Színház

A Trafó előadása nyerte az eSzínház Fesztivál fődíját

2021.09.29. 10:00
Ajánlom
Véget ért az ország első online színházi fesztiválja, amely az eSzínház platformján zajlott, a társulatok három kategóriában nevezhettek a megmérettetésre. A szakmai zsűri a Trafó Kutyaportéka című előadását találta a legjobbnak.

A tíznapos eseményen 21 színház 25 produkcióját láthatták a nézők, akik értékelhették is az előadásokat. A szakmai zsűriben Radnóti Zsuzsa, Ráckevei Anna, Horváth Csaba, Ujj Mészáros Károly és Légrádi Gergely ült.

A fődíjat elnyerő Kutyaportéka egy kelet-magyarországi kisváros életéből merít, valós beszélgetéseken keresztül igyekszik feltárni a település problémáit, mindennapjait.

Az alkotókat egy szociológus is segítette, így jutottak el a polgármestertől az uzsorásig, a református lelkésztől egy szabadkeresztény szekta pásztoráig.

Még a város utolsó zsidó lakóját is megszólaltatták, így láttak bele ennek a mikrotársadalomnak a működésébe, és ebből a közös élményből formálódott Büdöskút lakóinak története.

Barcsai Bálint rendezésének szereplői Békési-Szombati Anett, Hartai Petra, Horváth Dániel Dudu, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina és Szabó Zola.

A legjobb női főszereplőnek Kiss Marit választották a Vígszínház A rendes lányok csendben sírnak című előadásában nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfi főszereplő Pál András lett, aki a Radnóti Színház MOLIÈRE – the passion című drámájában látható.

A legjobb látványterv díját az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete és a Freeszfe Egyesület közös produkciója, az Orlando kapta, míg a Weöres Sándor Színház Haragossziget című darabja különdíjat érdemelt. Díjazták a legjobb gyermek- és ifjúsági előadást is, a díjat a Kolibri Színház Emma csöndje című előadása nyerte.

A nézők az Örkény Színház Kiváló dolgozók – igaz történetek a gondoskodásról című előadását találták a legjobbnak.

A fesztivál összesen 31 országból követték az érdeklődők, többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Dél-Afrikából, Izraelből, Ausztráliából és Új-Zélandról.

Fejléckép: jelenet a Kutyaportékából (fotó: Csányi Krisztina / Trafó)

Hazai és határon túli színházak Magyarország első online színházi fesztiválján

Kapcsolódó

Hazai és határon túli színházak Magyarország első online színházi fesztiválján

Szeptember 17. és 26. között zajlik az ország első online színházi szemléje, az eSzínház Fesztivál, amely magyarországi, határon túli és független társulatoknak kínál bemutatkozási lehetőséget a digitális platformon. A társulatok három kategóriában nevezhették előadásaikat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

A titkosügynök: hamarosan a mozikban a brazil sikerfilm

A Cannes-ban és a Golden Globe-on is díjazott Kleber Mendonça Filho új filmje egy erőszakos múltja elől menekülő apa történetén keresztül rajzol sötét képet Brazíliáról. A négy Oscarra jelölt A titkosügynök február 19-étől látható a magyar mozikban. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház 6szín

Jótékonysági sütivásárt tart a 6SZÍN

Van annál jobb program, mint amikor finom süteményeket kóstolhatunk, közben játszunk, és még egy jó ügyet is támogatunk? Március 21-én egész nap erre lesz lehetőség a 6SZÍN büféjében a Ki sütötte? program keretében. A Jókai téri teátrum ezzel is várja közönségét a Színházak Éjszakáján.
Színház kritika

Hang és fény nélkül – egy súgóról szól a Harag György Társulat előadása

Kevés olyan színházi figura van, akinek a munkája akkor tökéletes, ha senki sem veszi észre. Tiago Rodrigues darabja a súgó alakján keresztül mesél arról az alázatról, amely nélkül előadás nem jöhet létre. A művet Bocsárdi László rendezésében láthatjuk először magyar nyelven. Sopro kritika.
Színház ajánló

Alászállás a páciens elméjébe – pszichothriller látható a Pinceszínházban

Nicolas Billon Elefántos dal című pszichothrillerét legközelebb február 26-án játsszák a Pinceszínházban. A világszerte nagy sikert arató darab először látható Magyarországon.
Színház hír

Keleti nyitás – Dömötör Tamás rendez történelmi tablót a Fészekben

A Keleti Nyitás szövetkezeti vígjátékot Tasnádi István Bábelna című műve nyomán Dömötör Tamás írta és rendezte. Az előadásban Thuróczy Szabolcs, Katona László és Pajor Kristóf játsszák végig a magyar történelem ezer évét egy haldokló faipari szövetkezet ebédlőjében.
Színház hír

Sikerrel debütált az első Kemény Henrik Bábfesztivál Erzsébetvárosban

A báb él! Vitéz László visszatért! Idén először rendezte meg a KULT7 és Erzsébetváros Önkormányzata a Kemény Henrik Bábfesztivált, a Kossuth-díjas művész, Erzsébetváros Díszpolgára születésnapjához kapcsolódóan.