, eltörölt valamit az életemben, elsőre mindig azt éreztem, nem maradt semmi, aztán rádöbbentem, olyasmik szűntek meg körülöttem a véletlennel, amiket már rég a hátam mögött kellett volna hagyni. Úgyhogy hálás is vagyok ezekért a véletlenekért: esélyt adnak a fejlődésre, a továbblépésre. A véletlen talán helyettem is meghoz fontos döntéseket.

Király Dániel: Hallgattam Liát, és eszembe jutott Kurt Vonnegut Macskabölcsője, amely komoly hatással volt rám, a gimnázium vége felé olvastam. A regényben van egy vallás, a Vonnegut által kitalált „bokononizmus”, amelynek hívei azt vallják, hogy az emberek karaszokba szerveződnek, olyan spirituális közösségekbe, amelyekben valami összekapcsol a másikkal. Egyszerre két karaszban is benne vagy: az egyikbe épp befelé tartasz, a másikból pedig épp kifelé. Akkor valamiért nagyon megtalált ez az életfilozófia, sokáig bokononistának is vallottam magam.

Megesik, hogy noha valakivel korábban még nem találkoztunk, rögtön ismerős energiák vesznek minket körül. Ezért sem gondolom, hogy lennének véletlenek, valami miatt működik a kauzalitás, valami miatt idejöttem, Lia is, és lehet, hogy a kettő között nincs közvetlen összefüggés, de valamiért az életünk most ért arra a pontra, hogy találkoztunk.

Pokorny Lia és Király Dániel - Keresztül-kasul (Fotó/Forrás: Kallus György / Rózsavölgyi Szalon)

A Keresztül-kasul is valami ilyen találkozás... Milyen a megrendezett véletlent játszani?

PL: Ha valamit nagyon szeretnék, ám sehogy sem akar megtörténni, eltöprengek, min is kellene változtatnom. Lehet, hogy a megoldás az: nincs semmi tennivalóm azzal a dologgal. A Keresztül-kasul két szereplőjét – közülük az egyik, az én figurám kezdetben teljesen bezárkózik – a véletlenek mégiscsak segítik abban, hogy valamiképpen elkezdjenek összecsiszolódni. A véletlen ajándéka szerintem az, hogy mintegy felfedje, mi is a feladatod azzal a másikkal. Csak a saját tapasztalatokra, élményekre hagyatkozhatunk mi is, amikor ezt eljátsszuk.

KD: Ha a színészek jó energiákkal megteremtenek egy előadást, ott

Volt egy Zsótér Sándor által rendezett Peer Gynt-vizsga, amit Pécsen is előadtunk a helyi környezetre „alkalmazva”. Mivel egy kertben játszottunk, mindenféle időjárási viszontagságnak voltunk kitéve. És be is következtek a dolgok. Egy kellő pillanatban eleredt az eső. Vagy a végén, Peer Gynt halálakor pont oda szállt hat galamb, és amikor Fehér Balázs Benő lehajtotta a halála jeleként a fejét, abban a pillanatban szállt el mind a hat.

Király Dániel és Pokorny Lia (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

Számotokra, a karaktereitek számára mit jelent ez a találkozás az előadásban?

KD: A mi kettőnk találkozása Liával is „megrendezett”, hisz Dicső Dani rendező hozott össze minket.

PL: Én azért féltem kicsit a kettőnk közötti korkülönbségtől... Ugyanakkor – ahogy a szövegben is elhangzik – van egyfajta tanár-diák viszony is a két szereplő, Janet és Josh között. Bár fordítva, mint gondolnánk. Sokszor érzem, Dani, hogy te irányítasz, illetve azt, hogy rengeteget tanulok tőled.

KD: Adódhat ez talán abból is, hogy Josh a kezdeményező...

PL: Nem, itt nem egészen erről van szó, ebben azért már van némi tapasztalatom... Tökéletesen azt érzem, hogy hagyom, megyek utánad, és kész!

KD: Josh folyamatosan a humorával próbálja bombázni Janet-et, és igyekszik lerombolni azokat a falakat, amelyeket a nő felépített maga köré. Ebben az értelemben persze muszáj kezdeményezőnek lennie... Rettentően tetszik, mennyire teljesen más Lia és Janet. Lia bámulatosan sziporkázó. Ezzel szemben Janet borzasztó merev, a kontya által kifeszített valaki, ez a belső konfliktusa tökéletesen ki is jön a játék során, mert egyszer csak elkezd ebbe az egészbe belelazulni... kicsit „Liásodik” azért!

Pokorny Lia és Király Dániel - Keresztül-kasul (Fotó/Forrás: Kallus György / Rózsavölgyi Szalon)

De hisz a darab is erről szól: találkozik két egymás számára vadidegen ember, megnyílnak egymás előtt, önmagukhoz képest kifordulnak önmagukból, nem? – mintegy színpadon is a színpadon kívülit játszva.

KD: Ehhez azért nagyon szükséges az, hogy tudjál nyitott lenni, nem?

PL: Igen, ez határozottan így van! Volt már olyan próbafolyamatom, amikor semmi nem akart összejönni, teljesen elbeszéltünk egymás mellett a színészekkel, a rendezővel is. Nem is értem, egyáltalán hogyan jutottunk el a bemutatóig.

Nem kérdezed magadtól, hogy „ő most miért azt csinálja?” Dani minden apró rezdülése kapcsán gondolkodni kezdek azon, hogyan képes ennyire piszok frissen gondolkodni! Nem tipikus, nem maníros, mindig valami teljesen váratlan dolgot hoz, ami nem széttöri, hanem dúsítja, gazdagítja az egészet. Azt érzem, hogy nem is játszom semmit, csak vagyok.

KD: Én viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, mert legtöbbször olyan csapatokba, társulatokba kerültem be, amelyekben viszonylag hamar megtaláltuk egymással a közös hangot. Nagyon felszabadító tud az lenni, amikor színészként megfeledkezhetsz a benned lakó rendezőről.

Pokorny Lia és Király Dániel - Keresztül-kasul (Fotó/Forrás: Kallus György / Rózsavölgyi Szalon)

Könnyen lehet, hogy az életünk tótágast álló helyzeteire a leghatásosabb terápia ez a fajta „keresztül-kasulság”?

PL: Ezeket a helyzeteket nem lehet irányítani, nincsen felettük hatalmad. Mi az, amit irányítani tudsz az akaratoddal? Semmit! De ha lehetne ezeket választani, akkor hogy a csudába ne, persze! Hisz az ilyen helyzeteket várja az ember mindig. Dicső Danival egyikünk sem dolgozott még, ám az ő fejében összeállt, hogy pont mi ketten legyünk itt.

KD: Ezt a produkciót tavaly decemberben mutattuk volna be, de ugye a pandémia miatt csúszott, valamiért ennek is így kellett történnie. Ha decemberben próbáltuk volna, bizonyosan nagyon más lenne ez az előadás, hisz azóta is annyi minden történt mindannyiunkkal.