- Hogyan találtál a darabra és mi fogott meg benne?
- Kováts Adél (a Radnóti Színház igazgatója – a szerk.) adta a kezembe, hogy olvassam el. Nagyon izgalmasnak találtam ezt a fajta kortárs dramaturgiát, én ugyanis általában klasszikus darabokat rendezek, ilyen szöveggel még nem dolgoztam. Ez kevésbé tartalmaz a klasszikus értelemben vett helyzeteket, többnyire monológokon keresztül ismerjük meg az eseményeket, tehát a verbalitásnak rendkívül nagy jelentősége van. A dramaturgia nem lineáris, hanem nagyon mozaikos, az pedig, hogy egy-egy mozaikdarabkát monológként vagy szituációként jelenítünk-e meg, minden egyes esetben rendezői döntés kérdése. Ennyire laza szerkezetű darabbal még nem volt dolgom – ez is nagyon érdekelt, és természetesen az is, amiről szól.
Alföldi Róbert (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)
- Mi érdekelt a történetben?
- Ez egy olyan ember története, aki arra kényszerül, hogy elhagyja a hazáját. Annak a menekülttömegnek a része, amiről rendszeresen hallunk, de itt egy egyéni életutat látunk, és azt gondolom, ha közülük bárkinek az életét megkaparnánk, hasonló történet kerülne elő, amire képtelenség úgy reagálni, mint ahogy ebben az országban nagyon sokan teszik. A történet nem direkten a menekültkérdésről szól, hanem elmond egy mesét.
Csakhogy közben kiderül, hogy az embernél nincs rémisztőbb lény a Földön,
és az is kiderül, hogy nem biztos, hogy mindannyian azért indultak el, hogy másokat felrobbantsanak vagy megerőszakoljanak, hanem ez ennél sokkal bonyolultabb. Ha csak annyit sikerül megmutatni az előadással, hogy ez ennél sokkal árnyaltabb, akkor már elérte a célját.
- Az otthon elhagyásának kényszerével nap mint nap találkozunk a híradásokban. A színháznak mi lehet a felelőssége?
- A színháznak eleve, manapság pedig különösen nagy társadalmi felelőssége van, és hinni kell benne, hogy képes hatékony lenni. Ebben a darabban nincsenek megoldások, sem ítélkezés. Úgy bontja ki ezt az emberi történetet, hogy nagyon nehéz bárki fölött is ítélkezni, hiszen senki sem fekete vagy fehér. Az a nagy kérdés, hogy vajon hogyan és miként jönnek létre olyan társadalmi helyzetek, amikben az emberek ilyen rémisztő dolgokat képesek tenni egymással.
Alföldi Róbert (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)
- Hogyan képes érzékenyíteni egy színpadi előadás?
- Már azzal nagyon erősen tud hatni, hogy míg a média és a hivatalos kormánymédia folyamatosan tömegről beszél, addig itt egyéni sorsokat látunk.
Ez nagyon fontos, hiszen minden általánosítás hazugság.
Természetes, hogy ahol száz ember összejön, ott akad köztük gonosz és számító is. De ehhez nem kell száz menekült. Ha száz magyar embert olyan helyzetbe kényszerítünk, hogy egy kerítés mögött kelljen álldogálniuk hetekig, szerintem ott is nagyon érdekes reakciókat láthatnánk. Ilyenek vagyunk. Ezt áthárítani valakikre, és alsóbbrendű lényeknek tekintetni őket, az végtelenül rossz időket idéz. Elkeserítő, hogy efelé megyünk vissza. És nem csak mi, hiszen azt látjuk a világban, hogy a populista, jól hangzó szólamokra mindenütt nagyon vevők az emberek, még olyan helyeken is, ahol már hosszú évszázadok óta jól működik a demokrácia. Minden probléma tükröt tart, és most az látszik, hogy minden és mindenki összezavarodott a félelem és a bizonytalanság miatt. Egy olyan társadalom, ami folyton bizonytalan saját magában, egy nagy problémával szemben a saját görcse miatt nagyon rossz irányba fog elmenni. Azt gondolom, hogy beszélni kell a fontos ügyekről – ennyit tehet a színház.
- A szerző családja is menekülni volt kénytelen a polgárháború elől. Ezt a darabját sok helyen bemutatták, és nagy népszerűségre tett szert. Miben rejlik az ereje?
- Abban, ahogy mesél. Ez egy nagyon egyszerűen elmondott történet, ami szinte már kiveszett a színházból, pedig ennek mindig nagy hatása van. Persze az is fontos, hogy a szerző a saját bőrén élte meg azt, amiről ír, ez pedig érződik a szövegen. Olyan dologról beszél, ami nagyon sok embert érint és központi kérdés ma a világban.
Alföldi Róbert (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)
- Mire utalhat a címben szereplő futótűz?
- Ha egy pici dolgot megpöckölsz, az le tud rombolni mindent. Egy csikktől le tud égni az erdő. És bár a föld felperzselődése egyfelől pusztulás, magában hordozza az újrakezdés lehetőségét is, hiszen utána újult erővel sarjad újra az élet.
- Kováts Adéllal nem először dolgozol együtt, két futó előadásban is rendezted már.
- Adél figurájának halála hozza létre azt a helyzetet, hogy egyáltalán elindulhasson ez a történet és a család szembenézzen a saját múltjával.
- Számodra mennyire fontos a saját családod történetének kutatása, ápolása?
Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, nem árt tudnunk, honnan jöttünk.
De itthon a történelemkutatás, a múltunkkal való szembenézés nem annyira jellemző. Próbáljuk elkenni, hogy ne kelljen a rossz dolgokkal szembesülni. Pedig fontos lenne a szembenézés, és akkor talán nem hordoznának családok generációi különböző sértettségeket, fájdalmakat. Egyszer egy német hölgynél voltam vendégségben, és teljesen véletlenül előkerült egy fotóalbum, amiben ott voltak a nagypapát SS-egyenruhában ábrázoló képek is. Nem próbálta meg eltitkolni, semmissé tenni, hanem vállalta. Benne maradt az albumban. Mi kitépjük, átragasztjuk vagy más nevét írjuk oda, hogy ki van a plakáton 15 évesen a forradalom közepén. A valóság minket nem nagyon érdekel, csak az, amit szeretnénk, hogy valóság legyen. A tények azok zavaróak.
Alföldi Róbert (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)
- Milyen felkérésekre mondasz igent?
- Itthon most már nagyjából azt csinálhatom, amit tényleg akarok. Természetesen előfordul, hogy az én mániám nem izgatja a színházat, de az a szándékom, hogy olyan előadásokat csináljak, amik érdekelnek.
- A Budapest Bábszínházban bemutatott Képzelt beteg ben mi izgatott?
- Az önbecsapásról akartam beszélni, és hogy ez hogyan vezethet el odáig, hogy akár bele is pusztulunk. Az ottani csapatot jól ismerem, tanítottam is őket, a bábot mint műfajt pedig nagyon szeretem. Az ember ilyenkor valahogy ösztönösen is szabadabban gondolkodik, mert az van benne, hogy a bábokkal mindent meg lehet csinálni.
- Hamarosan Dél-Koreába utazol rendezni, tavasszal pedig Passió XXI címmel mutattok be passiójátékot a Budapest Sportarénában. Ebben azt a kérdést feszegetitek, felismernénk-e a megváltót, ha ma itt járna köztünk. Szerinted felismernénk?
- Dehogy ismernénk fel! Ugyanúgy megfeszítenénk, sőt lehet egy kicsit hamarabb is, mert zavaróelem. Elkeserítő, ami ma a világban zajlik, és szomorú, hogy nem tanultunk semmit abból, ami az elmúlt pár ezer évben történt. Ugyanazokba a csapdákba lépünk.
hírlevél
