A napokban ért véget a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada, és ezzel párhuzamosan elindult a 140 éves Szegedi Nemzeti Színházban az első próbafolyamat – jelentette be a Szerelmes Shakespeare olvasópróbáján Barnák László főigazgató. A teátrum közleménye hozzáteszi, a társulat teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy felhőtlen kikapcsolódás várja a nézőket. Az új évad ráadásul nem pusztán a jubileumi évforduló miatt különleges, hanem azért is, mert Shakespeare foglalja keretbe: a Szerelmes Shakespeare-rel indul és a Vízkereszt, vagy amit akartok című klasszikussal zárul.
Horváth Illés rendező tizenöt év után, nagy örömmel tért vissza Szegedre a Szerelmes Shakespeare-rel. Sokszereplős, nagyszabású produkció készül a vezetésével, számos alkotó közreműködésével, köztük vívás- és kaszakadőrszakértővel, tehát
igazán látványos előadásra számíthat a közönség, amelyet a rendező jóslata szerint szeretni fognak.

Károlyi Krisztián, Krausz Gergő, Menczel Andrea, Poroszlay Kristóf és Kárász Zénó a Szerelmes Shakespeare olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Kuklis István / Szegedi Nemzeti Színház)
A darabot nem modernizálta, korhű látvánnyal elevenedik meg a Nagyszínház színpadán, csupán a zenében fedezhetnek majd fel a nézők „rafináltságokat”, illetve a mai hatás kedvéért a jelmezekbe friss színeket csempésztek a tervezők, hogy minél látványosabbak legyenek.
Ez egy szép, romantikus történet vígjátéki elemekkel tarkítva, szellemes helyzetkomikumokkal, de mellette szól a máról, a színházról és a színház időnként igen nehéz helyzetéről
– idézte a közlemény a rendezőt, aki szerint fontos, hogy egy előadásnak legyen olyan tartalma, közlendője, ami túlmutat a szórakoztatáson, nem rátelepedve a produkcióra.
További részletek a Szegedi Nemzeti Színház oldalán.
Fejléckép: Horváth Illés a Szerelmes Shakespeare olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Kuklis István / Szegedi Nemzeti Színház)