Színház

A színész számít igazán

2009.06.30. 11:41
Ajánlom
Ilan Eldad visszatérő rendező Magyarországon. Igazán sikeres előadások fűződnek a nevéhez, hatszor rendezett a Budapesti Kamarában, kétszer a Vígszínházban, most pedig - a Hat hét, hat tánc után - másodszor dolgozik a Tháliában. Beszélgetésünk helyszíne: egy kávézó a Hajós utcában, idő: az első összpróba után.

- A magyarországi rendezéseit figyelve föltűnt, hogy általában kevés szereplővel dolgozik, a darabok többnyire a magányról, az emlékezésről vagy az együttélés problémáiról szólnak. És mintha a női darabok lennének túlsúlyban: Anna Frank naplója, Rose, Amy világa, Találkozás, és most a Sírpiknik.

- Az nem szempontom, hogy férfi vagy nő a főszereplő. De az való igaz, hogy a kevés szereplős, kamarajellegű darabokat szeretem, ahol a viszonyok a fontosak. A színész-központú színházban hiszek, ahol nem a díszlet, a világítás, a látvány a főszereplő, hanem az ember. Magyarországon az első rendezéseim a holocaust témát járták körül. Az Anna Frank naplója volt az első rendezésem. Ez a történet végigkísérte az életemet, a feleségem a Broadway-n játszotta Annát, még sok évvel ezelőtt. Gyönyörű történet, több évig ment a Budapesti Kamarában, özönlöttek rá a fiatalok. Aztán jött a Rose és a Johnny háborúja. Utóbbi egy kifejezetten pacifista darab volt. Azt látom, hogy Magyarországon többnyire olyan kép él Izraelről, hogy egy militarista nemzet, mindig fegyverkeznek, háborúznak. De ez egyáltalán nem így van. Úgy gondoltam, ha idejön egy rendező Izraelből, meg kell mutassa a másik oldalt is.

- A Sírpiknik hogyan jött a képbe?

- Ezt rendeztem már, a Tel Aviv-i Nemzeti Színházban ment három évig, óriási sikerrel. Nagyszerű a történet, és remek lehetőséget kínál három, hatvan év körüli színésznőnek. És mint tudjuk, az ilyen darabok elég ritkák.

- Más a magyar változat, mint az eredeti, amerikai darab?

- Egy kicsit igen. Főleg a nyelvezete. A nyersfordításon azt éreztük, hogy "túl amerikai" az egész. Egy kicsit kelet-európaibbá tettük, hogy lejöjjön róla az a cukormáz, ami az amerikai darabokat jellemzi, hogy előbújjanak azok az alsóbb rétegek, amelyek az emberi sorsokat mélyebben mutatják meg. Más az európai ízlés, a túl rózsaszín, túl giccses szituációk, mondatok itt idegenek, egy csomó dolgot egy gesztussal, egy pillantással el lehet mondani. És persze, más a humora is. Parti Nagy Lajos zseniális magyar szöveget írt, pontosan tudja, hogy a magyar fül és szív mire vevő, mit érez igazából a sajátjának.

- Hogyan találja meg a megfelelő színészeket egy-egy előadáshoz?

- Rengeteget járok színházba. A várost már megnéztem, a Duna-korzón már sétálgattam... A viccen túl: ha egy rendező külföldön dolgozik, tisztában kell lennie az ország színészeivel. Az persze természetes, hogy az izraeli színészek munkáit ismerem. És ahhoz, hogy itt is teljes bizonyossággal kioszthassam a szerepeket (márpedig a szereposztás szinte eldönti az egész előadást), tájékozódnom kell. Bánsági Ildit például Szolnokon néztem meg Maugham Színház című darabjában. Akkor eldöntöttem, hogy meg kell rendezzem neki Nádas Péter Találkozását. Margitai Ági volt az egyetlen, akit még sosem láttam színpadon, mert akkor épp nem játszott Pesten, amikor itt jártam. És örülök, hogy hallgattam arra, aki ajánlotta. Csudálatos színésznő! Szinte nem is kell megmondjam, hogy mit szeretnék, azonnal érti néhány szóból. És fordítva is igaz: ha elakad, nem nagyon kell magyaráznia, hogy mi a baj, pontosan látom.

- Az elmúlt években akárhányszor szóba került, mindig csak azt hallottam: az Ilannal milyen jó dolgozni. Ez miért lehet?

- Nem tudom. Bemegyek, és ott vagyok. Nincs különösebb rendezői módszerem. Szerintem a rendező legfontosabb dolga, hogy alkotói légkört teremtsen. Ez nem mindig megy automatikusan, időnként pszichológusként is föl kell lépjek, persze észrevétlenül. Nem szoktam diktálni, semmi értelmét nem látom, hogy begörcsöltessem a színészeket. Persze vannak viták, mert nem gondolhatja mindenki ugyanazt. De ha bízom a színészben, és nem akarom mindenáron ráerőltetni azt, amit én szeretnék, akkor ő is megbízik bennem. Sosem mutatom meg például a színpadon, hogy mit akarok látni. Hagyom, hogy dolgozzanak, meghallgatom a véleményüket, és ha az, amit ők javasolnak, jobb, mint amit én elgondoltam, akkor nem erősködöm. Nekik kell jól érezniük magukat estéről estére, minden pillanatban. Ha görcsös, erőszakos légkörben készül el valami, akkor nem valószínű, hogy az előadások boldogságosan telnek majd el.

- Azon túl, hogy jó az alapanyag, és jó szerepeket kínál, mi az, amitől mindenképpen meg szerette volna csinálni a Sírpikniket nálunk is?

- Talán az, hogy én magam végigkísértem édesanyám özvegységét egy életen át. Miután a táborból visszatértünk, megtudtuk, hogy édesapám soha nem jön vissza. Elég felnőtt voltam már ahhoz, hogy megértsem édesanyám egyedüllétét, a szeretet és támasz iránti vágyát. A Rose-zal kapcsolatosan Magyarországon is közel kerültem olyan Rose-okhoz, akik a háború következményeképpen maradtak egyedül. És ugyan a Sírpiknik egy nagy kacsintás, nevetés, szórakozás, de a mélyén beszél a magánytól és az öregségtől való félelemről, a szeretetéhségről, a hűségről, a barátságról... Ez az, ami engem vonz. Ma már nagyon nehéz egyszerre értékálló és szórakoztató színházat csinálni. Nehéz a közönséget valóban megnyerni. Remélem, olyan előadásokat tudok létrehozni, hogy a nézők az előadás másnapján a reggelinél még emlékeznek arra, hogy mit láttak.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Új pályázatot írnak ki az Operaház főigazgatói tisztségére

A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön tette közzé, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségére kiírt előző pályázat érvénytelenül zárult, ezért új pályázatot írnak ki.
Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Keller András, Hager Ritta és Gálffi László is

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. Mások mellett elismerésben részesült Dobai Péter költő, író, dramaturg és a Bartók Rádió is.
Színház

A színház kritizál, a művész lázad – Beszélgetés Peller Károllyal a Latabárné fia kapcsán

Latabár Kálmán születésének százhuszadik, színpadra lépésének századik évfordulójak a tiszteletére rendhagyó monodrámával állt elő a Spinoza Színház. Peller Károly 39 év eseményeit eleveníti meg hét jelenetben: egyszemélyes színházat varázsol a Spinoza picinyke színpadára, és társrendezőként is jegyzi A Latabárné fiát.
Könyv

Írók és költők is kiállnak a tiltakozó tanárok mellett

Számos író, költő, irodalmár csatlakozott már ahhoz a petícióhoz, amit Erdős Virág indított a tiltakozó tanárok és diákok mellett. Az aláírók között szerepel Závada Pál, Kiss Judit Ágnes, Schein Gábor és Berg Judit is.
Zenés színház

Mikor derül ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatának eredménye?

Augusztus 8-án írta ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Magyar Állami Operaház 2023. február 15-étől kezdődő ciklusára vonatkozó főigazgatói pályázatot, ám annak eredményét még mindig nem hozták nyilvánosságra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Gellért-hegyi rémálmok – kritika Az Imádkozó című előadásról

Radioaktív jövőben hasadnak a sorsok Pintér Béla huszonkilencedik, legújabb előadásában. Maguk a szereplők húzzák a talpalávalót a nihil komédiájához. Megnyugtató, hogy ez csak egy rémálom, és még felébredünk.  
Színház hír

Márkó Eszter rendező kapta a Gyulai Várszínház nívódíját

A Tündöklő Jeromos rendezéséért odaítélt elismerést Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója és Gyula polgármestere, dr. Görgényi Ernő adta át a Nemzeti Színházban, a november 30-i előadás után.
Színház ajánló

Mai figurákkal tart tükröt elénk Brasch Bence első rendezése az Átriumban

Az idén 10 éves Átrium szeptemberben mutatta be a Bálna című darabot, mely Ágoston Katalin, Debreczeny Csaba, Kovács Máté, Szinetár Dóra, Tornyi Ildikó és Sas Zoltán egyetemi hallgató szereplésével látható a Margit körúti teátrumban.
Színház interjú

A színház kritizál, a művész lázad – Beszélgetés Peller Károllyal a Latabárné fia kapcsán

Latabár Kálmán születésének százhuszadik, színpadra lépésének századik évfordulójak a tiszteletére rendhagyó monodrámával állt elő a Spinoza Színház. Peller Károly 39 év eseményeit eleveníti meg hét jelenetben: egyszemélyes színházat varázsol a Spinoza picinyke színpadára, és társrendezőként is jegyzi A Latabárné fiát.
Színház ajánló

Deficit – Csurka István darabja a Vigadóban

December 5-én, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán tekinthetjük meg a Zentai Magyar Kamaraszínpad vendégelőadását, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szilágyi Tibor rendezésében.