Színház

A székesfehérvári Vörösmarty Színház évadterve

2011.08.25. 10:45
Ajánlom
A családtörténetek állnak a középpontban a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2011-2012-es évadjában.

A nagyszínpadon hat bemutatót és egy vendégprodukciót, a stúdiószínpadon egy, a Pelikán teremben három premiert és egy beavató színházi előadást láthat a közönség. Az első olvasópróbák már megkezdődtek - mondta Quintus Konrád, a Vörösmarty Színház munkáját az előző igazgató leváltása miatt május óta irányító megbízott igazgató-helyettes a keddi évadnyitó társulati ülésen.

Silló Sándor rendezésében L. Frank Braun Óz, a csodák csodája című darabjával kezdődik a székesfehérvári évad a nagyszínpadon, a stúdiószínpadon Israela Margalit Trio című darabját viszi színre Galambos Péter.

A továbbiakban a teátrum nagyszínpadán Hargitai Iván rendezésében Tasnádi István Finito című darabja kerül színre, a tervek szerint októberben. Mohácsi János rendezésében láthatják majd a nézők Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjét; a darab tervezett időpontja december. Az évad második felének elején Osztrovszkij A vihar című drámájának lesz premierje Valló Péter rendezésében, Árkosi Árpád viszi színre az áprilisra tervezett előadást, Molnár Ferenc A testőr című darabját. Az idei évad záró produkciójaként és a következő évad elő bemutatójaként Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című darabját mutatja be a teátrum.

A veszprémi Petőfi Színházzal való együttműködés jegyében Miklós Tibor-Kocsák Tibor Anna Karenina című vendégprodukcióját láthatja majd a több előadásban a székesfehérvári közönség, a Vörösmarty Színház cserébe a Kabaréval mutatkozik be Veszprémben.

A Pelikán Teremben - a teátrum kamaraszínházában - Zsurzs Kati A rózsát nevető királykisasszony című mesejátékát, Shakespeare Rómeó és Júliáját, valamint Két összeillő ember címmel Csikós Attila darabját tekintheti meg a publikum, továbbá egy beavató színházi előadásra is készül a teátrum.

Az évadnyitó társulati üléssel egy időben elindult a színház új, a korábbinál "fiatalosabb", áttekinthetőbb honlapja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.
Színház hír

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.