Színház

A színház mint Agora

A színház is egyfajta agoraként működik, hiszen több művészeti ágat ötvöz. Erre a sokszínűségre helyez hangsúlyt a 2019/2020-as évadban a József Attila Színház.

Az agora ókori görög kifejezés: a piacteret és szentélykörzetet takarja. Ez volt a városok központi tere, megszentelt terület, így oda bűnösök nem léphettek. Itt zajlottak a cserépszavazások, de ez volt a politikai élet, a város társadalmi és kereskedelmi centruma is. A színház is egyfajta agoraként működik, hiszen több művészeti ágat ötvöz. Erre a sokszínűségre helyez hangsúlyt a idei évadban a József Attila Színház.

„A kultúra hordozóinál az érték úgy terem, mint a természetben: önzetlenül, gazdagon és bárkinek.”

(Legány Dezső, zenetörténész)

A korábban IRKA néven indult, ma JaSZAlonként működő összművészeti programsorozat is ennek a kezdeményezésnek a része. A szeptemberben rendezett Sakk-klub, a Színházak éjszakáján debütált Színészbörze éppúgy ide tartozik, mint a kiállítás megnyitók, irodalmi beszélgetések.

November végéig tekinthető meg Vizsolyi János kiállítása, amely negyvenöt év munkásságát bemutató retrospektív anyag. Válogatás az alkotó az egyetem elvégzése óta elkészült munkáiból. Vizsolyi János december 4-én adja át a stafétabotot Galla Miklósnak. A kiállítás megnyitót követően pedig 19:30 órakor kezdődik a művész önálló estje.

gallaplakatra-164047.jpg

Galla Miklós (Fotó/Forrás: József Attila Színház)

A premierekhez kapcsolódó beszélgetések sorában a következő november 18-án 18:00 órakor kezdődik, és csupán regisztrációhoz kötött. A Nagy négyes kapcsán Kincses Veronika és Farkas Zoltán beszélget Huszárik Katával zenéről, karrierről, tehetségről, a pályától való búcsúról és a hírnév ragyogásáról.

A kultúrák találkozásának jegyében adunk otthont minden hónapban a Femina Klubnak. Novemberben Dr. Buda Lászlóval beszélget Szily Nóra önelfogadásról, önszeretetről, öngyógyításról.

Ha a művészet híd, akkor a József Attila Színház fizikai kapcsot is jelent a vidéki-, és határon túli színházak irányába, hiszen minden hónapban vendégül lát egy társulatot. A hónap végén a Szabadkai Népszínház Osztrigás Micijét hozza el a fővárosi közönségnek.

Támogatott tartalom

József Attila Színház

A József Attila Színház 1956 szeptemberében nyílt meg a Váci úton. Az azóta eltelt hatvan évben komoly változásokon ment át mind az épület-, mind a színház társulata, repertoárja. Évadaink összeállításakor arra törekszünk, hogy értékteremtő előadásaink egyszerre szórakoztassanak és elgondolkodtassanak.  Kínálatunkban elsősorban emberi-polgári értékeket felmutató színművek, vígjátékok és zenés darabok szerepelnek. E sokszínűség mellett mindig kiemelt fontossággal bírt beavató színházi programunk, ami a tizenéveseket szólítja meg. A Gaál Erzsébet Stúdióban egy alternatív színházi gondolatot, underground szellemiséget igyekszünk meghonosítani.

Legnépszerűbb

Vizuál

Rosszkedvű? – Vígjátékok karantén idejére

Nem a valóság elől menekülünk, egyszerűen csak szeretnénk egy kicsit jobban érezni magunkat. Ezért nézünk vígjátékokat és ezért ajánljuk őket. Szubjektív filmajánlónkban az HBO Go klasszikus és közelmúltbeli vígjátékaiból válogattunk.
Klasszikus

Elhunyt Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző

Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja - közölte a lengyel sajtó.
Plusz

Hatezer műsort tesz közzé ingyenesen az MTVA

A NAVA, a Rádióarchívum és az M3 is ingyenessé tette tartalmainak egy részét, hogy komolyzene, hangoskönyvek, tévéfilmek és sorozatok által biztosítsák az igényes otthoni szórakozást.
Színház

Molnár Piroska: „A színházak nem köthetnek ki végleg az online térben”

A Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze azt mondja, hogy most is minden nap körbetelefonálják egymást Pogány Judittal és Csomós Marival, ki hogy van. Bizakodnak. Molnár Piroska arról is beszél, hogy ez a rendkívüli helyzet komoly lelki és szellemi erőpróba is, egy mentális maraton, ezért óvatosan kell bánnunk az energiáinkkal. Ő türelmes, de azért már nagyon hiányoznak neki a kollégák.
Színház

A Színházi világnapon indult az Ülj mellém! beszélgetéssorozat

A kultúra és a sport tehetségeit ülteti egy asztal mellé Fodor Annamária színművész és a Molnár Andrea táncművész új online beszélgetéssorozata. Az Ülj mellém! első adásában Udvaros Dorottya, Miklós Edit és Bercsényi Péter beszélgetnek. 

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Molnár Piroska: „A színházak nem köthetnek ki végleg az online térben”

A Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze azt mondja, hogy most is minden nap körbetelefonálják egymást Pogány Judittal és Csomós Marival, ki hogy van. Bizakodnak. Molnár Piroska arról is beszél, hogy ez a rendkívüli helyzet komoly lelki és szellemi erőpróba is, egy mentális maraton, ezért óvatosan kell bánnunk az energiáinkkal. Ő türelmes, de azért már nagyon hiányoznak neki a kollégák.
Színház ajánló

Ősbemutató és vastaps

Óriási sikert könyvelhet el ismét a Vörösmarty Színház: március 7-én a Nagyszínházban megtartották a Trianon ősbemutatóját, amit vastapssal ünnepelt a közönség. Sárosi István drámája diplomáciai jegyzőkönyvek, könyvtári és levéltári dokumentumok felhasználásával készült.
Színház ajánló

A Színházi világnapon indult az Ülj mellém! beszélgetéssorozat

A kultúra és a sport tehetségeit ülteti egy asztal mellé Fodor Annamária színművész és a Molnár Andrea táncművész új online beszélgetéssorozata. Az Ülj mellém! első adásában Udvaros Dorottya, Miklós Edit és Bercsényi Péter beszélgetnek. 
Színház hír

„Praktikusan nekem is távoznom kell” – Megszólalt a Karinthy Színház egyik ügyvezetője

A produkciós vezetői feladatokat is ellátó Kerekes-Katz Petra, a Karinhty Színházat működtető kft. egyik tulajdonosa a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, a korábbi művészeti vezetőhöz, Földes Eszterhez hasonlóan, „praktikusan” neki is távoznia kell.
Színház hír

Karinthy Vera: „Felelősséggel dolgozom a színház jövőéért”

A Karinthy Színház alapítójának lánya lapunknak úgy nyilatkozott, jelenleg tárgyalások folynak a színház jövőjéről, a támogatások lehetőségeiről.