Színház

„A színház nem fog megszűnni” – Ma van a színházi világnap

2018.03.27. 11:48
Ajánlom
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára és tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt. Idén Simon McBurney színész, író, rendező üzenetét olvassák fel az előadások előtt a színházakban. A világnap alkalmából itthon szakmai díjakat ítéltek oda.

A MASZK Országos Színészegyesület és a kulturális tárca által alapított Gobbi Hilda-életműdíjat az idén Czegő Teréz, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze veheti át. A pályakezdő tehetségek elismerésére létrehozott Soós Imre-díjat Mészáros Blanka, a budapesti Katona József Színház művésze és Szakács Hajnalka, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulatának tagja nyerte el.

Mészáros Blanka és Mészáros Béla a Berlin, Alexanderplatz c. előadásban

Mészáros Blanka és Mészáros Béla a Berlin, Alexanderplatz c. előadásban (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Katona József Színház)

A Hevesi Sándor-díjjal Balázs Zoltán színész-rendezőt, a Maladype társulat vezetőjét, Szabó G. László kulturális menedzsert és Vidovszky György rendezőt tüntették ki. A Hevesi Sándor-díjat a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának kezdeményezésére alapították 1998-ban. Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért. A díjat szakmai szervezetek, színházak javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló kuratórium ítéli oda.

Balázs Zoltán

Balázs Zoltán

FRISSÍTÉS!

Hernádi Judit kapta a Psota Irén-díjat

Psota Irén emlékére Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre alapítványt, amely minden évben díjat adományoz annak a színésznek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak. A díjra minden magyarországi színház állíthat jelöltet, Hernádi Juditot az Átrium terjesztette fel A félelem megeszi a lelket című előadásban játszott szerepéért. Az elismerést a színésznő a színházi világnapon vehette át a Rózsavölgyi Szalonban.

Hernádi Judit

Hernádi Judit (Fotó/Forrás: Takács Attila)

Ebben az évben egyeztetési okból elmarad a MASZK Országos Színészegyesület hagyományosan megrendezett jótékonysági gálaestje, ezért az elismeréseket a díjazottaknak egy általuk játszott előadás után a színpadon adják át. Anyagi okokból nem adják át a Vámos László Kossuth-díjas rendező emlékének megőrzésére alapított Vámos László-díjat, valamint a Kállai Ferenc-életműdíjat, amelynek átadása szünetel.

A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. A Nemzetközi Színházi Intézet az idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Ebből az alkalomból öt földrész öt alkotóját kérték fel a színházi világnapi üzenet megfogalmazására. Az idei színházi világnap európai képviselője Simon McBurney színész, író, rendező.

Simon McBurney világnapi üzenete

Líbia északi vidékén, a kürénei partoktól alig félmérföldnyire van egy hatalmas barlang. Nyolcvan méter széles, húsz méter magas. A helyiek nyelvén Hauh Fteah a neve. Az 1951-ben végzett szénizotópos kormeghatározás szerint legalább százezer éve folyamatos itt az emberi jelenlét. A régészek több használati tárgy mellett egy csontfurulyát is feltártak, amelynek kora negyven- és hetvenezer év közé tehető. Amikor gyerekkoromban ezt meghallottam, megkérdeztem apámtól:
„Ók is ismerték a zenét?”
Mire ő rám mosolygott:
„Mint minden emberi közösség.”

Amerikában született apám őskorkutató volt, ő végezte az első ásatást a kürénei Hauah Fetah-ban. Büszke vagyok rá, hogy én lehetek az idei Színházi Világnap európai képviselője.

1963-ban, amikor az atomháború fenyegetése súlyosan nehezedett a világra, nagy elődöm, Arthur Miller ezt mondta: „Ha olyan korban kényszerülünk írni, amikor a diplomácia és a politika karja ilyen fájdalmasan rövid és erőtlen, a művészet delikát, ám olykor messzebbre érő ölelésére hárul a feladat, hogy az emberi közösséget összetartsa.”

A „dráma” szó eredete a görög „dran”, ami annyit jelent: tenni; a „színház” – teátrum – alapja pedig a görög „theatron”, szó szerint: „nézőtér”. Olyan hely, ahol nem egyszerűen csak nézünk, de meglátunk, felfogunk, megértünk dolgokat. Kétezernégyszáz évvel ezelőtt az ifjabb Polükleitosz megtervezte a nagy epidauroszi színházat. Ennek a 14.000 főt befogadó amfiteátrumnak egészen csodálatos az akusztikája. Ha a színpad közepén meggyújtunk egy szál gyufát, a sercenést mind a tizennégyezer néző hallja. Az ókori görög színházakra jellemző módon, miközben a közönség a színészeket nézte, a tájat is látta a háttérben. Nemcsak különböző terek kapcsolódtak azonnal egybe ezáltal – a nézők közössége, a színház maga és a természetes környezet –, de az idő síkjai is. Miközben a darab elmúlt korok mítoszait keltette életre a jelenben, a néző a színpadon túl azt is láthatta, ami legvégül majd befogadja: a Természetet.

Simon McBurney

Simon McBurney (Fotó/Forrás: Roy Rochlin / Getty Images Hungary)

Az egyik legfontosabb felismerés, amelyet a londoni Globe színház újraépítésének köszönhetünk szintén azt érinti, amit látunk. A fényről van szó: a színpad és a nézőtér egyformán világos. Nézők és játszók látják egymást. Mindvégig. Bármerre pillantunk, mindenütt emberek. És ez megérteti velünk, hogy egy nagy monológ – például Hamleté vagy Macbethé – sosem magányos tépelődés, hanem nyilvános vita.

Olyan korban élünk, amikor nehéz tisztán látni. A valótlan állítások nagyobb dózisban áradnak felénk, mint valaha a történelem során vagy a történelem előtti időkben.

Bármely „tény” megkérdőjelezhető, és akármilyen legenda igényt formálhat a figyelmünkre mint „igazság”. Az egyik ilyen valótlan állítás különösképp makacsul támad, és mindenáron igyekszik elválasztani bennünket. Az igazságtól. És egymástól. Nevezetesen az, hogy mind elszigetelten létezünk. Egyik embercsoport és a másik. Férfiak és nők. Ember és természet.

De miközben korunk jellemzője a megosztottság, az óriási mozgások idejét is éljük. Az ember soha a történelem során nem kelt útra ekkora tömegben; sokan menekülnek: gyalog, vagy ha kell úszva. Vándorolnak, költözködnek földgolyó-szerte. És ez még csak a kezdet. Látjuk, mi erre az automatikus válasz: határzárak, falak, kizárás, elkülönítés. Zsarnoki világrendben élünk, ahol a közöny a hivatalos valuta és ahol a reménység csempészett zugáru. Ehhez a zsarnoksághoz pedig hozzátartozik nemcsak a tér, de az idő fölötti ellenőrzés is.

Olyan korban élünk, amely lemond a jelenről. Az épp csak elmúltra és a közeljövőre összpontosít.

Ez nincs a birtokomban. Azt meg fogom venni. Most, hogy az már az enyém, meg kell szereznem a következő... valamit. A múlt mélysége eltörölve. A jövő következmények nélküli.

Sokan mondják, hogy a színház jottányit sem tud és nem fog ezen változtatni. Csakhogy a színház nem fog megszűnni. Mert a színház egy hely, hajlamos vagyok azt mondani: menedék. Ahol az emberek egybegyűlnek, és azonnal közösséggé formálódnak. Ahogy ez mindig is volt. Minden színház az adott emberi közösség méretével azonos, legyen az ötven vagy tizennégyezer fős, egy nomád szekérkaraván vagy az ókori Athén egyharmada.

És mert a színház csakis a jelenben létezhet, ezt a katasztrofális időszemléletet is kikezdi. A színház tárgya a jelen pillanat. Jelentése pedig az előadó és a közönség közösségi cselekvése révén teremtődik. Nemcsak itt, de most is. Ha nincs a színész cselekvése, a nézők nem tudnak hinni. Ha nincs a közönség hite, az előadás nem teljes. Ugyanabban a pillanatban nevetünk, hatódunk meg, szisszenünk fel, vagy némulunk el a döbbenettől. És abban a pillanatban a drámának köszönhetően fölfedezzük a legmélységesebb igazságot: hogy amiről azt hittük, épp belőlünk fakadóan választ el bennünket – egyéni tudatunk behatároltsága – valójában nem ismer határt. Közös mindannyiunkban.

És nem lehet bennünket megállítani. Minden este újra felbukkanunk. A színészek és a nézők esténként összegyűlnek, és lejátszódik ismét ugyanaz a dráma. Hiszen – amint az író, John Berger mondja –: „A színház természetében mélyen ott rejlik a rituális visszatérés lehetősége”; épp ezért volt mindig is a kisemmizettek művészete – ámde a világ szétesése miatt mindannyian azok vagyunk. Ahol játszók és nézők egybegyűlnek, ott mindig is újrajátszanak olyan történeteket, amelyeket sehol másutt nem lehet elmesélni. Operaházakban, nagyvárosok színházaiban, a menekülőknek menedéket adó táborokban Líbia északi vidékén, vagy bármerre a világban.

És mindig is egybeköt, közösséggé forraszt bennünket ez az újrajátszás.

Ha Epidauroszban volnánk, fölnézhetnénk, és látnánk, miként igaz ez a tág horizontra: hogy mindig is része leszünk a természetnek – nem szakadhatunk tőle, ahogyan ettől a bolygótól sem szakadhatunk el. Ha a Globe színházban volnánk, tapasztalnánk, hogy a személyesnek tűnő kérdések valójában mindannyiunkhoz szólnak. És ha a negyvenezer éves kürénei furulyát tartanánk a kezünkben, megértenénk, hogy a múlt és a jelen itt elválaszthatatlan, és hogy az emberi közösség láncolatát zsarnokok és demagógok sosem törhetik szét.

fordította: Upor László

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház premier

2039-ben sem lesz könnyebb az élet

Négy generáció különös sorsát bemutató, kortárs családdráma kerül színpadra a Hatszín Teátrumban, tele bűnökkel, pokollá vált házasságokkal és egy elhallgatott örökséggel. A Majd, ha az eső eláll című előadás premierjét augusztus 10-én tartják.
Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.