Az elmúlt hetekben két olyan platform is alakult, ami kifejezetten előadások közvetítésére jött létre. Az eSzínház szeptemberben nyitotta meg kapuit, és
felületén élő, illetve rögzített produkciók megtekintésére is van lehetőség.
A vetítések sorát a Radnóti Színház nyitotta a Csapodárokkal, majd a kezdeményezéshez további színházak is csatlakoztak, mint az Örkény Színház, a Katona József Színház vagy a Vígszínház, de azóta rögzített előadásként láthatóak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Forte Társulat, a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásai is. Külön érdekesség, hogy a Szépművészeti Múzeum összművészeti performansza, a Textúra is erről a felületről érhető el. Későbbi terveik között szerepel a Stúdió K Színház, a Veszprémi Petőfi Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásainak közvetítése is.
Új kezdeményezésként novembertől élőben streamel a SzínházTV, ami havi négy alkalommal biztosít lehetőséget az „online színházba járásra”. A Jurányi Ház Egy őrült naplója című előadásával indulnak a közvetítések, de egy-egy estére a Centrál Színház, a Radnóti Színház, Játékszín és a Katona József Színház is megnyitja virtuálisan a kapuit. Az Orlai Produkciós Iroda több előadását is streameli majd a platform, amiket
hat kamerával, 4K Ultra HD minőségben rögzítenek, és a „premier” után 24 órán keresztül lesznek elérhetőek.
Az ide látogatóknak exkluzív tartalmakkal is készülnek, Kovács Patrícia kulisszatitkokkal, beszélgetésekkel várja az érdeklődőket az előadás előtt és a szünetben. A SzínházTV későbbi tervei között szerepel, hogy létrehoznak egy olyan fórumot, amin keresztül egymással, illetve az alkotókkal közvetlenül is beszélgethetnek majd a nézők.
Aki önálló estekre, versszínházi előadásokra, monodrámákra, vagy egy-, két-, háromszemélyes színházi produkciókra kíváncsi, annak érdemes felkeresnie a Kulteátrum oldalát, ami november 6-a óta streamel előadásokat.
Egyéni kezdeményezésekkel is találkozhatnak az érdeklődők, az Operaház például OperaLive néven ária- és balettesteket, operakeresztmetszeteket és kamarakoncerteket közvetít élőben heti négy alkalommal. A Facebook oldalukról és Youtube csatornájukról is elérhető tartalmat #OperaLive hashtaggel látták el, így bármikor egyben visszakereshetőek az eddig feltöltött tartalmak.
Ugyan nem színházi produkció, de a Müpa már a Beethoven emlékév kapcsán elkezdte a Beethoven250Challenge-et, melynek keretében pár perces videókat osztanak meg, így ismertetve meg az érdeklődőkkel a zeneszerző legfontosabb alkotásait.
A Madách Színház is újra játssza népszerű online darabjait, az Örökké fogd a kezemet és a Jövőre, veled, ugyanittet, ami csakúgy, mint tavasszal, a színház oldaláról lesz elérhető, de visszatérnek a nyári duettkoncertek is. Ők december 27-ig már egészen biztosan nem nyitnak ki, a jegyeket visszaváltják vagy ajándékkártyára cserélik.
A Budapesti Operettszínház streaming szolgáltatása még csak most fog beindulni, de a home office-színházra szakosodott Vesztegzár Színház – ahol számos Operettes művész is megfordul – már november 27-én megtartotta az első előadását, Buch Tibor SparheltKoncertjét.
Novemberben sorra nyíltak a színházak online kapui: A Nemzeti Táncszínház nagy sikerrel futó előadásokkal szórakoztatja az érdeklődőket a honlapján, a Rózsavölgyi Szalon riportsorozatot készít a legváltozatosabb témákban, a Roma Hősök Fesztivál – a világ egyetlen nemzetközi roma színházi fesztiválja – december 9-ig várja az érdeklődőket, de a kisebb csapatok, a Gózon Gyula Kamaraszínház és a Spinoza Színház is online sugárzása áll át. A Pesti Magyar Színház csak decemberben közvetít, a Valahol Európában a két ünnep között lesz látható.
A Duda Éva Társulat Egypercesekkel jelentkezik a Facebook oldalán, az e-Trafó különböző programtípusokat kínál, de a MU Színháznál is tervben van a stream bevezetése.
A vidéki társulatok sem tétlenkednek, online közvetítésekkel vár a Veszprémi Pannon Várszínház PannON OtthON sorozata, a Vaskakas bábszínház Mikulás-váró streamjei és előadásai, az egri Gárdonyi Géza Színház Facebook oldalán pedig minden nap adventi kalendárium nyílik. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház péntek-szombat-vasárnaponként beszélgetésekkel jelentkezik Móricz-(F)actor címmel, de már a Győri Nemzeti Színházban is készülnek a közvetítésekre. A kaposvári Csiky Gergely Színház minden este ünnepi adással kedveskedik a nézőknek, míg a szolnoki Szigligeti Színház a bérletes előadásait juttatja el az emberek otthonába.
Fejléckép: az Erkel Színház nézőtere (fotó: Balogh Zoltán / MTI)