Gabby Petito és Brian Laundrie története nagyon megrázó volt. Egy másik frissebb, de ugyancsak rettenetes történet a Zhanna Samsonova nevű vegán influenszeré, aki tavaly nyáron gyakorlatilag éhen halt. Mit gondoltok, ezek tipikus esetek, amiket a közösségi média kihangosít, vagy a közösségi médiának szerepe van abban, hogy ezek megtörténnek?

Bódi Zsófia: Szerintem van benne szerepe a közösségi médiának. Generál ugyanis egy olyan teret, amelyből kitűnni az életmód megmutatásával lehet – ez pedig erősen visszahat arra, hogy mit és meddig csinál valaki. Ezek extrém élethelyzetek, és a benne szereplők eleve annak tudatában keretezik az életüket, hogy azt mások nézni fogják, és ez el tudja tolni a fókuszt arról, hogy az illetőnek valójában mi lenne a jó, hol húzódnak a határai.

Gerorgita Máté Dezső: És ez összefüggésben van azzal, hogy a kamera mostanra mindenki számára elérhető lett. Mert igazából, ha belegondolok, a 2000-es évek népszerű tévéműsorának, a Jackassnek a szereplői ugyanezt csinálták. De annak profi stábja, háttere volt, és emiatt jobban el is különült benne a tartalom és a magánélet. Ezek mostanra teljesen egybefolytak. Persze, ideális esetben az influenszerek is elkülönítik a munkájukat a magánéletüktől: miközben azt mondják a videóban, hogy csak bizonyos üdítőt fogyasztanak, valójában isznak másfajta üdítőt is, ha nem veszi őket a kamera. Szóval illúzió, hogy a mindennapi életüket látjuk a képernyőn.

Horváth Panna: És vannak még azok a típusú influenszerek, akik valamilyen szakmai háttérrel rendelkeznek, és úgy adnak tanácsokat online. Sokan valódi szakképesítés nélkül osztogatnak például orvosi tanácsokat, amik nagyon veszélyesek, hiszen az emberek nem mennek el orvoshoz, hanem Instagram-oldalakról tájékozódnak a saját állapotukról. Így nemcsak a magánélet és nemcsak az extrémitások, hanem a szolgáltatói és társadalmi kérdések is átkerülnek erre a platformra, ami jó, mert hozzáférhető, de rengeteg veszélyt is rejt magában.

Georgita Máté Dezső, Horváth Panna, Bódi Zsófia (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Jurányi Ház)

Úgy alakult, hogy a nyaram egy tetemes részét a TikTokon kellett töltenem, ami egy pokoli hely, mint kiderült számomra. Nektek mi róla a véleményetek? Illetve mennyire az életetek része? Dezső, neked van egy TikTok-csatornád például...

Georgita Máté Dezső: Inkább tartalmat készítek rá, mások videóit kevesebbet nézem. De én elfogadóbb vagyok a TikTokkal kapcsolatban. Inkább úgy látom, hogy a világ, amiben élünk, pokoli hely, ennek csak egy tünete a TikTok, és ennél sokkal nagyobb a baj.

Horváth Panna: Én nem TikTokozom, azok közé tartozom, akik letörölték a TikTokot, hogy ugyanazokat a videókat nézegethessék Insta Reelsben. Iszonyú sok időmet veszi el, és nagyon sokszor veszem észre magamon, hogy most valami nem stimmel – de olyan szempontból jó, hogy remek mérője a mentális állapotomnak. Ha látom, hogy megugrik a mérő, akkor tudom, hogy el kell kezdenem foglalkozni magammal.

Bódi Zsófia: Nekem nincs TikTokom, de tavasszal nekem is le kellett töltenem egy munka miatt, és böngésznem kellett rajta a tartalmakat. Aztán felmondtam, mert azt éreztem, hogy ez túl sok helyet foglal el a fejemben. Valamennyire én is internetfüggő vagyok, de amennyire lehet, próbálok analóg életet élni. Nekem egyébként nagyon konfliktusos a viszonyom a TikTokkal kapcsolatban: rettentően szétzilálja az emberek figyelmét, az algoritmus eleve úgy van összerakva, hogy függőséget okozzon – ezek miatt egyértelműen azt gondolom, hogy nem jó, miközben nagyon próbálom megérteni, mert nem szeretek elzárkózni semmitől. Ezzel együtt azt is próbálom megérteni, hogy nekem miért vonzó az analóg élet.

A Túlságosan vékony falak című előadás szereplői (Fotó/Forrás: Osváth Judit)

A Túlságosan vékony falak című előadásotok árnyalt képet fest az influenszervilágról. Benne négy tartalomkészítő szerepel: Szabó Hédi, Kiss Imi, Horváth Balázs és B. Nagy Réka. Mik voltak a választás szempontjai?

Horváth Panna: A platformok és a tartalmak különbözősége – ez volt az első filter, és aztán elkezdtünk nézegetni fitnesz, beauty, fashion, gamer tartalomgyártókat. A második forduló már inkább szimpátiaválogatás volt, így lettek ők négyen.

Georgita Máté Dezső: Az is a céljaink közé tartozott, hogy kicsit kilépjünk abból a közegből, amibe mi tartozunk.

Velük dolgozni inkább olyan volt, mint a profi előadókkal vagy inkább, mint az amatőrökkel?

Horváth Panna: Izgalmas volt, hogy bár ők folyamatosan szerepelnek, sosem teszik azt emberek előtt, a szó színházi értelmében, hiszen a videók gyártási része magányos dolog. Mi pedig kiraktuk őket egymás, magunk, majd aztán négyszáz ember elé. Ilyen szempontból inkább a civilekkel való munkához hasonlított – miközben Kiss Iminek van színpadi tapasztalata, Szabó Hédi Földessy Margit színjátszója volt, B. Nagy Réka pedig énekesnőként dolgozik.

Georgita Máté Dezső: Fantasztikus élmény volt, hogy ők mennyire tudtak alkalmazkodni az új helyzetekhez. Rapszodikus főpróbahetünk volt, ahol minden megtörtént, ami meg tud történni egy ilyen nagy technikai igényű előadásban, és ők igazán profi módon álltak hozzá ehhez. Amikor a bemutató előtti napon azt mondtuk, hogy újrahúztuk az egész előadást, és minden máshol lesz, mint ahol volt, ők egy nap alatt újratanulták az egészet – ezt a profi színészek sokkal több ellenérzéssel szokták kezelni.

Horváth Panna: Igen, mert

Így nem azt érezték, hogy mi utasítjuk őket, hanem hogy egy közös ügyért dolgozunk.

A Túlságosan vékony falak című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Osváth Judit)

Mi volt köztetek a feladatmegosztás munka közben?

Georgita Máté Dezső: A kiindulóötlet az enyém volt, felkértem dramaturgnak Zsófit és social media menedzsernek Pannát. De végül mindenki csinált mindent.

Miért kellett social media menedzser?

Horváth Panna: Szerettünk volna csinálni egy online-offline közös univerzumot, és eredetileg az lett volna a dolgom, hogy ezt menedzseljem. Akkor kezdtem el dramaturgként dolgozni a Centrál Színházban, és nagyon organikusan alakult úgy, hogy hárman, majd heten dolgoztunk a szövegen. Így végül nem lett szoros szerepfelosztás.

Improvizációkból épült a szövegkönyv?

Bódi Zsófia: Többféle módszerrel készült jelenet. Például volt olyan, hogy interjút készítettünk velük, azt visszahallgattuk, Dezső legépelte. Kiválogattunk belőlük számunkra érdekesnek tűnő témákat, szövegrészleteket, amelyek egy-egy jelenet magjai, motívumai lettek. De volt olyan is, hogy ott helyben kellett nekik improvizálniuk megadott témára vagy hívószóra. Csináltunk egy nagyobb fake news kampányt is, aminek aztán lett utóélete Redditen – ezekből a hozzászólásokból készült aztán egy jelenetet. De írtak maguknak is monológot mind a négyen, amik szintén bekerültek az előadásba. És volt egy hétvégi elvonulásunk is a Balatonon, ahol a Kárpáti Péter-féle hosszú improvizációs módszert használtuk – ebből tulajdonképpen semmi sem került be az előadásba. De vannak a szövegkönyvben vendégszövegek is, például egy rövid részlet az Oidipuszból. Egyébként vittünk egy szövegkönyvet az olvasópróbára, de azt még nagyon át kellett formálnunk, mert a játszók nem igazán tudtak hozzá kapcsolódni.

A kiindulási alapotok, Gabby Petito és Brian Laundrie tragikus története, nem igazán kapott végül hangsúlyt az előadásotokban.

Horváth Panna: Igen, mert nagyon izgalmas embereket ismertünk meg, és érdekesebb volt számunkra őket bemutatni.

Bódi Zsófia: És ahogy beszélgettünk arról a történetről, kiderült, hogy nem mozgatja meg a közös fantáziánkat – azt hiszem, ezért kopott ki. Én például nagyon szerettem volna, ha benne van, de egy idő után rájöttem, hogy nem jó, ha kívülről kényszerítünk valamit a csoportra.

A Túlságosan vékony falak című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Osváth Judit)

Utaltatok már rá korábban, hogy az előadás technikai felépítése igen komplex. Mennyire kockázatos vállalkozás ez? Mennyire van felkészülve erre ma egy színház?

Georgita Máté Dezső: Volt a dolognak egy súlyos anyagi vonzata: telefont tükrözni, élőben kamerázni nem egyszerű dolog. És nagyon nehéz egy ilyen előadást négy próbanap alatt technikailag összerakni. Márpedig a Trafó terében sajnos csak ennyi időnk volt, és minden el is romlott, ami csak el tudott.

Bódi Zsófia: Tudom, hogy a színházaknak is nehéz, ezért van ilyen kevés idő a nagyszínpadon bepróbálni az előadásokat. De közben talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy

Ez az alkotások, a kísérletezés, a jó színház rovására megy.

Előfordult az előadás létrehozása közben, hogy visszafogtátok magatokat, és kevésbé voltatok kritikusak a témával kapcsolatban, mert az előadóitok influenszerek voltak?

Georgita Máté Dezső: Nem igazán. Inkább az történt, hogy sokkal árnyaltabb lett a képünk az influenszerek világáról.

Bódi Zsófia: A közös alkotás során olyan kérdések is előfordultak, mint hogy milyen társadalmi vetületei vannak az influenszerségnek, vagy mi a felelőssége egy influenszernek. Ezeken a kérdéseken keresztül bekerült a kritika és az önkritika a közös térbe. Nekem az tette inkább kicsit bonyolulttá a közös gondolkodást, hogy én, aki nem vagyok influenszer, másképp látom, hogy mi az influenszer szerepe, mint aki az. Így a mi külső nézőpontunk nem tudott annyira beemelődni az előadásba, hiszen nem mi vagyunk azok, akik a végén ott állunk a színpadon.

Horváth Panna: Az én tapasztalatom olyasmi volt, mint Dezsőé. Mivel – ahogy korábban említettem – én is masszív social media felhasználóvá váltam, mindig erős szégyenérzet volt bennem ezzel kapcsolatban. Mióta megismertem ezeket az embereket, akik rengeteg munkát tesznek abba, hogy jó tartalmakat gyártsanak, azóta úgy gondolom, mindennek van helye. Nyilván nem jó, ha az ember nyolc órát lóg a TikTokon naponta, de megnézni pár videót, érdeklődésből, teljesen rendben van. Ezekről a dolgokról pedig lehetett őszintén beszélgetni a csapattal is, ami rengeteg dologra rávilágított. Az előadás végén mondja Szabó Hédi, hogy rosszkedvűen bemenni az irodába, és ledolgozni a nyolc órádat, sokkal nagyobb hazugság, mint egyszerűen nem bekapcsolni a kamerádat, ha rossz napod van – ebben azért van némi igazság.

Fejléckép: Georgita Máté Dezső, Horváth Panna, Bódi Zsófia (fotó/forrás: Dömölky Dániel / Jurányi Ház)