Soha nem kapott még bántó, bosszantó kérdést?
Újabban bosszantott a „Hogy van”?! Pedig ez milyen kedves is lehetne. Hányszor odavetjük az ismerősöknek, barátoknak – néha választ sem várva –, szinte csak üdvözlésként ezt a kérdést. Most pedig a betegségem után történt néhányszor, hogy egészen másképpen hangzott ez a „Hooogy vaaan?!
No, ezt most hogy írjam le?! Van ebben egy kis aggódás, együttérzés, sajnálat, részvét...
Az érdeklődést köszönöm szépen, de a szánakozás kegyetlenül tud fájni. Eszembe juttatja a betegséget. Nagyon sok múlik a hangsúlyon, a hanghordozáson.
Egyébként hogy van?
Az egészségi állapotom most rendben van. Átmenetileg jól vagyok. Ebben a korban már nem lehet azt mondani, hogy ide nekem az oroszlánt is, mert hátha ideadják!
Nem akarom felmondatni az életrajzát, de van néhány kérdés, melyekre vagy nem válaszolt, vagy nem is kérdezték. Sokszor elmondta, hogy eredetileg rendező szakra jelentkezett a főiskolára, mégis színész lett...
Az az igazság, hogy az utolsó pilllantban Setét bácsitól, a portástól tudtam meg, hogy abban az évben nem indul rendező szak, ezért színésznek jelentkeztem.
De ha azt mondja nekem, hogy csak színházturisztikaszak indul, akkor arra jelentkeztem volna.
Bodrogi Gyula (Fotó/Forrás: Stekovics Gáspár)
Sokszor elmondta, hogy a színházban a főszerep a színészé és a közönségé. De a rendezőkről nem nagyon beszélt!
A színházban a színész és a közönség játszik. Nélkülük nincs előadás. A rendezőre is nagy szükség van, és az összes többi – a díszlet- és jelmeztervező, a világosító, a kellékes, mindenki – csak őket, a színészeket segíti. Az a dolguk, hogy hatásosabbá tegyék azt, amit a színészek előadnak. Ahhoz is hozzá kell járulniuk, hogy akihez szól a színpadi játék, tehát a nézőtéren ülő közönség megfelelően reagáljon. Sírjon, nevessen, elgondolkodjon...
A kritikákat nem olvasta? Nem olvassa?
Nem. Pontosabban, ha valaki szól, hogy jót írtak a munkámmal kapcsolatban, akkor azt megkeresem. Ha véletlenül kezembe kerül valami olyan újságcikk, amelyben lehúznak, akkor sem bosszankodom. Vagy inkább úgy fogalmaznék, igyekszem nem bosszankodni. Az újságírókat is meg kell érteni.
Ha mindig azt írnák, hogy minden rendben van, vagy az előadás nagy siker volt, az egy idő után senkit sem érdekelne.
Persze azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy mit jelent ma a siker?!
Mit jelent ma a siker?
Nagyon sok fogalom jelentése megváltozott, így ma már a siker sem egyértelmű. Egy-két kivételtől eltekintve nálunk ma már nincsenek igazán sorozatosan műsoron tartott, úgynevezett en suite-előadások. A repertoárszínházakban – és Magyarországon a legtöbb ilyen – ha egy bemutatóról azt írják, hogy sikeres, annak semmi jelentősége. Legfeljebb havonta egyszer vagy kétszer játsszák. Mire legközelebb műsorra tűzik, már senki sem emlékszik, mit mondtak vagy írtak róla. Így nincsenek, nem lehetnek igazán komoly sikerek. De a bukások sem tűnnek fel senkinek. Én ezt is hiányolom. A siker és a bukás csak együtt értelmezhető.
Szerző: Kornya István
A teljes interjú itt érthető el.
Fejléckép: Bodrogi Gyula (Fotó/Forrás: Lakatos János / Nemzeti Színház)
hírlevél
