A program 18:15-kor kezdődik Az oziriszi misztériumdráma címmel és tárlatvezetéssel a Múmiák testközelben kiállításon. Ezt a vezetést 19:45-től megismétlik. 19 órától vendég tárlatvezetőként Alföldi Róbert csatlakozik a programhoz. 19:30-kor és 20:45-kor Sírás és nevetés: tragédia és komédia a Régi Képtárban címmel fedezhetik fel a Szépművészeti Múzeumot az érdeklődők.
A résztvevők a Grund Színház előadásában a Sors fonala című improvizációra épülő darabot is láthatják a múzeumban. A produkció rendezői Andrew Hefler, Iványi Marcell, előadói Juhász Tünde, Kraszkó Zita, Elek Ányos, Fazekas Péter, Ferencz Attila Patak. A Grund Színház társulata rövid és hosszú formátumú improvizációs előadásokat visz színpadra. Ez a produkció kifejezetten a Szépművészeti Múzeum számára készül, a történeteket festmények és szobrok ihletik.
A Nemzeti Színház jóvoltából színpadi jelmezekbe bújhatnak a látogatók, de készíthető marionettbábu is akár újrahasznosítható alapanyagokból vagy hordozható zseb-/bábszínház.
A Márvány Csarnokban Skerlecz Gábor (harsona), és Juhász Attila (zongora) lépnek fel, ugyanitt borkóstolóra is sor kerül, és szokás szerint ez alkalommal sem marad el az angol nyelvű tárlatvezetés.
hírlevél













