Színház

Abúzus vádja miatt kizárta soraiból a Spirit Színházat a Független Előadó-Művészeti Szövetség

2021.08.10. 13:40
Megosztom
Perjés János, a színház alapító-tulajdonosa ellen verbális abúzus, fenyegetés és kisebb súlyú fizikai erőszak miatt tettek panaszt – közölte honlapján a FESZ.

A pontos részletekről egyelőre nincs információ, illetve Perjés János sem kívánta kommentálni a FESZ közleményét, azonban az indoklás alapján az ügyben legalább hatan érintettek.

Perjés János annak ellenére töltött be döntéshozó szerepet a Spirit Színház életében, hogy jelenleg tisztségviselői tevékenységtől való eltiltás hatálya alatt áll.

A benyújtott bizonyítékok és a rendelkezésre álló információk alapján a FESZ elnöksége megállapította, hogy a Perjés János tulajdonában álló Spirit Színház Nonprofit Kft. kizárása indokolt. A vizsgálat a 2019-ben elfogadott Biztonságos Terek Projekt alapelvei szerint zajlott le.

A felfüggesztésről szóló teljes közlemény:

A Független Előadó-művészeti Szövetség elnöksége a 20/2021. számú határozatával a Spirit Színház Nonprofit Kft. tag kizárásáról döntött. A kizárási eljárás elindítását a FESZ-hez benyújtott, Perjés János tulajdonost érintő panaszbejelentések alapján lefolytatott vizsgálatról készült jelentésben tett vizsgálóbizottsági javaslat indokolta. A vizsgálati jelentés hat sértett panaszát tartalmazza, további panaszosok teljes anonimitást kértek.  A vizsgálóbizottság a vizsgálat során tudomására jutott információk és bizonyítékok alapján megállapította, hogy a Spirit Színház Nonprofit Kft. vezető tisztségviselői tevékenységtől való eltiltás hatálya alatt álló tulajdonosa a színház tevékenységében döntéshozóként vesz részt, közvetlen és érdemi befolyása van a műsorpolitikára, a szerződtetésre, a pénzügyi folyamatokra, ily módon nem formális hatalommal rendelkezik a foglalkoztatottak felett. A vizsgálat során feltárt események, a beszámolókban leírt esetek a bizottság megállapítása szerint a hatalommal való visszaélés különböző megnyilvánulási formái: 

- félelemkeltő magatartás 

- fenyegetés 

- verbális abúzus 

- fizikai veszélyeztetés, kisebb súlyú fizikai erőszak 

- kiskorú foglalkoztatása az adott tevékenységre vonatkozó szülői engedély nélkül.

A FESZ 2019 novemberben meghirdette a Biztonságos Terek Projektet, és több tagszervezetével együtt etikai nyilatkozatot ( https://ahang.hu/biztonsagosterek/) fogadott el, amelyhez számos színházi szervezet csatlakozott. Ekkor dolgozta ki a FESZ azt az eljárásrendet, amelyet a jelen etikai eljárásban is alkalmazott. A FESZ az etikai nyilatkozatban meghatározott alapelvek és magatartási szabályok érvényesítését tagszervezeteitől is elvárja, ezért az eljárásban azt vizsgálta, hogy a panaszokkal érintett magatartások hogyan minősíthetőek ezen elvek és magatartási szabályok szempontjából.

Az ügyben megkerestük a Spirit Színházat, amint választ kapunk, a cikket frissítjük.

Fejléckép: Perjés János (forrás: Spirit Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Négy beszélgetéssel hangol a Színházi Kritikusok Céhe: Nádasdy Ádámról is megemlékeznek

Szeptember 14. és 17. között a már nyilvánosságra hozott idei díjazottakkal, Ascher Tamással, a Baltazár Színház, illetve a Független Színház Magyarország művészeivel is beszélgetéseket rendeznek a Freedomban.
Színház ajánló

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Színház hír

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.
Színház ajánló

Örkény-darabot mutat be a Szegedi Nemzeti Színház

Az operatagozattal párhuzamosan a Szegedi Nemzeti Színház drámatagozata is megtartotta a 2026/27-es évad első olvasópróbáját: a Kulcskeresőket október 9-től Telihay Péter rendezésében, Mátyássy Szabolcs zenéjével láthatja majd a közönség.
Színház ajánló

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.