A Boráros Szilárd által tervezett különleges látvány és Szemenyei János zenéje a hollywoodi mesefilmek, musicalek képi- és dallamvilágával tart rokonságot. A színdarab játékosan igazít el az égbolton, miközben
önismeretre tanítja a gyerekeket.
A bábszínházi előadás után most Szemenyei János és Kovács Lotti kelti életre Rozi történetét a Kristály Színtér színpadán. Az előadás bemutatója augusztus 6-án lesz.
Minden azzal kezdődött, hogy Rozi hatodik születésnapja elveszett. Jó: esetleg elkóborolt.
Mindenesetre szőrén-szálán eltűnt, nyoma veszett, felszívódott. Még szerencse, hogy megkergült az az ágy lábához kötött lufi, mert különben mi repítette volna Rozit egyenesen fel az égbe? Rozi elveszettnek vélt születésnapját keresve végig járja a csillagos eget.
A Skorpió, azaz saját jegye elől menekülve megismerkedik a többi tizenegy csillagjeggyel,
és a hozzájuk tartozó alapvető tulajdonságokkal, vonzalmakkal és taszításokkal. Az út végére akarva-akaratlanul sok mindent megtanul, és az ellopott-elveszett szülinap is megkerül, természetesen.
A programsorozat a Mastercard támogatásával valósul meg, az előadás a Jurányi Ház programja.
A korábbi előadásokat életre keltették:
Jordán Adél és Keresztes Tamás – Kertész Erzsi: Nem mese
Pető Kata és Porogi Ádám – Dániel András: Mit keresett Jakab az ágy alatt?
Verebes Linda és Pindroch Csaba – Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni
Szinetár Dóra és Makranczi Zalán: Szofi átváltozik
Rezes Judit és Szabó Győző – Marék Veronika: Boribon és a 7 lufi
Pálos Hanna és Kovács D. Dániel – Czigány Zoltán: Csoda és Kósza
Támogatott tartalom.
Fejléckép forrása: Kristály Színtér