Bruscon, a Nemzet Színésze, kis társulatával vendégjátékra érkezik. Az új és ismeretlen helyen azonban szinte mindennel baja van. És csak pár óra van az előadás kezdéséig. A sokszor radikálpesszimistaként emlegetett Thomas Bernhard (1931-1989) korának egyik legnagyobb írója volt. Szülőhazájával egész életében hadilábon állt, rögeszmés színpadi hősein keresztül hosszú kirohanásokat intézett az osztrák viszonyok és az egész modern emberi létezés nevetséges képtelenségével szemben.
A színházcsinálót olvashatjuk úgy, mint egy nagy színházi stand-up, amit egyszerre mozgat a tűrhetetlen és igaz fájdalom, valamint a nagyképű és hitelt rontó reflektálatlanság – olvasható az Orlai Produkció előadásának színlapján.
Az előadás főszerepében Alföldi Róbert lesz látható, színpadra lép továbbá Buza Tímea, László Lili, Németh Áron Valentin és Ficzere Béla.
További részletek az Orlai Produkció oldalán.
Fejléckép: Buza Tímes, László Lili és Alföldi Róbert A színházcsináló próbáján (Forrás: Éder Vera / Orlai Produkció)
hírlevél









