Színház

A Weöres Sándor Színház előadása nyerte az eSzínház Fesztivál fődíját

2024.09.30. 13:25
Ajánlom
Kihirdették az ország egyetlen online rendezett színházi seregszemléjének nyerteseit: a Horváth Csaba által rendezett Kivilágos kivirradtig nyerte a fődíjat, de elismerést kapott többek közt a Szegedi Nemzeti Színház, az Örkény István Színház, a Katona József Színház és a Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója is.

Szeptember 20. és 29. között tartották az ország egyetlen online térben rendezett színházi seregszemléjét, az eSzínház Fesztivált. A kilenc napos eseményen tizennégy színház és társulat produkcióját nézhette meg a közönség.

A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett huszonhét országból követték figyelemmel az előadásokat és az ingyenes szakmai kerekasztal-beszélgetéseket

– adták hírül a szervezők.

Közleményükben kiemelik, a fesztiválra jelölt alkotásokat szakmai zsűri értékelte és a nézők is szavazhattak. A szeptember 29-i eredményhirdetés során a következő díjak és különdíjak kerültek kihirdetésre: a fődíjat, azaz a legjobb digitális adaptációnak járó díjat a Kivilágos kivirradtig című alkotás nyerte. A legjobb női főszereplő Takács Nóra Diána, a legjobb férfi főszereplő Vizi Dávid, a legjobb látványért járó díjat pedig az 1984 című produkció érdemelte ki. A közönségszavazást a Szélvész után is szép vagy című előadás nyerte. Az Art is Business két különdíjat ítélt oda: A két egyetlen − Karinthy Frigyes nagy szerelmei című alkotás mellett az 1984 című produkciót is díjazta.

Orwell_1984_Fotokredit_SzaboLuca_SzegediNemzetiSzinhaz-132347.jpg

Jelenet a Szegedi Nemzeti Színház 1984 című előadásából (Fotó/Forrás: Szabó Luca / Szegedi Nemzeti Színház)

Az eredményhirdetést követően november 5-én ünnepélyes keretek között kerülnek kiosztásra az eSzínház Fesztivál ’24 szakmai-, közönség- és különdíjai a DANTE Közösségi Alkotótérben. Az eseményen a laudációk mellett az elismerésekkel járó díjak és felajánlások is átadásra kerülnek.

Az eSzínház Fesztiválra nevezett produkciókat szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai Sodró Eliza, Török Tamara, Puskás Tamás, Závada Péter és Légrádi Gergely voltak. A zsűri négy kategóriában osztott ki elismerést.

A zsűri által értékelt szempontok, kategóriák és díjazottak:

  • A legjobb online adaptáció, azaz a zsűri fődíját a Weöres Sándor Színház alkotása, a Kivilágos kivirradtig nyerte (Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján a színpadi szöveget készítette: Tóth Réka Ágnes, rendező: Horváth Csaba).
  • A legjobb látvány díját a zsűri a Szegedi Nemzeti Színház produkciójának, az 1984-nek ítélte oda (George Orwell azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta: Horgas Ádám, rendező: Horgas Ádám).
  • A zsűri szavazatai alapján a legjobb női főszereplő Takács Nóra Diána, az Örkény István Színház A várományos című előadásában nyújtott alakításáért (szerző: Jean-Luc Lagarce, rendező: Ascher Tamás).
  • A legjobb férfi főszereplő díját Vizi Dávid érdemelte ki a zsűri véleménye szerint, a Katona József Színház Rozsdatemető 2.0 − A Hábetler család 100 éve című produkciójában nyújtott alakításáért (szerző: Fejes EndreTasnádi István, rendező: Máté Gábor).

A közönség szavazatainak összesítését követően az eSzínház Fesztivál Közönségdíját a Vígszínház Szélvész után is szép vagy című produkciója nyerte el. Szerző: Cseh Dávid, rendező: Dino Benjamin.

Különdíjakkal elismert produkciók:

  • Az Art is Business két különdíjat ítélt oda. A Madách Színház A két egyetlen − Karinthy Frigyes nagy szerelmei című alkotása (szerző: Fráter Zoltán, rendező: Szirtes Tamás) mellett a Szegedi Nemzeti Színház 1984 című produkcióját is különdíjban részesítette (George Orwell azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta: Horgas Ádám, rendező: Horgas Ádám).
  • A Könyves Magazin különdíját a Radnóti Miklós Színház Szabad lebegés − Variáció Bálint András Szerb Antal-estjére című előadása kapta (rendező: Deák Krisztina).
  • A Papageno két különdíj kiosztásáról is döntött. Az első különdíjat a Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár) Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott című alkotása érdemelte ki (szerző: Adrián Sitaru, rendező: Adrián Sitaru).
  • A Papageno második különdíját a Radnóti Miklós Színház Szabad lebegés − Variáció Bálint András Szerb Antal-estjére című előadása érdemelte ki (rendező: Deák Krisztina).
  • A radiocafé különdíjait egyrészről a Katona József Színház Rozsdatemető 2.0 − A Hábetler család 100 éve című előadása (Szerző: Fejes Endre − Tasnádi István, rendező: Máté Gábor), másrészről a Szegedi Nemzeti Színház 1984 című alkotása nyerte (George Orwell azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta: Horgas Ádám, rendező: Horgas Ádám).

Fejléckép: Jelenet a Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig című előadásából (Fotó/Forrás: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház)

A káosz zenekara, ahol mindenki beszél, de semmit sem mond – interjú Takács Nóra Diánával A várományos kapcsán

Kapcsolódó

A káosz zenekara, ahol mindenki beszél, de semmit sem mond – interjú Takács Nóra Diánával A várományos kapcsán

A színművésszel Ascher Tamás legújabb rendezése, A várományos apropóján ültünk le beszélgetni, egyebek közt a szép szavakkal leplezett titkainkról, gonosz karakterekről és a heves természet hasznáról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Színház

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Klasszikus

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Színház

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.
Színház kritika

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Színház hír

Őze Áron újabb öt évig vezetheti a dunaújvárosi Bartók Színházat

Őze Áronnak ismét bizalmat szavazott Dunaújváros vezetése: a Jászai Mari-díjas színművész-rendező újabb öt évig irányíthatja a Bartók Színházat.
Színház ajánló

Januárban utoljára látható a díjnyertes Ki ölte meg az apámat

A január 17-én utoljára látható Ki ölte meg az apámat 2023-ban elnyerte a legjobb független színházi előadásért járó díjat a Színházi Kritikusok Céhétől. A produkcióban együtt lép színpadra az SZFE-n évekkel ezelőtt végzett bábszínész osztály hét tagja.
Színház gyász

Elhunyt Balázs Péter

A hírt egykori színháza, a Szolnoki Szigligeti Színház tudatta elsőként. A neves színész, szinkronszínész, a vidéki teátrum egykori igazgatója 82 éves volt.