Színház

A szólásszabadság is téma lesz a Tháliában

2016.04.05. 11:38
Ajánlom
Ismét vendégül látja a határon túli magyar színházak előadásait a Thália Színház. A május 18. és 22. között zajló ötnapos szemlén tíz produkciót láthat majd a közönség.

A Határon Túli Magyar Színházak Szemléje május 18-án veszi kezdetét a kassai Thália Színház produkciójával: Moliére Mizantrópját Czajlik József állította színpadra. Az előadás olyan aktuális témákat boncolgat, mint a szólásszabadság, a személyes autonómia, az ízlés képlékenysége, az igazmondás határai, valamint a társas élet buktatói. Ugyanezen a napon az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat mutatja be Fade out című mozgásszínházi produkcióját, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba.

Buborékok

Buborékok (Fotó/Forrás: Nagyváradi Szigligeti Színház)

Május 19-én a nagyváradi Szigligeti Színház Csiky Gergely Buborékok című vígjátékával várja a közönséget, Novák Eszter rendezésében. Szintén ezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán 4x100 című tragikomédiáját láthatja, amelyet Sebestyén Aba jegyez rendezőként.

Fidelio Színházi Est: Amerikai bölény

Sebestény Aba egy másik rendezése is látható a Thália Színházban: David Mammet darabját Szervét Tibor, Csányi Sándor és Mózes András főszereplésével láthatja a közönség.

A részletekért kattintson!

Május 20-án a Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekinthetjük meg. A rendező Török Viola, a vezér szerepében pedig Sebestyén Abát láthatjuk a színpadon. Ugyancsak ezen a napon az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei a Piaf–menet című előadást adják elő, Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.

Bolondok tánca

Bolondok tánca (Fotó/Forrás: Szabadkai Népszínház Magyar Társulata)

Május 21-én az Arizona Stúdióban a Spectrum Színház Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című előadást adják elő. A Franciaországban élő román szerző, Matei Visniec Csehov-továbbgondolását Török Viola rendezte. A Nagyszínpadon ezen az estén ismét egy Moliére-darab, az Úrhatnám polgár című komédia lesz látható, amelyet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mutat be, Sardar Tagirovsky rendezésében.

Május 22-én, a fesztivál záróelőadásaként a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev Birinszkij Bolondok Tánca című darabját láthatják az érdeklődők, amelyet a 4x100-hoz hasonlóan Sebestyén Aba állított színpadra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Vizuál

Oscar-díjra kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

A 2025-ös fesztiválon a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm kategória díjazottjai már jogosulttá válnak a 98. Oscar-díjra való nevezésre, ezzel jelentősen lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú jelentkezési procedúrát.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház interjú

A színészi eszköztár színes palettája – interjú Katona Péter Dániellel, A hülyéje Pontagnacjával.

Főszereppel kezdi társulati tagságát a Thália Színházban Katona Péter Dániel. A tévéképernyőről is ismert fiatal színművész október 12-én debütál új anyaszínházának színpadán, A hülyéje című Georges Feydeau-bohózatban, ahol a megrögzött nőcsábászt, Pontagnacot alakítja.
Színház ajánló

A változás témája áll az idei Ráday Utcai Színházi Találkozó fókuszában

Október 21. és 27. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, amely során egyebek közt előadásokkal, városi sétával, koncerttel, inkluzív foglalkozásokkal, garázsvásárral, ingyenes színházi nevelési programmal is készülnek a szervezők.
Színház ajánló

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Színház ajánló

Keményebb, mint Az éhezők viadala – színházi előadás magyar hősökről

Öt középiskolás diák rendhagyó történelemóra keretében felkeres egy szabadulószobát, ahol nekik maguknak kell a 20. század hétköznapi emberekből lett hőseinek bőrébe bújniuk.