Színház

Akaratból színház született – Nagy Viktor a Kultkikötő programjairól

2022.06.15. 16:55
Ajánlom
2006-ban Mohácsi János Veszett fejsze című előadásával indultak Balatonföldváron. Azóta a Balaton több településén is jelen vannak. S bár egyik erősségük a nyár, négy évszakos programként tervezik a jövőt. S hogy az egykori Mohácsi-előadás kézjegye is lett a programoknak, arról is kérdeztem a Kultkikötő alapító igazgatóját, Nagy Viktort.

Nagyon szívesen emlékszem vissza az előadásra, akkor még a Kaposváron játszottam, és vakmerően, pénz nélkül ugrottam bele a Kultkikötő létrehozásába. Tíz év üzemeltetésére kaptuk meg a helyszínt. Mindenki melléállt, akaratból színház született.

Balatonboglár és a Kultkikötő többi helyszíne főleg nyaralóhely, az előadások mégis megtartották az egykori kaposvári szellemiséget. Ez működik a Balatonon?

Az évad műsortervének összeállításánál a helyszínek adottsága nagyon sokat számít.

Bogláron, a művelődési ház udvarán, a legnagyobb helyszínen egyfajta hagyományápolás történik: itt idén az elmaradhatatlan kaposváriak Kartonpapa című előadásával nyitunk.

Új játszóhelyünkön, az alsóörsi AMFI látogatóközpontban egy egykori kőfejtőből kialakított, ókori amfiteátrumok világát idéző nézőtérről tekinthetik meg nézőink az előadásokat. Badacsonyban, a frissTeraszon könnyed nyáresti koncerteket szervezünk. Szárszón is zenekarokkal és színházi előadásokkal várjuk a nézőket a különleges hangulatú Csukás Színházban. Földváron éppen átépítjük a nagy szabadtéri színpadot, így idén kamaraelőadásokat láthat itt a közönség. A jövő évadot már egy ezeregyszáz fős, új nézőtérrel kezdjük majd. Kaposváron azt is megtanultam, hogy a jövő nézői a gyerekek, így a sokszínű, sok esetben díjazott gyerekelőadások fontos gerincét képezik a programunknak. Minden előadás helyszínenként csak egyszer látható, gyerekprogramjaink zászlóshajója pedig fenyvesi játszóhelyünk, a KultúrTér.

foto_KARTONPAPA1-160135.jpg

Jelenet a Csiky Gergely Színház Kartonpapa című előadásából (Fotó/Forrás: Csiky Gergely Színház)

Nagyon sok izgalmas párost szerveztek össze, Beck Zoli és Grecsó Krisztián irodalmi műsorát, Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény Egyperceseiből egy különös hangszerelésű estet. A társművészetek egymásra reflektálása, tükörtartása egy közös témára volt a szempont?

Kulturális felfogásomban horizontálisan gondolkodom – ebben a borkultúrától kezdve a képzőművészeti kiállításokon és könnyűzenei koncerteken át a színházig sok minden megjelenik. Tevékenységünk a nyáron csúcsosodik ki, de ősztől májusig is jelen vagyunk a Balatonnál, ilyenkor zárt terekbe költözünk.

Hivatásunk, hogy négy évszakos működésre építsük a Kultkikötőt.

A hat balatoni helyszínt, a sokszínű műsortervet milyen közös gondolat köti össze?

Van egy szlogenünk: víz tiszta kultúra. A Kultkikötő indulásától kezdve a minőségi balatoni kikapcsolódás lehetőségének megteremtését és népszerűsítését tűzte ki célul, ezt tartjuk szem előtt ma is egy-egy évad megtervezésekor.

budapestbar-160448.jpg

Budapest Bár (Fotó/Forrás: Kultkikötő)

Egyre több balatoni kulturális helyszín van, ezen a térképen ti hol vagytok? Van verseny a nézőkért, vagy mindenki megtalálja a maga közegét?

Nagyot változott e tekintetben a helyzet az elmúlt tizenhét évben. Ma már a legtöbben a programokhoz foglalnak szállást, egyre fontosabb szempont számukra, hogy milyen kulturális élménnyel tudják színesíteni a pihenésüket. Ennek köszönhetően egyre több a programlehetőség, egyre nagyobb a konkurencia. Fontos, hogy alkalmazkodni tudjunk a megváltozott körülményekhez és elérjük a nézőket – úgy, hogy közben ragaszkodunk ahhoz a minőségbeli színvonalhoz, melyet az elmúlt közel húsz évben megszoktak tőlünk. Minden nyári évad végén összeállítunk egy kérdőívet a közönségünk számára, hogy megtudjuk, honnan jöttek, mire nyitottak, mit szeretnek.

Fontos, hogy a Kultkikötő kínálata találkozzon a közönség valós igényeivel.

Főleg a zenei programokban – mint a Balaton zenekar –, de a színházi előadásokban is erős kézjegy a független és az alternatív. Ez vonzza a nagyobb tömegeket?

A korábbi években több alternatív előadásunk volt, most a függetleneket próbáljuk hívni, hiszen ezeket az értékeket is dolgunk bemutatni. Nincs értelme olyan színházat csinálni, amely nem tesz fel kellő számú kérdést. Minden programunkra igaz ez. Amibe nem tudunk beleszeretni, azt elegendjük. A színház velejárója, hogy állandó megújulásban van, minket is alapvetően meghatároz.

A Kultkikötő műsoráról bővebben itt tájékozódhat! >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Nagy Viktor (forrás: Kultkikötő)

A kultúra idén is a Balatonra költözik

Kapcsolódó

A kultúra idén is a Balatonra költözik

Ikonikus művészek, különleges környezet, hamisítatlan balatoni hangulat. 2022-ben is izgalmas repertoárral készült a nyári szezonra a Balaton legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválja, a Kultkikötő.

Kultkikötő

A Kultkikötő története 16 évvel ezelőtt, Balatonföldváron kezdődött: eleinte ide, egészen pontosan a Bajor Gizi sétányon található szabadtéri színpadra szerveztek színházi előadásokat a szervezők – a környéken élők, és a közelben nyaralók nagy örömére. A kísérleti jelleggel szervezett „egynyári kaland” olyan jól sikerült, hogy a Kultkikötő mára az ország és a Balaton meghatározó szabadtéri rendezvénysorozatává fejlődött.

Tette ezt úgy, hogy közben megőrizte azt a semmivel sem összehasonlítható varázsát, ami miatt nemcsak a közönség, de a hazai művészvilág apraja-nagyja is örömmel tér ide vissza. A szabadtéri koncertek, színházi előadások mellett a „szakmaközi” nagy találkozások, fontos beszélgetések helye is a Kultkikötő.

A szervezők Balatonföldvár mellett ma már Balatonboglárra, Balatonszárszóra, Balatonfenyvesre, Badacsonyra és Alsóörsre, vagyis összesen hat Balaton-környéki helyszínre, négy évszakon át szállítják az igényes kulturális programokat.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!