Színház

„A rossz hírek ellenére vegyük észre azt is, hogy mégis alkotunk” – Évadot hirdetett a Radnóti Színház

2023.09.04. 13:20
Ajánlom
Alföldi Róbert, Nagy Péter István, Szikszai Rémusz és Mohácsi János is rendez a Radnóti Színház új évadában. Kováts Adél igazgató az évadnyitó társulati ülésen az alkotói tettvágy, az összetartozás és a közösség erejét hangsúlyozta beszédében.

A Radnóti Színház a tavalyi sikeres évadot folytatva újabb, Magyarországon először látható bemutatókkal készül Alföldi Róbert, Nagy Péter István, Szikszai Rémusz rendezésében. A negyedik bemutató olyan átirat, amely a szerző eredeti szándékához híven nyelvében és színpadi megvalósításában mai előadást ígér Mohácsi János rendezésében. A színház mindegyik premierje a jól ismert, ízig-vérig közép-európai katlanban való létállapotot tükrözi és boncolgatja.

„Jó közösség vagyunk. Próbáljuk egymásban tartani az erőt, megőrizni a jókedvünket, a tettvágyunkat.

Az egyre nehezebben élhető életünk és a mindennapokat sújtó folyamatos rossz hírek ellenére vegyük észre azt is, hogy mégis alkotunk, olvasunk, színházba járunk, tanulunk, neveljük a gyerekeinket…

És mégis élünk! Valahogy ez az »és mégis« adhat nekünk erőt, reményt arra, hogy nyitottak maradjunk.” – Ezekkel a gondolatokkal motiválta társulatát Kováts Adél igazgató, majd ezt követően köszöntötte az új tagokat, Tóth Ildikó, Major Erik és Kuttner Bálint színművészeket, valamint a gyakorlatát a Radnótiban töltő Kozma Veronika egyetemi hallgatót.

_20_CSG3466-131637.jpg

Kováts Adél mond beszédet a Radnóti Színház évadnyitó ülésén (Fotó/Forrás: Csoszó Gabriella)

Az igazgatónő ironikusan megjegyezte, hogy nem múlhat el évad építkezés nélkül, a színház mellett most egy másik épületet alakítanak át hotellé, amely munkálatok erre az évadra is kihatnak a működésükre, de az előadásokat nem fogja zavarni. Így elmondható, hogy a Radnóti öt éve folyamatosan építkezési közegben éli a mindennapjait.

Szeptember elején a színház újabb vendégelőadásra viszi a Kályha Katit, 4-én a nagybányai közönség lehet részese Szálinger Balázs történetének, amelynek helyszíne a nagybányai Kályha kocsma. A közönség által nagyon várt Radnóti nyílt nap idén kitelepül a margitszigeti Kristályba azzal a szándékkal, hogy az esélyegyenlőséget erősítve akadálymentes lehessen a közönség számára. Ez a minifesztivál, amivel a társulat készül a nyílt napra szeptember 17-én, vasárnap lesz. Októberben fotókiállítás nyílik színész-tárlatvezetéssel és szakmai beszélgetésekkel a tizennégy ügyből, és novemberben a főváros 150 éves születésnapján debütál a Budapest teli van faluval Radnóti-podcast.

_32_CSG3520-131637.jpg

Sodró Eliza és Martin Márta (Fotó/Forrás: Csoszó Gabriella)

Az évadnyitót követően tartották meg Alföldi Róbert rendezővel a 3tél olvasópróbáját, a színház már gőzerővel készül az október 21-i premierre. Tena Štivičić darabja igazi társulati előadás nagyívű szerepekkel és történelmi korokon átívelő családtörténettel, Tóth Ildikó, László Zsolt, Sodró Eliza, Bata Éva, Pálfi Kata főszereplésével.

Decemberben Nagy Péter István viszi színre Ödön von Horváth Istentelen ifjúság című kisregényének adaptációját, nagyon erős jelenkori áthallásokkal.

A főbb szerepekben Porogi Ádám, Schneider Zoltán és Major Erik lesz látható.

Szikszai Rémusz újra dolgozik a társulattal, Robert Icke Oidipuszát rendezi meg, amely a mában és egy választás éjszakáján játszódik, címszerepben Pál Andrással, feleségét Kováts Adél alakítja.

Az évad végén ismét a Radnótiban rendez Mohácsi János, aki Bródy Sándor A tanítónő című darabjának friss, kortárs közegre átírt verzióját készíti el testvérével, Mohácsi Istvánnal. A társulat tagjai mellett vendégművészként Bányai Kelemen Barnát (Katona József Színház) láthatja majd a közönség, a címszerepet Sodró Eliza alakítja.

Fejléckép: Kováts Adél a Radnóti Színház évadnyitó ülésén (Fotó/Forrás: Csoszó Gabriella)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Plusz

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.
Vizuál

Amszterdamban és Tallinnban kezdi nemzetközi fesztiválkörútját Lakos Nóra új filmje

Először versenyez magyar családi film A-kategóriás fesztiválon: Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című alkotását ugyanis beválogatták a rangos Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági versenyprogramjába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház hír

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Színház ajánló

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.
Színház hír

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
Színház interjú

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.