Színház

A válogató felelőssége

2011.10.02. 14:38
Ajánlom
Ha az előadások nem érik el a kívánt hatást, egyáltalán nem biztos, hogy a hiba bennük van. Arról is lehet szó, hogy a más országból, kultúrkörből való származás vagy az ismeretlen nyelv okán maradunk kívül a produkción. Ez történt a Kubo (Remake) és a Kis narráció esetében. Divadelná Nitra fesztivál, 2. beszámoló.

Kubo egy legendás szlovák darab. Martinban, a Szlovák Kamaraszínházban kétszer vitték színre, és mindkét előadás a szlovák színháztörténetben legendássá, megkerülhetetlenné, ikonná vált. A történet egyszerű: egy falubolondja fiatalember egy szerelmi bonyodalomba keveredik, amelyből - amolyan népszínműszerűen - természetesen a szomszédok intrikái sem hiányozhatnak. A rendező, Dodo Gombár remake-jében, amelyet Martinban, a Szlovák Kamaraszínházban készített, nem elsősorban a sztori, hanem a (színházi) hagyományhoz való kapcsolat fontos. Értelmezésében a címszereplő a meditatív, mozdulatlan központja a végletesen vulgáris és végletesen stilizált nyelven és játékmódban zajló eseményeknek. Gombár Kubója egy olyan körhintán ül, ahol körülötte minden hatalmas sebességgel forog, ő - mármint a fiú - pedig csak áll és értetlenül figyeli a brutális, alkoholtól és szextől vezérelt külvilágot. Így, és nem elsősorban a félreértések következtében jön létre egy erős, inkább keserűen és reménytelenül ironikus, mint tisztán vígjátéki kontraszt Kubo és a többiek között, és válik vígjátékból moralitássá a remake.

Mindezekből a szlovák színházi hagyományban járatlan néző sajnos nem érzékel semmit. Amit látunk, felületi észlelés: színház a színházban. Egy színésztrupp próbál egy darabot, a két játékmód, a stilizált, a dagályos modort a slapstick comedy ritmusával vegyítő, illetve a realista között akkor váltanak, ha az előadásbeli előadás és az előadásbeli próba helyzete változik. Így azt sem érthetjük, hogyan kerül ide záró zeneként a Radiohead No surprisesa. A díszlet nyilván az alapanyag távolságtartó kezelését hivatott jelezni - egy kocka, amelyet a nézők felől kerítésszerű fémháló zár le, a falak bágyadt lila alapon lila pöttyösek, élénkzöld ajtók, középütt lapított, papírmasé fa, oldalt tűzoltólétra -, a színészi játék koherens - karikatúraszerű és realista -, a miértekre azonban a háttérismeretekkel nem rendelkező néző nem kap választ.

Wojtek Ziemlinski Kis narrációja egy vetítésekkel meg-megszakított hosszú monológ, egy szövegoratórium, amelyet a nyelv és az öndefiníció, a test és az öndefiníció, a történelem és az öndefiníció, a vérségi kötelék, az elődök tettei és az öndefiníció, az emlékezet és a felejtés tematizál. Az 1977-ben Kaliforniában született, Grenoble-ban és Lisszabonban is tanult, élete nagy részét Lengyelországban leélő Ziemlinski személyes élményt teatralizál: 2006-ban hozták nyilvánosságra, hogy nagyapja, Wojciech Dzieduszycki, egy előkelő arisztokrata család leszármazottja, opera- és kabaréénekes, Wroclaw díszpolgára a lengyel titkosszolgálat besúgója volt a kommunista rezsim alatt. A személyes nézőpontból induló monológ perspektívája fokozatosan tágul, a szövegmondás végig egyenletesen, hangsúlyozottan és témájától távolságot tartóan monoton: a művészt az érdekli, hogy egy társadalom képes-e, és hogyan képes szembenézni a múltjával egy olyan világban, ahol tudatosan leegyszerűsített kérdésekre adott tudatosan leegyszerűsített válaszokkal bombáz bennünket a média, ahol a kicsinyes és ostoba politikai játszmák áldozatává válnak a komoly, alapvető társadalmi problémák.

Ismerős nekünk is az, amiről Wojtek Ziemlinski beszél, mégsem gondolom azt, hogy egy magyarországi fesztiválon helye lenne. Ahhoz túl sok benne a mondott és a vetített szöveg, amit nyelvismeret híján képtelenek vagyunk követni, a technika ördöge pedig, mint tudjuk, sosem alszik. S ha rossz helyre kerül a képernyő, ha az nem elég nagy, és azon befogadhatatlanul gyorsan fut a szöveg, vagy még rosszabb: csődöt mond a feliratozás, legyen bármennyire is szuggesztív az előadó, érzékeny és megérintő a téma, kívül maradunk a körön. És vannak hibalehetőségek, amikkel egy fesztiválszervezőnek kell, és vannak, amikkel nem szabad számolni.


2011. szeptember 27. - Nyitra - Divadelná Nitra

Kubo (Remake) - Szlovák Kamaraszínház, Martin

Rendező: Dodo Gombár

Kis narráció - Teatr Studio, Varsó

Alkotó, előadó: Wojtek Ziemlinski

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.
Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Színház magazin

A színházvezető, aki jegesember lett – Szentiványi Béla

Szentiványi Béla színész, rendező és felesége, Zimonyi Márta primadonna a két világháború közötti hazai színjátszás sztárjai voltak. A férj megalapította az Országos Művész Színházat: stagione-típusú vándortársulatával járták a vidéket. A Trianon utáni Magyarországon a magyar színművészet életben tartása volt a cél. Ám Szentiványi anyagilag belebukott vállalkozásába. Aztán 1944-ben félreállította a szélsőjobboldali vezetésű Színészkamara. 1945-ben az új politikai rendszer is eltiltotta a pályától. Feleségével együtt segédmunkákból éltek. Színházi múltjukról soha többé nem beszéltek. Még lányuknak, Mártának sem, aki nemrég átadta szülei színházi albumát – fotókkal, dokumentumokkal – az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek. Szentiványi Mártát felkereste a Fidelio.
Színház gyász

Az emlékezés rózsái a Nemzeti Színház előtt

Gyűlnek a virágok a Nemzeti Színház épülete előtt, ahol a pénteken elhunyt Nemzet Színésze, Törőcsik Mari tisztelői róhatják le kegyeletüket.
Színház gyász

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Színház nekrológ

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.