Alázat nélkül nem lehet színházat csinálni – beszélgetés Peller Károllyal

Közeleg a 45. születésnapod. Ilyenkor sokan számot vetnek az eddigiekkel. Te elégedett vagy?

Igen, jól érzem magam a bőrömben. Sokszor mondom, hogy nem akarok újra húsz- vagy harmincéves lenni, szeretem a mostani életemet. Minden kornak megvan a maga szépsége. Lehet, hogy mai fejjel máshogy csinálnék bizonyos dolgokat, de az is lehet, hogy ez sem igaz.

Sokféle diplomád van: marketing- és reklámmenedzser, kommunikátor, drámainstruktor és színháztudományi mesterképzést is elvégeztél. Ha ma megkérdezi tőled valaki, mi a hivatásod, a munkád, mit mondanál?

Színész, rendező. Ma már a rendezőt eggyel nagyobb betűvel írnám, mert ez jelenleg jobban érdekel.

A rendezés összetettebb dolog, sokrétű figyelmet igényel, minden részletet össze kell hangolni. Ez az összetettség az, ami érdekel.

Miért érezted azt, hogy több diplomát szeretnél megszerezni?

Szeretek tanulni, nyitott vagyok az új dolgokra, pláne, ha olyan mesterekkel kerülök össze, akik tényleg át tudják adni a tudást. Lőcsei Jenő mondta, hogy a tudás egy gömb, és minél többet tudsz, annál nagyobb a gömb, és annál nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel. Vagyis minél többet tudsz, annál kevesebbet tudsz valójában. Világéletemben alázatos voltam, erre neveltek a szüleim is, és alázat nélkül nem lehet színházat csinálni.

Peller Károly (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa)

Egyetemi éveid zárásaként nemzeti operettünk, a János vitéz múltját és jelenét kutattad.

A János vitéz az első operettek egyike, melyhez van egy szerepkötődésem is. Bagót szerettem volna eljátszani, de kétszer is elment mellettem. Petőfi Sándor verses elbeszéléséből készült, és folyamatosan repertoáron van. Az alaptörténet és a zene is nagyon jó. Színházban tévedés, hogy mindig az eredetit kell megcsinálni, úgy, ahogy a szerző leírta, inkább a hatás a fontos.

ahogy a szavakhoz és mondatokhoz is. 1915-ben a Csárdáskirálynőben jól működött egy aktuális vicc, de ugyanez ma már nem vicces.

Ha meghallják a nézők a neved, elsőre mindenki zenés-táncos színészként gondol rád.

Igen, a nézők szemében a mai napig zenés-táncos színész vagyok. Már nem táncolok és énekelek annyit, mint régebben. Tudományos szinten is szeretem az operett műfaját, sokat foglalkozom a témával, sőt van egy rendszeres operett sorozatom egy hetilapban, egyszóval kötődöm az operett műfajához. Nagyon szeretem, hogy hívnak musicalbe és prózába is, de már meghaladtam a korábbi aranyos, operettes fiút. A Latabárné fia című monodrámában nincs se tánc, se ének, ennek ellenére képes vagyok egyedül fenntartani a közönség figyelmét 75-80 percen keresztül.

Peller Károly a Latabárné fia című előadásban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Spinoza Színház)

Kiválóan beszélsz és játszol németül. Ezt a képességedet van lehetőséged kamatoztatni?

Kevesebb turné van, de a színháztól függetlenül sokat járok német nyelvterületre fellépni. A legfontosabb az operett esetében, hogy megtalálja a fiatal közönséget, ami nálunk az Operettben sokáig nagyon jól működött.

Milyen szerepet játszik a tanítás az életedben?

Nagyon szeretek tanítani, mindig vannak növendékeim, és én is rengeteget tanulok tőlük. Csodás, amikor átlépnek egy határt, legyőznek magukban egy falat, és a lehető legjobbat hozzák ki magukból. Ennél csak az jobb, ha egy volt növendéket látok a színpadon.

Boldogan ajánlom őket feladatokra.

Mi várható a Peller 45 előadáson?

A két legjobb barátomat hívtam el vendégnek, akik egyben színpadi partnereim is: Szendi Szilvit és Fischl Mónikát. Szilvivel lassan harminc éve vagyunk barátok, Mónival picit kevesebb. Csepelyi Adrienn lesz a beszélgetőtársunk, ő bátor kérdező. Ezen az esten a nézők megismerik a belsőmet, az örömeimet, a fájdalmaimat. Énekelni fogok, de csak eddig el nem énekelt dalokat olyan szerepekből, amiket sose játszottam színpadon. A lényeg, hogy őszinte legyen és vicces. Már a születésem is vicces, de ehhez a történethez el kell jönni a 6SZÍN-be, és megnézni a produkciót!

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Peller Károly (fotó: Peller Károly hivatalos oldala)