Színház

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

2025.02.11. 16:10
Ajánlom
Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.

Alig egy éve új helyszínen működik a veszprémi Kabóca Bábszínház. A vár alatt húzódó völgyben, a Séd-patakról nem messze modern épületegyüttesben fogadja a nézőit. Markó Róbert igazgatói kinevezésével komoly átalakulás vette kezdetét: az intézmény egész arculata, műsorpolitikája megváltozott.  Az új légkörben született meg a fesztivál ötlete is, mely során magyar előadások mellett külföldi bábprodukciók érkeztek a királynék városába. Franciaországból, Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Olaszországból, Szlovákiából és Szlovéniából is jöttek vendégek a szakmai találkozóra. Az UNIMA Nemzetközi Bábművész Szövetség védnöksége alatt létrejött seregszemlén

három nap alatt 9 előadást láthatott a közönség,

a programot szakmai prezentációk és közönségtalálkozók színesítették, valamint Tradíció és innováció címmel időszaki kiállítás is nyílt a Kabóca Bábszínház kiállítóterében, Pap Hanna médiaművész munkáiból.

VPH_4895-182930.jpg

A közönség megtekinthette a bábokat az előadások után (produkció: Faust, avagy borzadályos komédia ördögökkel) (Fotó/Forrás: Peka Roland / Kabóca Bábszínház)

Szombaton a hottói társulat előadása indította a napot, a Faust, avagy borzadályos komédia ördögökkel, mely marionettszínpados megvalósításban a vásári bábjátékok harsányságával nyúlt a Goethe-sztorihoz. Az előadás vizuális összetétele hosszú évek alatt készült, ez látszik a bábokon: nagyon ötletesek születtek, legjobbak a szokatlan alvilági figurák, amik leginkább a középkori bestiáriumok szereplőire emlékeztettek. A hottói Magamura Alkotóműhely előadásán sokat lehetett nevetni, nagyon sűrűn szőtt a története, miközben csupán két bábszínész vitte végig az egészet, a zenét leszámítva Boráros Szilárd és Boráros Milada felel mindenért: szövegért és látványért is a játék mellett. A hangzásvilág Takács Dániel és Pilári Áron munkája, hasonlóan kiemelkedő, jól szolgálta a középkori-modern egyveleget, valamint illúzióteremtést, ugyanakkor a Faust esetében nem beszélhetünk sok titokról: az előadás takarás nélkül valósult meg, látszottak a mozgatók, a bábok kétoldalt fellógatva az állványokra, még az akusztikát szolgáltató hangpult is. Mégis tökéletesen működött a felnőttmese.

VPH_5195-182931.jpg

A szlovén The Notebook c. előadás (Fotó/Forrás: Peka Roland / Kabóca Bábszínház)

A szlovén előadás, a The Notebook csak címében tűnhetett idegennek, a szövegkönyv a magyar származású svájci szerző, Agota Kristof, azaz Kristóf Ágota A nagy füzet című regénye nyomán született. A II. világháborúban játszódó művet gyerekek háborús élményeit feldolgozó szövegek egészítették ki. A történet szerint egy anya vidékre menekíti ikerfiait a háború elől. A gyerekeket szívtelen nagyanyjukra bízza. Az ikrek megtapasztalják az éhezést, a fájdalmat, az embertelen körülmények között csak egymásra számíthatnak, eközben felfedezik új környezetüket, a Nagy Füzetbe jegyzik föl, mit láttak, tapasztaltak. Mia Skrbinac rendezésében csupán a főszereplő ikerpár kapott „önálló testet”, a két kis bunraku köré a zord környezetet megteremtő koszos lepedőkből formálták meg a nagymamát, Nyúlszájt, a lelkészt, a falubelieket. A háború brutalitását hangsúlyozó, hatásos előadás született, bár bevallom őszintén, a Forte Társulat előadása után nagyon nehéz más rendezői víziót befogadni erről az anyagról.

VPH_5471-182937.jpg

A közönség megtekinthette a bábokat az előadások után (produkció: Untold) (Fotó/Forrás: Peka Roland / Kabóca Bábszínház)

Szerencsés műfaj a báb, mivel sok mindent a vizualitás mesél el a verbalitás helyett, gyakran nem is kell felirat, hiszen a lényeg szöveg nélkül is átjött. Így történt ez az olasz Untold előadás esetében is, ahol a látvány magáért beszélt. Ritka színházi élményben lehetett része annak, aki eljutott a római Unterwasser Theater árnyjátékára. A három alkotó, Valeria Bianchi, Aurora Buzzetti és Giulia De Canio saját testüket és tárgyakat megvilágítva csodálatos vizuális utazást hoztak létre. Tényleg nehéz szavakba önteni, hogyan vándorolhattunk egy hétköznapi panelkonyha mosogatóján át a belső szorongásig, ahogy az előadás címe is jelzi: elmondhatatlan. Mindenesetre ezért az élményért igen hálás vagyok!

476473709_1264058762012142_3729472393274224615_n-160007.jpg

Markó-Valenytik Anna Eye-catching című előadásának próbafotója (Fotó/Forrás: Kabóca Bábszínház)

Bár pont azzal a közhellyel indítottam, hogy a bábszínház nem csak a gyerekeknek szól, az igazsághoz hozzátartozik, hogy gyakran a gyermeki énünkhöz közelít. Olyan pillanatok okoznak örömöt az ilyen előadásoknál, mint a például a felismerés. Főként erre épült Markó-Valentyik Anna friss produkciója is, az Eye-catching, (tervező: Boráros Szilárd). A Junior Prima-díjas bábművész ezúttal egy teljesen történet nélküli előadással jelentkezett, melyben saját testével és báb-szemgolyók segítségével jelenített meg különböző élőlényeket. Érdekes evolúció volt ez, melynél egy hal, egy rák vagy egy madár megjelenítése valójában embert próbáló fizikai felkészültséget igényelt. Mindössze fél óra az egész, de maradandó élmény születik Markó-Valentyik Anna erős jelenléte és a közönség kreatív figyelme nyomán. Az Eye-catching fesztivál-előadásként folytatja útját, mivel teljesen nonverbális, tökéletesen megtalálhatja helyét a külföldi színpadokon is.

VPH_6532-185705.jpg

Csató Kata és Markó Róbert az I. Nemzetközi Felnőttbábfesztivál díjátadóján (Fotó/Forrás: Peka Roland / Kabóca Bábszínház)

Fesztiváldíjak:

A programban szereplő előadásokat öttagú zsűri értékelte, melynek tagjai voltak: Vanessa Silvy, a párizsi Francia Intézet munkatársa, Csató Kata, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója és az UNIMA Magyar Központjának elnöke, Pavel Hubicka, a brnói Radost Színház igazgatója, Ondrej Spisak nyitrai bábszínházi rendező, valamint Muraközy Péter, Veszprém város alpolgármestere. A zsűri négy díjat osztott ki. A fesztivál fődíját a Ljubljanai Bábszínház Session Bulgakov című előadása kapta. Különdíjjal jutalmazták a bialystoki Grupa Coincidentia Superheroes című produkcióját, valamint a hottói Magamura Alkotóműhely Faustját. Az UNIMA Nemzetközi Bábművész Szövetség fesztiváldiplomáját pedig a római Unterwasser Theater vehette át, az Untold című árnyszínházi előadásért.

Az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált február 7. és 9. között tartották. Helyszínek: Kabóca Bábszínház, Eötvös Károly Könyvtár. A főszervező Kabóca Bábszínház tervei szerint a fesztivál második kiadását 2027 februárjában rendezik meg.

Fejléckép: Az Unterwasser Theater Untold című árnyszínházi előadása (fotó / forrás: Peka Roland / Kabóca Bábszínház)

Markó-Valentyik Anna: A báb olyan műfaj, amivel határtalanul lehet létezni

Kapcsolódó

Markó-Valentyik Anna: A báb olyan műfaj, amivel határtalanul lehet létezni

A művész a gyerekek színházi nevelésében végzett kiemelkedő munkája, valamint a bábművészet iránti elhivatottsága elismeréseként részesült a Fidelio „Ügy” elnevezésű elismerésében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Vizuál

Egy éjszakán át tartó rémálom – David Lynch-maraton a Bem Moziban

Március 29-én este a januárban elhunyt filmrendező három remekművét élheti át újra nagyvásznon a közönség a Bem Moziban A Nagy Lynchelés elnevezésű eseményen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.