Színház

A társulat kérdéseiről – a közös ügyektől a közügyekig

Jó kérdés beszélgetéssorozat
A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozatának vendégei februárban a társulatról beszélgettek. A meghívottak, Kováts Adél, Göttinger Pál és Molnár Áron tapasztalatainak, nézőpontjainak megismeréséből és helyenkénti ütköztetéséből izgalmas kép rajzolódott ki a társulatokat illető lehetőségekről, külső és belső elvárásokról.

Van, akinek való a szabadúszás, van, akinek nem. Van, akinek van egy stabil háttere, ám hívják máshová is, ezért azt érzi, bármikor elmehetne, de nem megy el. És ennek egy más szempontú megfogalmazása is igaz: abban a pillanatban, ha azt érzed, nincs hova menned, menj onnan. Az is lehetséges, hogy egyszerűen csak habitus kérdése, kinek való a társulati lét, kinek nem. Ahogyan a beszélgetés elején Veiszer Alinda is jelezte, a három vendég segítségével sokféle szempont mentén próbálják a társulatot érintő különböző kérdéseket érinteni: Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatójaként a vezetői, Göttinger Pál rendezőként, illetve a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezőjeként a rendezői, főrendezői szempontok, Molnár Áron pedig a színészi nézőpontok „képviseletében”, és természetesen saját tapasztalataira építve tud nyilatkozni. A meghívottak azonban épp pályájuk alakulása miatt tudtak a szerepekből kilépni, hiszen Kováts Adél amellett, hogy hosszú ideig volt a Nemzeti Színház művésze, és több, mint két évtizede a Radnóti Színház tagja, rendszeresen vendégeskedik más társulatoknál, Göttinger Pál sok független produkcióban is dolgozott, Molnár Áron pedig ismeri a kőszínházi és a független létet is.

Az előadó-művészeti törvény meghatározásából kiindulva a társulat, mint fogalom definíciója volt az első kérdés, az, hogy a meghívottak számára mit jelent ez a szó, milyen követelmények kapcsolódnak a társulati léthez. Abban megegyeztek, hogy

ideális esetben a társulat nem csupán azonos munkahelyet, de közös világlátást vagy színházi nyelvet, ízlést, szellemi közösséget jelent.

A társulat működéséhez kötődő időtáv esetében azonban eltértek az álláspontok.

EDV_2301_-105830.jpg

Veiszer Alinda, Molnár Áron, Kováts Adél és Göttinger Pál a Jó kérdés beszélgetésen (Fotó/Forrás: Éder Vera)

Molnár Áron a társulati lét csapdájára igyekezett felhívni a figyelmet, ami szerinte a kényelem és a konfliktuskerülés, a problémák szőnyeg alá söprése. „Miután felmondtam a Vígszínházban, hihetetlenül izgalmas volt belelátni azokba a projektekbe, ahol nem volt idő arra, hogy megsértődjünk. Állandóan megsértődnek a színészek, a rendezők, az alkotók, mert egy társulatban van idő megsértődni, hepciáskodni, inni, beszélgetni nagyokat. Amikor egy projektben vagy benne, egy olyan pillanat részese vagy, amit vagy elcseszel, vagy megcsinálod jól, és a felelősség a tied. A felelősség ma szerintem hiányzik a színházi szakmából” – fogalmazott, és hozzátette, hogy szerinte egy független alkotó sokkal komolyabban viszi a bőrét a vásárra, és nem csupán egzisztenciális értelemben, hanem művészileg is bátrabb döntéseket kell hozni.

Miért csináljuk a színházat? Azért, hogy jóban legyünk, hogy szeressük egymást, vagy miért? Ez a valódi kérdés.

Pengeélesen megtalálni azokat a problémákat, amelyekről egy előadáson keresztül beszélünk, vagy egy kicsit mindig óvatosabbak közelíteni egymáshoz, és kerülni a konfliktusokat?” – tette fel kérdéseit, és azt is elmondta, hogy bármely kőszínházban dolgozott eddig akár tagként, akár vendégként, ugyanazokkal a nem színház-, hanem társadalomspecifikus problémákkal szembesült. „A vígszínházi éveim során és később is, ahol vendégként voltam, azt láttam, hogy a társulat nagyjából úgy működik, mint Magyarország kicsiben. Elhallgatott konfliktusok, manipuláció, egzisztenciaféltés ahelyett, hogy odaállnánk és kimondanánk.”

Göttinger Pál szerint Molnár Áron meglátása abból a szempontból pontos, hogy minél nagyobb a színházi üzem, annál kisebb az egyénnek az egészre vonatkozó felelőssége, amihez hozzáadódik az is, hogy a tehetetlenség érzésével frusztrálják magukat, hiszen annyira kicsik az egészben, hogy úgy érzik, nem lehet az egészen változtatni. „Szeretném én is használni azt a fogalmat, amit Áron, csak nem konfliktusnak, hanem immunrendszernek nevezem, és pártolom” – jegyezte meg az őszinteségre, a problémák belső és valódi megoldására való törekvéseket illetően, Kováts Adél pedig hozzátette, hogy számára akkor tud jól működni egy társulat, ha az azonos szakmai kvalitású emberekből áll, ami egymás iránti tiszteletet jelent.

Éppen ezért a szeretet nem cél, de mivel a színház kémia, a szimpátia is közrejátszik abban, hogyan épül a társulat.

EDV_2356_-105829.jpg

Molnár Áron, Kováts Adél és Göttinger Pál a Jó kérdés beszélgetésen (Fotó/Forrás: Éder Vera)

Kováts Adél saját példáján mutatta be a társulati dinamizmust. Ő 2016 óta vezeti a színházat, és bár szám szerint a társulat létszáma nem változott, azóta körülbelül egyharmaduk kicserélődött. Ezt lehet kívülről – az ő megfogalmazásában – bombatámadásnak is nevezni akár, amit Molnár Áron szerint viszont vérfrissítésnek is tekinthető. A külső és belső megítélés abban sem egyezik, hogyan látják csapatként őket kívülről, és ezt ők hogyan érzik belülről. Mint kiderült, a Radnótinál a pozitív külső megerősítés hamarabb érkezett, mint a belső nyugalom. Ez az az állapot, amikor újabb minőségi szintet tudnak lépni.

Göttinger Pál a vidéki társulatokat különösen égető egzisztenciális kérdésekről is beszélt, a „helyben világhírű” színészekről, az egy helyen eltöltött évtizedekről, az apatikus színészekről, a társulati lét olyan megalázó „lepedékeiről”, amelyek minden szereplőt megaláznak. Viszont ha jól működik a társulat, tette hozzá a rendező, felismeri a helyzetet, beleáll a konfliktusba, és együtt képesek azt kezelni. Ahhoz, hogy meg tudják menteni egymást, bizalom szükséges, ennek a kialakulása viszont hosszú idő.

Göttinger plasztikusan írta le a helyzetet: „A vidéki színházi színészek reggel kilenctől éjfélig minden nap, egész nap, évtizedekig együtt vannak. Ott a család nem valami romantikus képzet, hanem egy iszonyatos ár, amit az ember fizet ezért a pályáért. Nem játék ez. De ha ügyesen csinálják, vigyázni tudnak egymásra, és egy beborulásnál – ami mind fővárosban, mind vidéken elő tud fordulni, hogy egy színész vagy egy rendező elveszti a fonalat – megmentik egymást.” A rendszer problémáinak kezelésére azonban nem több pénz szükséges. A megoldások – vázolta Göttinger – vendégrendezők vagy olyan helyi fesztiválok jelenthetik, mint a nyíregyházi Vidor vagy Táncfarsang. Kováts Adél szerint a vidéki színházak repertoárstruktúrája sem kedvező a rövid kifutási idővel, hiszen a szerep öröme, fejlődési folyamata csak egy bizonyos széria fölött élhető meg, és ezért is nagyon fontos, milyen rendezőkkel dolgozhatnak a színészek:

Egy idő után megviselődhet a tehetség, az igény, a hozzáállás.

EDV_2240_-105830.jpg

Érdeklődők a Jó kérdés beszélgetésen (Fotó/Forrás: Éder Vera)

A társulati lét lehet sötét bugyor, de vannak országok, ahol nincs hagyománya, és áhítoznak rá. A titok az lehet, hogy egy társulat – ahogy Göttinger Pál jegyezte meg – többet jelent, mintha összeadnánk az egyéni nagy teljesítményeket. A casting lehet álomszerű – tette hozzá rendezőként –, mert az azt jelenti, hogy a legalkalmasabbakkal dolgozhat, aki mind nagyon akarták azt a szerepet, és hajlandók voltak a válogatás különböző próbáit kiállni. Ettől más lesz a munkaalap és a munkamorál, miközben egészségtelenné is válhat a helyzet attól, hogy mindenki kiragyogni akar.

Hamar eljutottunk a közéleti szerepvállalás és a társulatban való létezést illető kompromisszum kérdéséhez, ám Molnár Áron felvetésére egyetlen ugrással a tao kérdése került napirendre. A színész a megúszást, a hallgatást, a közös kiállás hiányát rótta fel. Véleménye szerint az együttes vezetői fellépés, a nyilvánosság különböző formáinak használata lépésre kényszerítené a politikusokat. Veiszer Alinda maga is dilemmákat fogalmazott meg. Egy vezetőnek vigyázni kell a társulatra, de ezt hogyan kell tenni: markáns kiállással, vagy épp ellenkezőleg, úgy, hogy visszafogja magát?

Kováts Adél és Göttinger Pál is beszélt arról, hogy november óta több szakmai egyeztetés is zajlott a taót illetően próbáltak konszenzusra jutni. A Radnóti igazgatója úgy véli, a szakmának évekkel ezelőtt kellett volna résen lenni, hogy a helyzet ne jusson el idáig, azt viszont elvárásként kellene megfogalmazni, hogy a visszaélésekkel kapcsolatban történjen valami, mert „eltörlődött a tao, de a visszaélések is mintha eliminálódtak volna”. Kováts Adél megerősítette, hogy továbbra is zajlanak tárgyalások, és keresik a megoldást. Azt a kritikát elfogadta, hogy a szolidaritás lehetett volna erősebb, de ezzel kapcsolatban a szakma belülről nem kezdeményezett semmit. „Nem tudom, ha jön egy kezdeményezés, akkor mi történt volna, mert más, hasonló volumenű esetekben sem történt semmi.

Tudomásul kell vennünk, ha valami más hadszíntéren folyik.

Molnár Áron kijelentette, nincs már több idő, hogy érleljük magunkban a véleményeket. Azért sem, mert a létbizonytalanság senkinek nem tesz jót. „Ha a tao-pénzeket megkapják, mert elképzelhető, hogy a kőszínházak megkapják, vajon a függetlenek is megkapják-e? És ha mégsem (nem kapják meg,) ki fog értük kiállni? Azok, akik eddig nem álltak ki saját magukért?” – vázolta a véleménye szerinti jövőt.

EDV_2268_-105829.jpg

Veiszer Alinda és Molnár Áron a Jó kérdés beszélgetésen (Fotó/Forrás: Éder Vera)

Göttinger Pál viszont nem szívesen fogalmazott explicite véleményt a tao-ügyről, mert szerinte még nincs vége, és egyáltalán nem tudjuk, hova tart. Egyetlen dologban azonban biztos volt, abban, hogy az elintézés- és lebonyolításmód példátlanul cinikus. „Azok a mondatok, amiket Áron erősen mond, rezonálnak, gondolok róluk valamit, sőt egyetértés is van bennem, de addig, amíg nem felelős, valóságos döntési helyzetben levő embertől hallom őket, nagyon nehéz a végére járnom, hogy nekem mi a teendőm. Amikor Áront hallgatom a tüntetésen, ahol azért kiabál, mert nem működik a hangosítás – ez nemrég volt a Moszkva téren –, akkor én állok ott és nem a színház. Ez valószínűleg támadási felület a színház felé, de ez inkább kommunikációs, mint elvi ügy.

Aki be akarja sarazni a színházat, az be tudja

– foglalta össze álláspontját a rendező.

Kováts Adél szerint a színházak az előadásaikon keresztül tudnak üzenni, ám bizonyos morális vagy közügyekben érdemes és meg is kell szólalni. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni – tette hozzá –, hogy egy intézményvezető esetében a megnyilvánulást nehéz elválasztani az intézménytől. Ez pedig a hitelesség kérdését is érinti.

„Innentől megint egy másik beszélgetés indul, hogy kinek mi a hitelesség. Nekem azért volt érdekes a beszélgetés vége, akármennyire is vehemens volt, mert különböző álláspontokat mutatott meg: ki vehemensebb, ki visszafogottabb, és ki miért teszi ezt. Egy politikai példán keresztül sikerült bemutatni, ki mit miért tehet és tesz, ami igenis kapcsolódik a társulati léthez” – zárta Veiszer Alinda a februári Jó kérdést.

A Jó kérdés támogatója az NKA és az MMA.

Márciusi témánk: Erőszak a színházban. A vendégek: dr. Bánki György pszichiáter, író, publicista, Létay Dóra színművész, Máté Gábor színművész, rendező, a Katona József Színház igazgatója. A beszélgetés március 4-én 17 órakor kezdődik a Katona József Színház K:antinjában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kis játszmák, nagy érzelmek - Interjú Györgyi Annával és Csiby Gergellyel

Egy színészdinasztia hétköznapjaiba enged bepillantást a Rózsavölgyi Szalon új bemutatója, a Végszó, amelyben Györgyi Anna egy híres színésznőt alakít, Csiby Gergely pedig a fiát. Michael McKeever darabját Dicső Dániel rendezi, a bemutatót december 12-én tartják.
Színház ajánló

A gyertyák csonkig égnek a Pesti Vigadóban

Márai Sándor regényének színpadi változatával érkezik a Soproni Petőfi Színház a Pesti Vigadóba 2020. január 21-én.
Színház hír

Megszavazta a Parlament az új színháztörvényt

115 igen szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kulturális törvénycsomagról szóló törvényjavaslatot, amely miatt hétfőn ezrek tüntettek a Madách téren.
Színház környezetvédelem

Már meg is van az első „Zöld Kapitány” a Rózsavölgyi Szalonban

A Broadway Green Alliance és a Rózsavölgyi Szalon „zöld” együttműködéséről számol be a színház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye, mely szerint beléptek a „zöld színházi szövetségbe” és megválasztották a Green Captain-t, azaz a „zöld kapitányt".
Színház magazin

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.