Színház

A túlélés története – Kútvölgyi Erzsébet Kádár Jánosnét alakítja a Vígszínházban

2019.02.04. 09:20
Ajánlom
Kádár János felesége, Tamáska Mária, a Kádár-korszak first ladyje a főhőse Kornis Mihály darabjának, a Kádárné balladájának. A Vígszínház Házi Színpadán bemutatkozó előadás címszereplőjével, Kútvölgyi Erzsébettel még a próbaidőszak alatt beszélgettünk.

Milyen emlékképe van Kádárnéról?

Semmilyen. Elviseltük Kádárt, de, hogy ki volt a felesége, arról abszolút nem tudtam, nem is figyeltem oda.

Többet hallottam Raisza Gorbacsováról, mint róla.

Aki ott élt a Váci utcában, vagy a környékén, még az sem biztos, hogy tudta, hogy Rotschild Kláránál varratta a ruháit - de úgy, hogy ő vitte az anyagot, még a béléshez is. Úgy ment be abba a boltba, mint bármelyikünk tette volna. Biztos követték messziről, de szabadon közlekedhetett - igaz, nem is volt veszélyben. Hatéves voltam ’56-ban, arról komoly emlékeim vannak és természetesen az egész Kádár-rendszerről. Előttem vannak a május elsejei felvonulások, a papírzászló lengetések, a lufik, a virsli osztás, hogy mekkora dolog volt, papírtálcán kapni a virslit!

A próbák alatt miközben elemeztük a szöveget, előjöttek az emlékeink is a korszakról – ki kell mondanom, hogy a történelmi múltról.

KadarnaKutvolgyiErzsebet4-173510.jpg

Kútvölgyi Erzsébet a Kádárné balladája c. előadásban (Fotó/Forrás: Almási J. Csaba / Vígszínház)

Milyennek látja Kádár Jánosnét, vagyis Tamáska Máriát?

Formálódik rám az alakja. Nem hiszek abban, hogy nagy átélésekkel bele lehet bújni valakinek a bőrébe, hanem egyszer csak nagyon sokat fogok tudni róla, az intellektusáról, vagy arról, hogy milyen szerelmes volt a férjébe. Sok képen látszik, ahogy kézen fogva mennek, szerintem egy összeforrt házastársi viszony volt köztük. Amikor Kádárt bebörtönözték, felajánlották neki, hogy váljon el a férjétől, mint a többi kommunista feleség, és menjen hozzá egy védett emberhez, de eszébe sem jutott. Mélységesen hű volt Kádárhoz, pedig csak úgy adtak neki munkát, ha a lánykori nevén dolgozott.

Milyen megalázó lehetett, hogy nem használhatta a nevét.

Mégis, minden helyzetben el tudta fogadtatni magát.

Pontosan azért, mert nagyon intelligens volt. Nem azért mert három, vagy négy diplomával rendelkezett, hanem születetten volt az, olyan döntéseket tudott hozni, amelyek egészen meglepőek voltak az ÁVH-nak, és a Politikai Bizottságnak is. Ellehetetlenítették, amikor Kádár börtönben volt, de nem akarták megölni, sőt!

Hagyták, hogy éljen, ahogy tud. Tudták, hogy nem lesz veszélyes. És remekül küzdött a túlélésért!

Például, amikor a Kisjátékárú Szövetkezetben mackókat és babákat tömött volt grófnők, hercegnők és a horthysta elit tagjai között, jó darabig úgy néztek rá, mint egy besúgóra. Egy ideig tűrte, mígnem eléjük állt, hogy ő nem jelent róluk – még ott is elfogadták.

KadarnaKutvolgyiErzsebet2-173502.jpg

Kútvölgyi Erzsébet a Kádárné balladája c. előadásban (Fotó/Forrás: Almási J. Csaba / Vígszínház)

Először játszik monodrámában, nem lehet könnyű egyedül a színpadon.

Halálfélelmem van. Soha nem csináltam ilyet. Ez a társtalanság!

Kire lehet ilyenkor támaszkodni? Az ügyelőre?

Nem, a súgóval kell nagyon jóban lenni. Muszáj, hogy biztonságérzetem legyen. A próbafolyamat alatt segít egy-egy felragasztott cetli a színpadon, elég, ha csak annyi van felírva rá például, hogy ÁVH-PB, én abból már pontosan tudom, hogy mi jön.

Interjúk, visszaemlékezések alapján készült a mű, időrendben halad a történet?

Egy kicsit csapong a szöveg, úgy tűnik mintha kronológiában lenne, de nem mindig van úgy. Hiszen abban a pillanatban, amikor megemlít egy húsz évvel korábban írt levelet, máris nagyot ugrunk az időben. Nem mindegyik történet folyik át a másikba. Úgy kell egyik szövegrészből a másikba belemenni, hogy felidéződhessenek az emlékek, bármi is hívja elő azokat, egy gesztus, egy illat.

Van szándék a kronológiára, de Kornis Mihály megteszi, hogy egy-egy pillanatot előrehoz, vagy felerősít.

Például azt, amikor ’56-ban, a forradalom alatt Kádár bent ragadt a Parlamentben, és Kádárné az ismerőseinél húzta meg magát a Rózsadombon. Tankkal ment fel hozzájuk, csak hogy láthassa a feleségét! Döbbenetes, még csak nem is voltak kettesben. Amikor megérkezett, levette a tanksapkát, mindenki nevetett, ott maradt húsz percig, és aztán visszament a Parlamentbe. Ez sokkal több, mint egy szerelmi vallomás.

KadarnaKutvolgyiErzsebet7-173916.jpg

Kútvölgyi Erzsébet a Kádárné balladája c. előadásban (Fotó/Forrás: Almási J. Csaba / Vígszínház)

Kádárnét „egy saját történet nélküli nőnek” tartja, ahogy a színlapon szerepel?

Hogy Kádár János felesége, saját történet nélküli lenne? Ugyan kérem! Már egy újszülött csecsemő sem az. Nagyon is megvan ennek az asszonynak a saját története, ugyanis akárhányszor a férjét föltették a posztamensre, vagy ledobták róla, ennek a nőnek élnie kellett. Ha semmi más nem történik vele, csak ennyi: már saját története van. A túlélés története.

Kádárné balladája

  • szerző: Kornis Mihály
  • előadja: Kútvölgyi Erzsébet
  • rendező: Telihay Péter

Következő előadások: február 5. 19:30, február 10. 15:00 és 19:30
Vígszínház, Házi Színpad

Fejléckép: Kútvölgyi Erzsébet (fotó: Almási J. Csaba / Vígszínház)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Erős, makacs és érzékeny - Meryl Streep 70 éves

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike, akit 21 alkalommal jelöltek Oscar és 31 alkalommal Golden Globe díjra. Portré.
Színház

„Egy Beethoven-koncert után kisebb a valószínűsége annak, hogy valakit fejbe verjünk”

Az Ördögkatlan két megálmodójával, Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval arról beszélgettünk, miből fakad a fesztivál egyedi hangulata és milyen új fellépőket avatnak idén, de néhány praktikus tanáccsal is ellátják azokat, akik kedvet kapnának ellátogatni a fesztiválra július 30. és augusztus 3. között.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

FRISS – Fiatal tehetségek a Szentendrei Teátrum színpadán

A Szentendrei Teátrum 1969-ben fiatal színihallgatók ötlete nyomán jött létre és azóta is épít a fiatal, feltörekvő tehetségekre.
Színház interjú

„Egy Beethoven-koncert után kisebb a valószínűsége annak, hogy valakit fejbe verjünk”

Az Ördögkatlan két megálmodójával, Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval arról beszélgettünk, miből fakad a fesztivál egyedi hangulata és milyen új fellépőket avatnak idén, de néhány praktikus tanáccsal is ellátják azokat, akik kedvet kapnának ellátogatni a fesztiválra július 30. és augusztus 3. között.
Színház ajánló

Eszenyi Enikő a Vígszínház zenés szuperprodukcióiról a Fidelio Klasszikban

A nagy Gatsbyről és a Mágnás Miskáról Eszenyi Enikő mesél a Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorában június 22-én a 92.1-en. Fesztiválkörképünkben a Balatonfüredi Gitárfesztiválról és az Ördögkatlanról beszélgetünk Eötvös Józseffel és Bérczes Lászlóval.
Színház ajánló

Idegengyűlölet és a másság iránti elutasítás a Spirit Színház új bemutatójának középpontjában

Czeizel Gábor rendezésében mutatja be a Spirit Színház Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját, a főbb szerepekben Hegyi Barbara, Jerger Balázs és Jantyik Csaba látható.
Színház poszt

Magyar Teátrumi Társaság furcsállja a Magyar Színházi Társaság kilépését

A Magyar Teátrumi Társaság elnöksége közleményben reagált a Magyar Színházi Társaság kilépésére a POSZT-ot szervező nonprofit cégből.