Színház

A Szilaj, a nyár legnagyobb musicalsikere szeptembertől a fővárosban

2020.08.28. 13:25
Ajánlom
A Nemzeti Lovas Színház legújabb sikerdarabját, a Szilaj című musicalt - a vidéki premier után - 2020. szeptember 25-én és 26-án mutatják be a fővárosban, a Kincsem Parkban. Az előadás óriási sikert aratott Bikalon, ahol világpremiert jelentett, hogy először volt látható együtt a klasszikus stílus és a szabadidomítás, a „suttogás” művészete a lovas színházak történetében.

"A Szilaj musicalünk egy csodálatos lehetőség arra, hogy bebizonyítsuk: a lovat nemcsak a hátáról, - mint ahogy azt a magyar huszár teszi -, hanem úgy is lehet idomítani, hogy leszállunk a nyeregből. Testjelekkel, hangjelekkel barátként hívjuk a lovat egy közös mozgásfolyamatra" – magyarázza Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, a Szilaj című musical rendezője, a darab egyik főszereplője.

A társulat tagjai azzal töltötték a pandémia alatti időszakot, hogy a lovakkal való suttogás módszerét teljes mértékben elsajátítsák, és megmutassák, hogy az ember és a hátasa között milyen bensőséges viszony alakulhat ki. A szabadidomítás tanulási folyamata nehéz és konzekvens munkát igényelt, amiben Török György, Magyarország egyik legjobb szabadidomítója volt a színház segítségére.

E5DA435B6AF34B96BCF9AA46EB229106-130718.jpg

Nemzeti Lovas Színház, Szilaj c. darabjának bemutatója, 2020 (Fotó/Forrás: Csetényi Krisztina / Nemzeti Lovas Színház)

A lovak a darabban kantár, kötőfék, és mindenféle nehéz szerszám nélkül követik idomítójukat: kérésre akadályokat ugranak át, sorba rendeződnek, odavágtatnak a hívójukhoz, vagy kecsesen fejet hajtanak, ha kérik őket.

„Bízz magadban, de legfőképpen: bízz a lovadban!”

- hangzik el a darab egyik központi üzenete, mely azt sugallja, hogy bizalom és szeretet nélkül az ember csak robog a céljai felé, és közben elfelejti, ki is ő valójában. Ez a hitrendszer a színház egészét átjárja, ami sajátosan tisztává varázsolja az általuk alkotott munkát.

„Lóvá tesz az ember, emberré tesz a ló” – idézi Jókait Pintér Tibor, aki állítja, hogy a ló tükröt tart. Ha a magyar ember lóra ül, megismeri önmagát, és általa a világot.

A lovak ősi energiákat hordoznak magukban. Ha megtanuljuk érteni a nyelvüket, képesek lesznek ezeket az energiákat továbbadni nekünk. Megmutatják, milyen szabadnak lenni, és ebben a végtelen szabadságérzésben szeretni, és bízni egymásban

– vallja a Nemzeti Lovas Színház igazgatója.

A Szilaj című musical számos kuriózumot tartalmaz, suttogással és kaszkadőr mutatványokkal, fülbemászó dalokkal, magával ragadó történettel, és egy Karcsi nevű dromedárral, ami igencsak izgalmassá teszi a darabot.

81E3CC2514F741459850F2D58B79EF89-130515.jpg

Nemzeti Lovas Színház, Szilaj c. darabjának bemutatója, 2020 (Fotó/Forrás: Csetényi Krisztina / Nemzeti Lovas Színház)

A musicalt a budapesti Kincsem Parkban 2020. szeptember 25-én és 26-án mutatják be először, az év végéig összesen hét alkalommal játszák. Emellett számos darabbal készül a társulat az új évadban. Érkezik a Kincsem musical, a Szabadság vándorai, a Honfoglalás, valamint a Fekete álarcos.

Nekünk a Kincsem Park az otthonunk. A lovardában végzett verejtékes munka eredményeként miénk az a tömérdek szeretet és bizalom, amit egyrészt a lovainktól, másrészt a nézőinktől kapunk nap mint nap.

Mi pedig ezt megbecsüljük, és boldogan dolgozunk tovább, szeretve és bizakodva – zárta gondolatait Pintér Tibor.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Nemzeti Lovas Színház, Szilaj c. darabjának bemutatója, 2020 (fotó: Csetényi Krisztina / Nemzeti Lovas Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Könyv

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Klasszikus

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.
Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.
Színház hír

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.