Immár két éve játszol a Radnótiban. Hogy értékeled az eddig ott töltött időszakot?
Az első évadom meglehetősen szokatlan állapot volt, hiszen úgy csatlakoztam a társulathoz, hogy bizonytalan időket éltünk, és nemcsak dolgozni, de találkozni is nehezen tudtunk. Aztán tavaly nyáron, az éppen aktuális koronavírus-hullám lecsengése után adatott egy csodálatos próbafolyamat a Tesla Laborban, a Kelemen Kristóf által rendezett Vadnyomozók. Ott éreztem azt, hogy valóban találkozunk egymással. Közben készült a többi produkciónk, például a Don Carlos és az Egy csepp méz, és szeptemberben a közönség is megérkezett az előadásokhoz. Kevesen vagyunk, kapaszkodunk egymásba, néha egymásra is vagyunk utalva… Tevékeny, jó hangulatú csapattal dolgozhatok, és remekül érzem magam.
Ennek a társulatnak az egyik előadása érkezik július 7-én a Városmajori Szabadtéri Színpadra: az Egy csepp méz, amiben te alakítod a főszereplő Jót. Miben újdonság számodra a szerep?
Jo naiv fiatal lány, akit meggyötört az élet. Ezzel a szereptípussal már találkoztam.
Olyan viszont soha nem volt még, hogy áldott állapotban lévő embert játsszak, ebből a szempontból ez a feladat teljesen új kaland.
Valamennyire tudtam kapcsolódni a szerephez, még azt is mondhatom, hogy volt némi biztonságérzetem benne – egy darabig. Aztán felülírta az egészet az, hogy Jo teherbe esik.
Jelenet az Egy csepp mézből (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)
Ez nem áll messze attól, amilyen élmény az anyaság a valóságban…
Igen. További kihívás, hogy Jo várandóssága nem várt terhesség, és a lány nem is áll még készen arra, hogy gyermeket vállaljon: küzd azzal az élettel, ami a hasában fejlődik. Ez magánemberként is érdekes kérdéseket vetett fel számomra. Persze nem tartok még itt, de érdekes élmény a szerepemen keresztül ezzel a kérdéssel foglalkozni.
Shelagh Delaney drámájának filmváltozata az egyik kedvenc filmed. Mennyire befolyásolja ez az erős élmény a játékodat? Nem érzed azt, hogy megköt?
Ha az ember olyan szerepet kap, amihez már kapcsolódik, mert látta másik színházban, filmen, esetleg más adaptációban, akkor óhatatlanul fél, hogy nehogy utánozzon. De mivel annyira más a film és a színház műfaja, és sok idő eltelt a filmélmény és a szerepem között, szerencsére nem befolyásol. Csodálom a filmszereplők játékát, de mi Péterrel (Valló Péter, a rendező – a szerk.) és a csapattal más eszközökkel dolgoztunk. Gördülékeny a közös munka, és mindenkinek igazán jó feladat jutott,
ebben a darabban nincs olyan szerep, amit rossz játszani.
Napjainkban egyre inkább téma a generációs traumák feldolgozása, a hozott negatív minták felülírása. Mit mond az Egy csepp méz a szülő-gyermek kapcsolat sebeiről?
Az előadás azokat a koncentrikus köröket láttatja, amelyek fogva tartják a szereplőket, akár egy örvény. Az ember beleszületik egy társadalmi közegbe, egy közösségbe, egy családba, akár csonka családba, mint Jo esetében, amelyek nem feltétlenül bizonyulnak támogató háttérnek. A szereplőkben mindvégig él a szabadságvágy, a remény a jobbra – mindenkiben ott van a lehetőség. Ám mégsem tudnak kitörni a körből, mert nem látnak rá önreflektíven saját magukra. Pedig a változás első feltétele a probléma felismerése. Ezután meg kell találni a módot arra, hogy hogyan küzdjünk meg a felismert problémával. Ehhez kellhet a szakember, amihez pedig kell anyagi helyzet is, főleg manapság, és jó sok idő. Ha mondjuk Jo és az anyja, Helen pszichológushoz járna, talán más volna a helyzetük, de a szereplők számára ezek a kapaszkodók nem adottak. Nem tud felszínre törni, ami bennük rejlik: egymást húzzák le, és végül ott ragadnak a sártengerben.
Jelenet az Egy csepp mézből (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)
Ad valamiféle reményt a darab?
Megoldást nem kínál, viszont az önmagunkra ismerést igen.
Mi teszi igazán aktuálissá 2022-ben a drámát?
A fiatalok számára leginkább a magárahagyottság élménye.
Az utánunk következő generáció magára marad ebben a dübörgő világban, és beszorul egy fennálló állapotba;
valami hasonló történik Jóval. Emellett az önmaguk és a testük megismerése, a szerelemmel való megismerkedés, a szülővel való kapcsolat, a szülő párkapcsolatához való viszonyulás mind olyan témák, amelyek terítékre kerülnek a darabban. És nyilván azoknak az embereknek is sokat ad, akiknek már van gyermeke, és végigélik a fiatalokkal mindezt: feldolgoznak velük együtt egy nem kívánt terhességet vagy akár egy rossz párkapcsolatot, ami olyan mély sebeket tud hagyni bennük, hogy szükség lehet a szülői segítségre. Ez a dráma önreflektív anyag. Az embereknek megvan hozzá az érzékenysége, és azt hiszem, hogy mi is a megfelelő érzékenységgel tudtuk játszani a Radnótiban; remélem, hogy a Városmajorban is így lesz.
Jelenet az Egy csepp mézből (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)
A cselekmény egyetlen szűk helyszínen játszódik, bezártságot ábrázol és sugall. Kihívást jelent a színház megszokott épületéből nyitott, szabadtéri közegbe ültetni át az előadást?
Sok gyorsöltözésem van, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok… Ha minden jól sikerül, akkor ebből nem látszik semmi, de ilyenkor azért izgulok, hogy nehogy ottmaradjon a fél pár cipőm a másik oldalon, és előadás közben jöjjek rá, hogy hát igen, a saját színházamban el tudtam menni érte hátul a takarásban, de itt nem fogok tudni. (Nevet.) De ezek persze majd a próbán kiderülnek. A legutóbbi szabadtéri élményem a Rómeó és Júlia volt a Szegedi Szabadtéri Színpadon 2018 nyarán, a Városmajorban pedig még sosem játszottam, úgyhogy ez az előadás ünnep számomra.
Az interneten elérhető ajánló szerint a mű tanulsága az, hogy „a társadalom kereteit szétfeszíteni lehetetlen – az ötvenes évek Angliájában éppúgy, mint ma Magyarországon”. Te ma Magyarországon élő fiatal színművészként találkozol szétfeszíthetetlen keretekkel?
Az én élményem a szétfeszíthetetlenséggel kapcsolatban az ismétlés.
Korszakok, állapotok váltják egymást: háború, éhség, betegség, gazdasági válság… Olyan, mintha ezek folyamatosan rotálódnának az emberiség történelmében. És mindig azt hisszük, hogy á, biztos, hogy ennél már előrébb tartunk, nem fog újra megtörténni! De mégis: mintha mókuskerékben futnánk. Előbb-utóbb talán annyi minden kényszerít majd térdre minket, hogy kénytelenek leszünk valahogy kitörni a körből. Hogy ez a változás pozitív lesz-e vagy negatív, hogy milyen kihívások várnak ránk a közeljövőben, az már más kérdés.
Az Egy csepp méz július 7-i előadására jegyek az alábbi oldalon válthatók.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Jelenet az Egy csepp mézből (fotó: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)
hírlevél
