Színház

A Tóték aktuálisabb, mint valaha – a beregszászi társulat előadása Székesfehérváron

2022.04.19. 16:45
Ajánlom
Április 27-én Székesfehérvárra érkezik a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Tóték című előadása. A társulat az ukrajnai háború kirobbanásakor jött Magyarországra vendégszerepelni, azóta nem térhetnek haza. A magyar színházak összefogtak azért, hogy kollégáik minél több helyen játszhassák az előadást.

A Tóték a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház emblematikus előadása. Sokak szerint az őrnagyot alakító Trill Zsolt alakítása minden túlzás nélkül vetekszik Latinovits Zoltánéval, aki az 1967-es ősbemutató és a Fábri Zoltán által rendezett legendás film főszereplője volt. A IX. Pécsi Országos Színházi Találkozón Trill Zsolt kapta a MASZK színész-zsűrijétől a legjobb férfi alakítás díját az Őrnagy megformálásáért.

totek07-134117.jpg

A beregszászi társulat Tóték előadása (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

„1943. január 13-án a Don-kanyarban elkezdett lefelé görögni az a szikla, amellyel a magyar hadsereg sziszüphoszi sorsa elvégeztetett.

Egy barátom, Cseres Tibor, aki ugyanezt megélte, kifejtette egyszer, hogy ezt a háborút magyar írónak lehetetlen megírnia. Ebbe a gondolatba nem tudtam beletörődni. Hatvanezer ember fagyott meg ott, abban az aknatűzben, a jeges szélben, a hóban. Az, hogy én élek, a valószínűségnek egészen kicsike töredéke csak. Talán ezért van az, hogy az ő telük, az ő sorsuk azóta sem hagyott megnyugodni. 

A Tóték nem róluk szól, vagy nemcsak róluk, sőt, talán egészen másról, de én írás közben mindig rájuk gondoltam. A legtöbben ülve fagytak meg, s ahogy ott ültek, márványban fagyott arccal, még most is hátamban érzem a tekintetüket" – írja Örkény István a Tóték előszavában.

Ez a gondolat a beregszászi előadás kiindulópontja. Egyben ez teszi különlegessé Vidnyánszky Attila rendezését is, amely nem egy valamikori háborúról, vagy általában a háborúról szól, hanem konkrétan a második világégést idézi meg – Örkény szellemében. Ez teszi hitelessé a történetet, véli a rendező, aki a téboly ívét egészen a jelenkorig rajzolja meg:

a háborús katonadalok után kommunista indulók szólnak, majd a Dallas című amerikai sorozat szignálja utal arra, hogy a pusztítás korokon átível. Csak az eszközök és módszerek változnak.

"A ma problémái nagyrészt ugyanazok, mint a Tóték keletkezésének idején voltak, és Örkény alapkérdéseket boncolgat. Az emberi természet nem változik, és az a viszonyrendszer, amit a darab felvázol, abszolút átültethető a mába. Ez a nagy művek, a klasszikusok sajátja" – mondja Vidnyánszky Attila.

totek011-131543.jpg

A beregszásziak Tóték előadása (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A Tótékról: A háború tombolása közepette az idilli Mátraszentannán élő Tót családhoz egy nap beállít az orosz fronton harcoló fiuk parancsnoka. Az őrnagy idegzetét súlyosan megrongálták a harctéri hónapok, ezért Tótéknál töltené kéthetes szabadságát. Ám hogy addig se tétlenkedjenek, dobozolásra kényszeríti a családot. És Tóték éjjel-nappal dobozolnak, hogy a vendég kedvében járjanak. Abban reménykednek, hogy a fiuk az őrnagy jóindulatának köszönhetően kedvezményekben részesül a fronton. Tóték egyre fogyó lelkesedéssel dobozolnak, végül megölik az őrnagyot, nem is sejtve, hogy áldozatuk is, a gyilkosság is teljesen hiábavaló – és abszurd. A falu postása ugyanis nem kézbesíti ki a rossz hírt közlő leveleket, így azt sem, amiben a Tót-fiú halálhíre áll.

Szereposztás:

Őrnagy - Trill Zsolt

Tót  - Tóth László

Tótné -  Szűcs Nelli

Ágika - Polyák Anita e.h.

Postás - Rácz József

Tomaji plébános - Sőtér István

Cipriáni professzor - Ferenci Attila

Gizi Gézáné - Béres Ildikó

A lajt tulajdonosa - Varga József

Lőrincke - Szabó Imre

Elegáns őrnagy - Ivaskovics Viktor

valamint jelentős történelmi figurák:

Kristán Attila

Gál Natália

Orosz Melinda

Vass Magdolna

Orosz Ibolya

Tóték

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása

2022. április 27. 19:00 Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Jegyek ide kattintva válthatók.

Fejléckép: A beregszászi társulat Tóték előadása (forrás: Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Angol krimi és dán komédia – évadot hirdetett a tatabányai színház

Az új szezon szerzői a drámairodalom három évszázadának kiemelkedő alakjai, olyan írók, akik katartikus hatást gyakoroltak nézők és olvasók millióira. Dosztojevszkijt és Agatha Christie-t, Hedda Gablert és Liliomot mutat be a Jászai Mari Színház Tatabányán. Társulati tag lett Erdős Lili.
Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.
Színház ajánló

Júniusban is Radnóti Színház

Júniusban három utazásra hívja önöket a Radnóti Színház: tartsanak velük a '80-as évek Amerikájába, egy horvátországi esküvőre és egy meg nem nevezett, ám mégis oly ismerős országba, ahol egy választás kellős közepébe csöppenhetnek!
Színház hír

Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták idén a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában.