Két sikeres éven vannak túl, ez a harmadik a járványhelyzet miatt több szempontból is rugalmasságot kíván. Hogy zajlik most a munka?
A tavalyi évhez hasonlóan ismét tizenkét növendékkel dolgozunk, mert úgy gondoljuk, hogy egy több hónapon keresztül zajló munkához ez az ideális. Minden évben szeptemberben kezdünk, februárban tartunk egy bemutatót, majd a következő három hónapban a projekt más szakaszai aktivizálódnak jobban. Tavaly még épphogy meg tudtuk csinálni az előadást, mielőtt márciusban bezártak volna az intézmények. Akkor szereztünk egy kis gyakorlatot abban, hogy hogyan működhet a projekt online. Idén szeptemberben ugyancsak offline indultunk, és most is napi négy-öt órában zajlottak a próbák, workshopok, amíg lehetett személyesen. Novemberben online-ra váltottuk. Az előző évekhez hasonlóan biztosítjuk résztvevőink számára a szállást, étkezést, illetve BKV-bérletet, munkához segítjük őket, és bár a vírus miatt ezt most elengedtük, de kötelező előtakarékosság is van, hogy mire kikerülnek, legyen saját tőkéjük. Az a két hónap, amit még ősszel személyesen együtt töltöttünk, megalapozta azt a csoportkohéziót, amelyre a munkát építjük, és kialakult az a bizalmi kapcsolat és művészi nyelvezet is, amellyel a program során dolgozunk. Romankovics Edit és én foglalkozunk a művészi munkával, míg Góbi Rita a táncos workshopokat tartja – online.
Idén nagyon jó hallású és mozgáskészségű fiatalok vannak nálunk, ezért a hét egyik napján kifejezetten a mozgáson van a hangsúly.
Megpróbáltuk megoldani a zenei foglalkozások online térbe helyezését is, de lehetetlen volt.
Hogy néz ki egy online tánc workshop?
A fiatalok kialakítanak egy kisebb teret a gép előtt, és a kamera előtt tanulják a koreográfiát, valamint a kisebb mozgásokat. Szerencsére ősszel, amikor még tudtunk találkozni, Ritával összecsiszolódtak, így gördülékenyen megy a munka. De még mi is folyamatosan tanuljuk, hogy hogyan lehet ezt a leghatékonyabban csinálni.
Schermann Márta (Fotó/Forrás: Schermann Márta)
A fiatalok az ország különböző pontjairól érkeznek, a programban való részvételhez nincs szükség külön felkészülésre. A nehézséget leginkább a rendszeresség jelenti számukra, ami viszont az első pillanattól a projekt alapját képezi. Mi csak annyit várunk tőlük, hogy mindennap jöjjenek és vegyenek részt a foglalkozásokon. A programba való bekerülésnek is csupán néhány kritériuma van: legyen meg a nyolc általánosuk, tudjanak írni és olvasni, illetve az aktív drogfogyasztás kizárással jár. Ez utóbbi is csupán azért, mert nem vagyunk aktív drogfogyasztókra szakmailag felkészülve. Ezen felül már a kezdetektől felnőttekkel, 18-24 éves fiatalokkal dolgozunk, a kisebbek gyermeki létéből fakadó nehézségek miatt nem tudunk felelősséget vállalni. Néha teszünk kivételt, az elmúlt években is volt olyan, aki idősebb volt, vagy az általános iskolai végzettsége nem volt meg – utóbbi a program ideje alatt felkészült az iskola elvégzésére is.
A 18 és 24 év jobb szociokörnyezetben élő fiataloknál elég nagy szemléletbeli és életkori különbséget jelent. Itt ez nem okoz problémát?
Nálunk a legtöbb résztvevőnek a középfokú végzettsége sincs meg, illetve 18 éves korukig nem úgy szocializálódnak, mint azok a gyerekek, akik családban nőnek fel. Egy nagy közösségben élnek, sokszor náluk sokkal kisebbekkel is, és úgy kerülnek ki az állami gondoskodásból, hogy se gyakorlatuk, se szociális hálójuk, se végzettségük. Ebből kifolyólag lehet, hogy valaki huszonéves, de mentálisan vagy érzelmileg sokkal fiatalabbnak gondolnánk. És a fordítottja is igaz: előfordul, hogy a résztvevő 18 évesen már olyan kemény életet tudhat maga mögött, hogy jóval érettebbnek tűnik a koránál.
Ilyen végletek mellett hogyan lehet egy csapattá kovácsolni a projektben résztvevőket?
Ezek a fiatalok olyan környezetből érkeznek, amelyben közülük nagy számban kipróbáltak már valamilyen szert, fogyasztott alkoholt, sokszor nem is kis mennyiségben. Az aktív drogfogyasztóként és súlyos pszichés zavarokkal nem veszünk fel senkit – a mi tudásunk és lehetőségeink az ilyen esetekben már kevésnek bizonyulnak –, de egyébként ebből nem szokott probléma lenni.
Nekünk az a dolgunk, hogy élménnyel, elvárással és visszajelzéssel töltsük őket, és azt a lyukat, amit adott esetben a drog foltozna, a művészeti munka töltse meg.
Mindig az egyénre fókuszálunk, és az a közös élmény, amit önmaguk felfedezése jelent a művészi munkán keresztül, fűzi össze őket egy támogató, összetartó csapattá. Ez egy új terület, ahol mindenki a startvonalról indul.
A program során a trénerek munkáját mentorok is segítik.
A nap elején mindig jelen van egy szociális munkás, a mi projektünkben Szák Zsófia, aki olykor részt vesz a próbákon is. Ő reggelente időt szán arra, hogy a súrlódásokat, problémákat elrendezze, vagy akár a napi ügyekben – például a papírmunkában, ügyintézésben – segítse a fiatalokat. Minden program kezdetén megbeszéljük a mentorokkal, akik az előző évfolyamok növendékeiből kerülnek ki, a kötelezettségeket, és az ő javaslataik alapján – de a mi szakmai irányításunk mellett – zajlik az adott évben a munka. A résztvevők, ha úgy érzik, akár személyes problémákkal is fordulhatnak a mentorokhoz. Ők most a vírus miatt nem járnak be a foglalkozásokra, de a résztvevők kiválasztásába őket is bevontuk.
Emellett már az első év végén volt olyan növendék, aki jelezte, hogy szívesen visszatérne mentorként, sőt van, aki már a kezdetektől velünk van. Tavalyról négyen jöttek vissza, és segítenek a közösségi érzés megteremtésében.
A bemutatásra kerülő darabot mi alapján választják ki?
Minden évben a csoportra szabva keresünk darabot, idén ez nagyon nehéz volt. Általában ajánlok egy művet, amit a művész munkatársakkal közösen megvitatunk és elkezdünk feldolgozni. Ebben az évben az Elektrával szerettünk volna foglalkozni, és el is kezdtük, de körülbelül egy hónap után kiderült, hogy mégsem volt annyira jó választás. Mellette egy olyan sérülékeny témáról beszélünk, olyan családi viszonyokról és kapcsolódásokról, amiket egyszerűen nem lehet online feldolgozni. Ilyenkor változtatni kell, hiszen ezeknél a fiataloknál egy-egy terület húsba vágó lehet, illetve
ami nekünk csak egy irodalmi mű dramatikus helyzete, előfordulhat, hogy nekik saját valós élményanyaguk.
Ha így alakul, akkor igyekszünk a darabot úgy transzformálni, hogy az adott ember ne sérüljön, és ne legyen túlságosan kiszolgáltatva a helyzetnek.
Mi lett végül az Elektrából?
A Félelmek bolygója címet adtuk az új produkciónak, a science fiction-szerű történetet Hárs Anna írta azokból a jelenetekből, amelyeket a fiatalokkal az elmúlt hónapokban a workshopokon csináltunk. A növendékek személyes történeteit, kitalált karaktereit használtuk, beleépítve azokat a dolgokat, amik érdeklik őket, ahogyan a világot látják. Viszont a személyes élményanyag ellenére nem a valódi történeteket dolgoztuk fel, ez a mese sokkal inkább a világgal és a saját magunkkal történő közös felelősségvállalásról szól, illetve közös rálátás a mostani helyzetre – vírussal vagy vírus nélkül.
Az Elektrát tehát teljesen elengedtük, de arra mindenképpen jó volt, hogy beszéltünk róla, illetve az is egy cél, hogy a növendékek az adott művet, amit ajánlunk, elolvassák, megismerjék a nyelvezetét, és a közös játék élményén keresztül közelebb kerüljenek hozzá. A szavaknak mágikus erejük van, és az olyan fiatalok esetében, akik gyakran egy sokkal durvább és nyersebb verbális közegből érkeznek,
fontos, hogy ne csak a saját szövegeikkel dolgozzanak, hanem használják azt is, ami mindannyiunk kulturális öröksége.
A növendékek részt vesznek a színpadra kerülő darab megírásában?
Az elmúlt két évben előfordult, hogy olyan szövegeket improvizáltak, amelyek végül bekerültek a konkrét előadásba is, sőt tavaly volt egy olyan jó íráskészségű fiatal, aki komplett monológot és párbeszédes részeket is írt. Idén inkább csak visszatérő mondatok vannak, összefüggő szöveg nem.
Van olyan fiatal, aki a program hatására művészeti irányba fordul?
Mindig vannak olyan növendékek, akik szeretnének ebbe az irányba elindulni, és néhányan komolyan tesznek is érte. Tavaly volt olyan résztvevő, aki a Színművészetire is felvételizett. Aki vágyik erre a fajta megmutatkozásra, azt mi a lehetőségeinkhez mérten maximálisan segítjük, elirányítjuk a megfelelő iskolába, stúdióba. Minden ember egy művész, a kérdés csak az, hogy mennyit enged vagy vágyik ebből megmutatni másoknak.
Most, hogy zárva vannak a kulturális intézmények, hogyan jut el az előadás az emberekhez?
A darabból hangjáték készül Árvai György közreműködésével, illetve egy film, de utóbbiban nem a komplett történetet játsszuk le, csak a jeleneteket, helyzeteket, érzéseket transzformáljuk. Saját magunknak azért szeretnénk majd tartani egy élő bemutatót is, és reméljük, hogy a korlátozások lazulásával közönség előtt is játszhatunk. Addig azonban arra készülünk, ami biztosan megvalósítható.
Viszont nemsokára megjelenik egy tudásmegosztó kiadvány, amelyben leírjuk a tapasztalatainkat, illetve azt, ahogyan mi az Art-ravalót csináljuk.
Azt szeretnénk, hogy minél többen vágjanak bele hasonló programba, és építsék fel a saját projektjüket.
Ebben nyilván a mi segítségünket is kérhetik, azonban a könyv is ad támpontokat a rendszer kialakításához. Szerencsére a programunk ismertsége már elég nagy, gyakorlatilag a teljes ellátórendszert lefedi, folyamatosan kapcsolatban vagyunk különböző szervezetekkel, az állami gondoskodás rendszerével és a fiatalokkal. Workshopokat tartunk, dokumentumfilm is készült rólunk, illetve az előadások környékén van egy nagyobb PR megnyilvánulásunk is, így mindenki tisztában van vele, hogy mire számíthat, ha hozzánk jön.
Fejléckép: Schermann Márta az Art-ravaló program résztvevőivel (fotó: Schermann Márta)
hírlevél
