Színház

A román külügyminisztérium sajnálatosnak tartja Alföldi döntését

2010.11.18. 19:10
Ajánlom
A román külügyminisztérium sajnálattal állapította meg, hogy Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója "a Jobbik által kilátásba helyezett politikai tüntetés nyomására" visszavonta azt a bérleti megállapodást, amelynek alapján az épületben a román nagykövetség rendezvényt tartott volna Románia nemzeti ünnepe alkalmából.

Mint arról korábban beszámoltunk, nagy felhördülést váltott ki az az információ, mely szerint Alföldi Róbert szóbeli megállapodást kötött a Budapesti Román Kulturális Intézettel, hogy november 30-án a Nemzeti Színházban tarthatják meg Erdély Romániához való csatolásának ünnepét. A főigazgató tegnap este visszavonta döntését.

A román külügyminisztérium közleménye szerint Alföldi november 17-én levélben értesítette a budapesti román nagykövetséget a megállapodás visszavonásáról. Ebben a levélben Alföldi kifejtette - olvasható a román szaktárca dokumentumában -, korábbi döntését azon meggyőződése alapján hozta meg, hogy a két nemzet viharos történelme után a román és a magyar nép a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz. Alföldi közölte: sajnos rosszul mérte fel azt, hogy döntése félreérthető, és ezzel sok magyar ember érzését megsérti.

A román külügy közleménye szerint az igazgató ugyanakkor mélységes szomorúságát fejezte ki a kialakult helyzet miatt és aláhúzta, hogy az ilyen eseteket csak úgy lehet majd elkerülni, ha folytatják az együttműködést, főleg a művészet és a kultúra terén. A román külügyminisztérium a kiváló kétoldalú kapcsolatok és a két ország között létező stratégiai partnerség tükrében "elszigetelt kivételnek és sajnálatosnak" tartja a most kialakult helyzetet, ami megerősíti, hogy a két országnak a jövőbe mutató és a múlt meghaladására irányuló erőfeszítései helyesek.

A szaktárca emlékeztet arra, hogy idén a román-magyar kapcsolatok erőteljesen fejlődtek, így számos magas rangú magyar vezető látogatott Romániába, többek között Schmitt Pál államfő és Orbán Viktor miniszterelnök - olvasható a Mediafax és az Agerpres román hírügynökségek által ismertetett közleményben.

A román hatóságok most a magyar hatóságok támogatását kérik, hogy megfelelő helyszínt találjanak a november 30-i rendezvénynek. Emlékeztetnek arra, hogy minden évben Románia nemzeti ünnepét neves magyarországi kulturális közintézményekben ünnepelték meg, így például 2005-ben az Uránia Nemzeti Filmszínház, 2006-ban a Művészetek Palotája, 2008-ban a Thália Színház, 2009-ben pedig a Belvárosi Színház adott otthont a rendezvénynek. Az ebből az alkalomból szervezett kulturális rendezvényekkel azt a célt tűzték ki, hogy minél szélesebb körben megismerjék a román kultúrát Magyarországon - áll a román külügyminisztérium közleményében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus

Az időtlenség fénye – Tim Braithwaite a középkori hangzás újrafelfedezéséről

Antwerpen évszázados múltra visszatekintő épületeinek falai között augusztusban ismét megszólal a múlt: a Laus Polyphoniae fesztivál Európa egyik legkülönlegesebb régizenei eseménye, amelynek egyik visszatérő fellépője a Cappella Pratensis.
Klasszikus

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Vizuál

Tarr Béla 70 – retrospektív vetítéssorozattal ünnepel a Cirko-Gejzír

Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz. 
Színház

Az SZFE hallgatói mutatkoztak be az Avignoni Fesztiválon

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztiválon. A produkció OFF-programként szerepelt a nemzetközi, kortárs színházi seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az SZFE hallgatói mutatkoztak be az Avignoni Fesztiválon

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztiválon. A produkció OFF-programként szerepelt a nemzetközi, kortárs színházi seregszemlén.
Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.