Botos Éva kezdeményezésére összefogtak a magyar színházi élet művészei, hogy – miközben vidámságot csempésznek a nézők életébe – egy fontos ügy mellé álljanak. Csaknem minden fővárosi színházból érkeznek színészek, hogy egy-egy produkcióval támogassák a kezdeményezést.
„Annyi a feszültség és a bizonytalanság körülöttünk, hogy az ember hajlamos magába fordulni, bezárkózni.
Én mégis hiszek abban, ha észrevesszük mások nehézségeit, törődünk mások bajával, az segít rendet tenni ebben a káoszban.
Különösen fontos ez a figyelem, ha idős emberekről van szó, olyanokról, akik a mi szakmánk múltját képviselik” – mondta a gála kapcsán Botos Éva, akinek ötletére Puskás Tamás igazgató azonnal igent mondott. A színház az esemény házigazdájának Alföldi Róbertet kérte fel.
A jótékonysági esten az énekes és hangszeres produkciók mellett fontos szerepet kapnak majd a prózai jelenetek, és kifejezetten erre az alkalomra érkezik a fővárosba a szegedi színészzenekar is, hogy fellépésével emelje az est fényét.
A gála fellépői: Ágoston Katalin, Andrádi Zsanett, Borbás Gabi, Cserna Lulu, Fehér Dániel, Földes Eszter, Für Anikó, Gryllus Dorka, Györgyi Anna, Hernádi Judit, Kakasy Dóra, Károlyi Krisztián, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás, valamint családjuk, Lengyel Tamás, Mácsai Pál, Magyar Olívia, Menczel Andrea, Nagy Sándor, Ódor Kristóf, Papp János, Pokorny Lia, Polyák Lilla, Sarkadi Kiss János, Schmied Zoltán, Szabó Éva, Szalai Kriszta, Szemenyei János, a szegedi Teát Rummal színészzenekar – Krausz Gergő, Bánvölgyi Tamás, Vígh István és Szinetár Dóra.
Az Ódry Árpád Művészotthon javára rendezett gála szeptember 11-én 15 órától látható a Centrál Színházban, jegyek az alábbi oldalon érhetők el.
Fejléckép: Alföldi Róbert (fotó: Horváth Judit / Centrál Színház)
hírlevél








