A legendás színházalapító Himmelstein Móric néven született 1851. október 5-én, Kolozsváron, Himmelstein Mór kereskedő és egy rangját elhagyó erdélyi nemes, ditrói Puskás Mária negyedik gyermekeként. Nevét 1874-ben változtatta Ditrói Mórra.
A szülők fontosnak tartották gyermekeik taníttatását, így amint arra lehetőségük nyílt, rajztanárt, német-francia tanárt és zenetanárt fogadtak melléjük. Ditrói hamar elkerült a családi háztól, és Bécsben, majd 1871-től Pesten folytatta tanulmányait. 1874-ben végzett a Színészeti Tanoda növendékeként Szigeti József és Paulay Ede keze alatt, emellett a tudományegyetem bölcsészettudományi karán tanult Toldy Ferenc és Greguss Ágost tanítványaként.
Már színinövendékként fellépett a kolozsvári Nemzeti Színház Marcel című dramolettjében, 1874. április 9-én állt először színpadra. Nem sokkal később Czakó Zsigmond Kalmár és a tengerészében is debütált Arthurként, ekkor már Ditrói Mór néven ismerhette meg a közönség.
„Általában a két föllépés arról tanuskodott, hogy belőle, – ha nem lép elbizakodottsággal a pályára, – művelt, értelmes színész lehet. Ezt óhajtjuk is, mert valóban a sok léha szárnypróbálgató között szükség van komoly gondolkozású és törekvésű színészekre”
– írta róla az előadások után a Magyar Polgár.
Nem sokkal később Ditrói Mór Szacsvay Istvánnal és későbbi feleségével, Eibenschütz Marival leszerződött a kolozsvári Nemzeti Színházhoz, ahol 1878-ig számos előadásban láthatta a közönség. A várt siker azonban elmaradt, és a fiatal színészt csak kisebb karakterszerepek találták meg.
„Tehetséges fiatalember, de nem való drámai hősnek”
– írták róla. 1880-ban még láthatta a közönség a kolozsvári színház művészeiből szervezett alkalmi társulat bécsi vendégjátékában, az évadot azonban már Krecsányi Ignác kassai társulatánál kezdte, ahol nem színészként, hanem elsősorban rendezőként dolgozott.
A következő évadtól több helyen megfordult: a Népszínház után Debrecenbe, majd Szegedre ment, a szegedi színház 1885-ös leégése után pedig Nagyváradra, Sopronba, Székesfehérvárra, végül Szabadkára.
Megpályázta az újjáépülő szegedi teátrum igazgatói pozícióját, végül azonban nem ő, hanem Aradi Gerő, a debreceni színház igazgatója nyerte el a tisztséget. Ditrói ezután alapította meg a Thália Színészszövetkezetet, amely főként Veszprémben és Szabadkán játszott. Itt hangzott el először az alapító erre az alkalomra írt verses játéka, a Prológus. Bár a társulat a megalakulásától kezdve nehéz anyagi helyzetben volt, meghozta Ditrói számára a szakmai elismertséget.
1887-ben Kolozsvárra hívták bérlő-igazgatónak Bölöny József, újonnan kinevezett intendáns mellé, amit csak úgy vállalt el, hogy szerződésében kikötötték: a műsorpolitika, a darabválasztás és a színészek szerződtetése az igazgató kizárólagos hatásköre.
Bár az egyezség megköttetett, a két vezető viszonya három éven belül annyira megromlott, hogy 1890-ben a belügyminiszternek kellett elsimítani a köztük lévő nézeteltérést.
Ditrói a pesti Nemzeti Színház repertoárjából alakította ki a kolozsvári műsorrendet, rendszeresen írt ki drámapályázatot kortárs darabokra és kiemelt szerepet kaptak a programok között a gyerekeknek szánt előadások.
Kolozsvári regnálása alatt az egyik legnagyobb szabású vállalkozása egy 48 estés magyar ciklus volt, melyet 1891. január 1. és 19. között mutattak be. A sorozat részeként 43 magyar író és zeneszerző 56 darabja volt látható, Csepreghy Ferenc, Csiky Gergely, Erkel Ferenc, Jókai Mór, Madách Imre, Szigligeti Ede, Szigeti József, Tóth Ede és Vörösmarty Mihály művei. Ditrói egy saját drámáját is színpadra álmodta, ekkor hangzott el a Szeresd a hazát! alkalmi prológus.
1892-ben az intendáns megkerülésével kérvényezte a minisztériumnál a bérleti jog meghosszabítását, és az állami támogatás megemelését arra hivatkozva, hogy a szerződés megkötése után operát szervez és bevezeti a színházba a villanyvilágítást.
Ez az időszak jelentette a kolozsvári színház egyik fénykorát, melyet egy, a korábbi előadássorozathoz hasonló Shakespeare-ciklus is fémjelzett. Bár a társulat kiemelkedő színvonalon játszott, az igazgatót számos kritika érte, nemcsak a közönség, a sajtó részéről is. A sorozatos támadások is hozzájárultak ahhoz, hogy Ditrói meg sem várva, hogy lejárjon a megítélt hat év, elfogadta az újonnan nyíló Vígszínház igazgatói pozícióját. Vele együtt távoztak a legjobb kolozsvári prózai színészek is.
Szerződése 1896. január 1-jén lépett hatályba, azonban a munkát már jóval korábban elkezdte az intézmény élén, közel fél évig vezette párhuzamosan a kolozsvári és a pesti színházat.
Utolsó kolozsvári rendezésében, Az ember tragédiájában maga is részt vett statisztaként.
A Vígszínház működésének kezdeti időszakában, amellett, hogy megalapította a teátrum színiiskoláját, többször is konfliktusba került Keglevich Istvánnal, a színházat üzemeltető bérlőtársaság egyik tagjával, aki rendszeresen beleszólt a szereposztásba és a próbarendbe. Egy alkalommal felmondásig fajult a vita, Ditrói 1897. május 1-jei hatállyal akart távozni. Ezt azonban a bérlőtársaság nem fogadta el, végül Keglevich vált ki a szervezetből augusztusban.
1898-ban viszont már éppen ő hívta intendánsként maga mellé Ditróit vezetőnek a Nemzeti Színházba, aki azonban előlegtartozás miatt nem távozhatott a színházból.
1902-ben a kolozsvári előadássorozathoz hasonló ciklust hozott létre Pesten, melynek eredményeként olyan tehetséges szerzők kerülhettek a színház közelébe, mint Molnár Ferenc. Még ebben az évben az Országos Színészegyesület ügyvezető elnökévé, majd elnökévé választották.
Húsz évig, 1922-ig töltötte be ezt a tisztséget, ez idő alatt helyreállította a színészek nyugdíjalapjának pénzügyi egyensúlyát, megalapította az egyesület irodalmi ügynökségét, és elérte, hogy a várandós színésznőket ne lehessen elbocsátani.
Vígszínházi rendezései új korszakot jelentettek a színházművészetben, ugyanis az előadásaiban törekedett a belülről fakadó színészi játék, az úgynevezett „vígszínházi stílus” megvalósítására. Ignotus később a „magyar Sztanyiszlavszkijként” hivatkozott rá, mert állítása szerint Ditrói Mór éppen azt csinálta Magyarországon, amit a mester Moszkvában, csak még Sztanyiszlavszkij előtt.
Ditrói 1916-ban vonult nyugdíjba, de ezután is aktív szereplője maradt a magyar színházi életnek, visszavonulása után pedig trafikot működtetett a Renaissance Színház épületében.
Elértéktelenedő nyugdíját emlékiratainak kiadásával, rádiós szereplésekkel, és rádiójátékok fordításával egészítette ki. 89 éves korában még megpályázta a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatói pozícióját, azonban már ő is tudta, hogy a kezdeményezésnek nincs realitása.
Tiszteletére két jubileumi ünnepséget is szervezetek, egyet a több mint hat évtizedes pályafutása alkalmából 1933. március 12-én, egyet pedig 1943-ban Kolozsváron. 1945-ben, Budapest ostroma után érte a halál, és mivel fia nem engedte, hogy tömegsírba temessék, otthonának kertjében búcsúztatták.
1948-ban exhumálták, és a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra, díszsírhelyen.
Fejléckép: Ditrói Mór (forrás: Wikipédia)