Rendezőként és színpadi szerzőként ismertebb vagyok, mert manapság ritkán játszom – kezdi a beszélgetést Tristan Petitgirard. – Szerepátvételeknél, beugrásoknál láthat leginkább a francia közönség. Az önálló színpadi szerzői munkám mellett egy barátommal van egy kis színházi társulatunk, a Label Compagnie.
Neves komponista, karmester apa, Laurent Petitgirard mellett nem érzett magában késztetést a hangjegyek iránt?
Az igazat megvallva, a szavak zenéje mindig közelebb állt hozzám, mint a hangjegyeké. Irodalomimádó nagymamám révén már gyerekfejjel rengeteget olvastam. A regényekben is a szereplők belső motivációi érdekeltek. Így lettem színész. Állítom, a darabíráshoz elengedhetetlen ismerni és gyakorolni is a színészetet, máskülönben nem szerzel zsigeri, fizikai tapasztalatokat a figurák megteremtéséhez.
Tristan Petitgirard (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)
Mi ad motivációt a színpadi íráshoz?
A kiindulópont számomra egy nagyon erős drámai helyzet, ami elindítja bennem a történések láncolatát. A Válásguru esetében egy újsághírből indultam ki: egy Los Angeles-i ügynökség arra specializálódott, hogy ügyfelei nevében lebonyolítsa a párkapcsolati szakításokat. Gyakran nem mennek lakásra sem, hanem telefonon intézik el.
Fogyasztásra, szolgáltatások igénybevételére fókuszáló társadalomban élünk, ahol a szerelem, az érzelmek is fogyasztási cikké silányulnak.
Az alaphelyzetből egy érzelmi krimi köntösébe bújtatott szerelmiháromszög-történetet kerekített: az ügyfele barátnőjéhez beállító „válásguru” azzal szembesül, hogy a szakítás „tárgya” egykori szerelme, aki elhagyta őt. Ez tipikusan franciás vígjátéki „csavar”…
Nagyra becsült, szeretett íróbarátom, Éric Assous Házastársi illúzió című darabjában láttam egy hasonló szerelmi háromszöget. Felvillanyozott az ötlet, hogy átvegyem tőle. A két férfi és egy nő felállás remek lehetőséget kínál arra, hogy a szereplők elbizonytalanodjanak, az erőviszonyok váltakozzanak az egymással folytatott igaz-hamis játékban. Lélektanilag is izgalmas önvédelmi játékba bonyolódnak, hazudoznak, titkolóznak, mire végül lehull mindenkiről az álarc. Íróként mindhárom szereplőmmel rokonszenvet érzek.
Tristan Petitgirard (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)
Korunk fogyasztói robotszemléletében a kapcsolatok is gyorsan lecserélhetők, eldobhatók. A keserű komédia nyelvén a nézőket szembesíteni kívánta a saját kapcsolatkezelési módszerükkel?
Természetesen. Bármelyikünk, bármikor kerülhet hasonló szituációba, hogy elhagyják, vagy ő hagy el valakit, és nem feltétlenül önszántából. Furcsa kanyarokat képes venni az élet, olykor visszatér valaki a múltunkból, és önvizsgálatra késztet. A legkülönbözőbb országokban, kultúrákban is
attól lehet sikeres a Válásguru, mert olyasmiről beszél rengeteg fordulattal, félreértéssel, humorral, amit sokan saját tapasztalatként élnek meg.
Nagyon különös körülmények között született a párizsi ősbemutató, 2015-ben. A Charlie Hebdo szerkesztőségével szemben van a Comédie Bastille, pont a merénylet idején próbáltunk ott. A terrortámadás után sokan menekültek a színház épületébe, befogadtuk őket. A tragédia, a gyász idején katarzist, nevetést tudtunk nyújtani másoknak egy eléggé félelmetes légkörben.
Tristan Petitgirard (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)
Jelenleg milyen témán dolgozik?
A Szerelemből vicces (Drole par amour) című kétszereplős darabon, amelyet várhatóan jövőre mutatnak be. Javarészt magánszínházaknak dolgozom, soha nem megrendelésre, hanem ötletek alapján állok neki egy-egy téma megírásának.
Rendezőként Cyril Gély A díj című, legújabb darabját készül színpadra vinni Párizsban, amely – tudomásom szerint – előbb kerül bemutatásra a Rózsavölgyi Szalonban, mint a Théatre Hébertot-ban.
2024 januárra terveztük a bemutatót, de pár hónapot csúsznak a próbák a főszereplő, Pierre Arditi egészségügyi állapota miatt. Nagy élvezettel viszem színre kortárs szerzők darabjait, különösen a történelmi témájú daraboknál lehet áthallásokat találni a mi korunkkal. A díj című darab Otto Hahnnak a Nobel-díj átvételét megelőző, váratlan találkozása körül forog. A német kémikus 1944-ben kapott Nobel-díjat az urán maghasadásáért. Két évvel később volt a díjkiosztó. A stockholmi szálloda lakosztályában felkeresi őt egykori munkatársa, Lise Meitner, akivel harminc éven át együtt végeztek kutatásokat, és számon kéri rajta, miért nem közösen osztoznak a díjban. Egy különleges ütközet zajlik a két ember között. A nőknek kevés kivételt leszámítva (lásd Karikó Katalin Nobel-díja – a szerk.) ma is küzdelmes jelentős pozíciókat, elismeréseket szerezni.
Tristan Petitgirard (Fotó/Forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)
A tudomány, a művészet élő alakjait középpontba állító drámákat jegyez főleg rendezőként. Honnan ez a kitüntetett érdeklődés a valós történetek és személyiségek iránt?
Vonzanak a kivételes életutat bejárt személyiségek. És még jobban vonzanak azok, akik kemény, megfeszített munka árán, koruk meg nem értésével, a környezetükkel megküzdve jutottak magasra.
Különösen szeretem azoknak a sorsutaknak a bejárását, ahol az igazság, az igazságtétel a tét.
A színháznak módjában áll utólagosan hangot adni, igazságot szolgáltatni azoknak, akik ezt nem kapták meg életükben. Példával élve, Budapesten is bemutatták Benoit Solès Kódfejtő című darabját Alan Turingról, a brit matematikusról, aki milliók életét mentette meg a nácik Enigma-kódjának a feltörésével, két évvel megrövidítve a második világháborút. Az első számítógép megalkotása is az ő nevéhez fűződik. Ehhez képest méltatlanul elfeledték, amibe nyilván a homoszexualitása is belejátszott. A különbségek elfogadása sajnos még a mai világban sem evidens. A színház a maga élő valóságával képes a legközvetlenebb érzelmeket kiváltani, az igazságtalanság keltette érzelmek révén pedig az igazságtétel eszköze lehet.
A Válásguru című előadás legközelebb november 7-én és 8-án látható a Rózsavölgyi Szalonban.
További információ ide kattintva! »»»
Fejléckép: Tristan Petitgirard (fotó/forrás: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)
hírlevél
