Színészként dolgozol, ez az első rendezésed, és azonnal Molnárhoz nyúltál. Mit jelent egy színésznek Molnár Ferenc?

Nem akarok általánosítani, de nehezen képzelem el, hogy egy színésznek ne okozna örömöt, ha Molnár-karaktert játszhat, vagy akár egy Molnár-anyaggal dolgozhat bármilyen formában. Van, aki szerint poros, de ez a gondolat azonnal elpárolog, amint elkezdjük a szerző egy darabját közelebbről felfedezni. Molnár az emberi viszonyokkal, érzelmekkel foglalkozik, pont olyan dolgokat tart fontosnak műveiben, amilyeneket egy színész is fontosnak tart egy próbán, előadáson. Vérbeli színházi szerző, és szerintem nemcsak a színházhoz értett, hanem magához az emberi lélekhez is. Iszonyatos pasas volt, ezt tudjuk, két kanállal habzsolta az életet. Sokat tapasztalt az emberekből, emiatt nagyon sokat tudott róluk, amit meg nem tudott, azt folyton kutatta. Számomra azért izgalmas Molnárral foglalkozni, mert minden egyes mondata mögött olyan igazság van, ami rögtön arcon csap, és hatalmas kihívás megfejteni, színpadon megfogalmazni. Ráadásul teljesen mindegy, hogy az 1900-as évek elején íródtak és akkor játszódnak ezek a darabok, az alapjukat nyújtó forrásanyag, az emberi természet nem sokat változik.

Ennek ellenére A farkas szövegkönyvét némiképp modernizáltátok.

Igen. Elsősorban az volt a célunk, hogy megtartsuk azokat a molnári értékeket, amik kulcsfontosságúak a színészeknek a szerepük megformálásához, és ezáltal a nézőnek is. Nem akartunk egy Molnár korában játszódó történetet, de olyat sem, ami teljesen a jelenbe helyezi a cselekményt, inkább olyat, ami elképzelhető lenne ma is. Már egy évvel a bemutató előtt elkezdtünk a szöveggel foglalkozni a dramaturggal, Deés Enikővel, aki a felvetésemre azt mondta:

Kiiktattuk azokat a tipikus kifejezéseket, szófordulatokat, amik kétségkívül a 20. század elejét idézik. Ilyenek például a magázások meg aztán az olyan alakok, mint például a huszártisztek. Igyekeztünk Molnár szövege mentén egy házastársi konfliktust kialakítani, amelyben nem a korabeli konvenciók működnek, de a szerző választékosságát meg akartuk óvni. Abba a részbe, ahol elképzelt síkban folyik a történet, sokkal jobban belenyúltunk, meghúztuk, átírtuk, leginkább felpörgettük. Nem is lehetett volna máshogy.

Jelenet a Bartók Színház A farkas című előadásából (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

Kifejezetten szükség van a felpörgetésre egy régi mű esetében?

Attól függ. A szöveg ezen része módosítás nélkül ma már nem élt volna meg a színpadon, egyszerűen felgyorsult a világ, a nézői igény is más lett. De szögezzük le: Molnárban lehet bízni. Nála érdekes tud lenni, ha egy felvonáson keresztül két ember csak ül, beszélget, és csak egy pincér mozog a térben, mert akkor is harapni lehet a levegőben a feszültséget.

Ami rólunk szól, az mindig érdekes. Én magam a nézőkön tapasztaltam meg, hogy tökéletesen tudnak menni ezzel a történettel anélkül, hogy gigászi látvánnyal dolgoznánk. Mi egy kis színház vagyunk, sokkal kevesebből kell gazdálkodnunk, a nézőt mégsem az kötötte le, hogy az adott környezet mennyire tökéletesen néz ki. A szereplők közti konfliktus érdekelte, és azt gondolom, ilyen értelemben ez jó hír. Másrészt manapság a szakma szemében az az értékesebb előadás, ami az aktuális közéletet kritizálja, merész, esetleg be is szól. De azt figyeltem meg, hogy a közönségnek nem feltétlenül csak erre van igénye. Persze ha úgy vesszük, Molnár Ferenc nem tud versenyezni a TikTokkal, de nem is kell neki.

Ritkán játszott darab A farkas, pedig 1912-es bemutatója után pár évvel filmet is rendezett belőle Kertész Mihály, ahol szintén Gombaszögi Frida, a Magyar Színház előadásának Vilmája játszotta a női főszerepet. Szerinted miért nem tűzik repertoárra a színházak manapság?

Eleve két síkon játszódik a történet, egy reálison és egy elképzelten, és a két történetszál megjelenítését Molnár külön színészekre írta. Talán elijeszt egy színházigazgatót vagy rendezőt, hogy ennyire sok szereplő van benne, szám szerint huszonkettő plusz egy zenekar, mivel a szerző az akkori Magyar Színház társulatára írta a darabot. Akkoriban egyébként ötven-hatvan tagú volt egy társulat, egyszerűen muszáj volt ennyire sok szereplőben gondolkodni. Enikővel mi hétszereplőssé formáltuk A farkast, a három főszereplőn kívül mindenki más két-két karaktert játszik. A takarékosság is vezérelt, de az igazság az, hogy a színészek szeretik az efféle kihívást.

Jelenet a Bartók Színház A farkas című előadásából (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

Miért pont ezt a darabot választottad?

A Covid alatt végre több időm volt, és elhatároztam, hogy elolvasom az összes Molnár-színművet, mert nem mindet ismertem, holott számomra nagyon fontos szerző. A farkas nagyon megtetszett, először természetesen arra gondoltam, milyen jó lenne eljátszani, aztán ahogy lapozgattam, egyre konkrétabb kép alakult ki bennem a műről. A Bartók stúdiószínpadára képzeltem el, olyan csapattal, akikben szakmai értelemben bizalmam van. Felvetettem az igazgatónak, Őze Áronnak az ötletet, akivel nagyon sok ideje dolgozunk együtt, és nyitott volt rá. Kért tőlem egy részletes szinopszist a konkrét elképzeléseimről, amire végül igent mondott. Onnantól kissé mélyvízbe kerültem, hiszen életemben nem készítettem még gazdasági tervet, teljesen ismeretlen volt számomra a színház ezen oldala. De olyan gyorsan történt minden, hogy nem volt időm elbizonytalanodni.

Volt benned szorongás az új feladat miatt?

Természetesen. Mi több, én abban szocializálódtam, hogy a rendezés és a színészet külön szakma, és ezt máig így gondolom. Egy időben kifejezetten nem értettem, miért variálják ennyire ezeket a szerepköröket a színházi emberek, aztán elfogadtam, hogy a világ így működik. Szorongtam, hiszen nem tudtam, hogy fogok működni ebben a feladatkörben, amíg ki nem próbáltam. Persze az már egy jel, ha az ember egész másképp kezd el valamiben gondolkozni, de a gyakorlati része teljesen távolinak tűnt. A rendezés összetett műfaj, először is a dramaturggal kell folyamatosan együtt dolgozni, aztán szót kell érteni a látványtervezővel, zenei szakemberrel, munkametódust kell kialakítani, és még sorolhatnám. A számomra is ismerős közeg, a színészeké, csak mindezek után jön.

Jelenet a Bartók Színház A farkas című előadásából (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

Mi az, amit a próbafolyamatból tanultál?

Nem tudok konkrétat mondani, inkább aha-élmények tömkelegét. Azt például mindig is tudtam, hogy mi, színészek mennyire kiszolgáltatottak vagyunk sok szempontból, de hogy ezt mint külső szemlélő tapasztaljam meg, az elképesztő volt. Nem új élmény, de más megvilágításba helyeződött az összmunka. Egy előadást létrehozni nagyon komoly csapatmunka, mégis kulcsfontosságú szerep jut a rendezőnek. Ha az embernek nincs elképzelése, koncepciója, azt azonnal megérzi a színész. Én igyekeztem olyan rendező lenni, akivel magam is szeretnék dolgozni: aki felkészült és tudja, mit akar, közben ügyel arra, hogy teret adjon a kollégáknak, hogy mindenki magából fogalmazhasson. Egyikük utólag meg is kérdezte, sikerült-e, amit a legelején elképzeltem, és azt válaszoltam, hogy hála Istennek, nem, mert sokkal jobb lett. Az előadás azokon az alapokon áll, amelyekről a szinopszisban írtam, de minden mást a színészek töltöttek meg élettel. Tudod mit, mégis van valami, amit megtanultam:

Tehát ha engem Molnár érdekel, akkor pont hidegen hagy, hogy valaki szerint ez idejétmúlt vagy nem izgalmas, mert ha én kezdeni akarok vele valamit, az nem véletlen.

Miről tud szólni A farkas a mai nézőnek?

Szerintem manapság egyre inkább jellemző az, hogy az önmagunk iránti bizonytalanság vagy bizalmatlanság szétrombolja a kapcsolatainkat. Nem véletlen, mennyire divatos lett manapság a spiritualizmus, az önfejlesztés, az énkeresés, de számomra ezek inkább az önmagunkkal folytatott harc túlélési formái. A farkasnál is valami hasonló megy végbe a szereplőkben, a darab az önmagunktól való félelemről szól, persze mindez vígjátéki módon, Molnár mesteri nyelvezetén.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Ágoston Péter (Fotó/Forrás: Kelemen József / Bartók Színház)