Alföldi Róbert: "Nem ismerjük a valóságunkat"

Alföldi Róbert

– Kinek az ötlete volt, hogy felolvasóest formájában foglalkozzatok Zoltán Gábor Orgiájával?

– A ZsiMü keretében két évvel ezelőtt hasonló formábban olvastam fel Konrád György Kutató kezek című művét.

Szerettünk volna olyan irodalmi anyagot találni, ami ahhoz hasonlóan annyira erős írás, hogy fontos, hogy ne csak belső hangon, hanem kimondott szavakban is megszólaljon.

Vadas Vera kereste meg Csáki Juditot, és ő ajánlotta Zoltán Gábor nagyon fontos és megrendítően szembesítő művét.

– Csáki Judittal közösen döntöttetek arról, hogy mit emeltek ki, mit húztok ki az Orgiából?

– Judit készített egy szerkesztett változatot, és azon kezdtünk el együtt dolgozni. Nagyon nehéz olyan változatot csinálni ebből az anyagból, amiben ott van a korábban említett kihagyhatatlan szembesítés, ugyanakkor mégis egy kvázi előadás szövege. Ez a változat kizárólag erre az alkalomra készült. És nagyon köszönöm Zoltán Gábornak a bizalmat, hogy teljesen szabad kezet kaptunk tőle.

– Szerkesztés közben – akár ösztönösen – alapul vettétek-e a ZsiMü programjaiban is szerepelő, korábban Szó és zene, Esterházy halála óta Össz-Hang címen futó felolvasóesteket, amelyeken szintén zenészek improvizáció erősítik vagy ellenpontozzák a szóban elhangzottakat – egyikük éppen Lukács Miklós?

– Nem. Önálló mű, önálló megközelítés, és nagyon fontos, a két előadó személyisége – kvázi azon keresztül közvetít

– Röhrig Géza ezt mondta egy beszélgetésben: ,,Optimizmusra semmi okunk, a gépezet tovább működik, csak rafináltabban. Auschwitzot nem az akkori szélsőjobb csinálta, hanem azok, akik a Nagykörúton nyugodtan sétáltatták a kutyájukat, miközben sárga csillagos embereket tereltek a gettóba. Konszolidált polgári életet élő emberek, köztük ügyvédek, orvosok semmilyen szolidaritást nem mutattak fel, inkább behúzták az ablakaikon a függönyöket. Nem azoktól kell a legjobban tartani, akik ma ócska, helyesírási hibáktól hemzsegő uszító kommenteket írnak a site-okon, hanem attól a hallgatag többségtől, amelyik szemet huny. Azoktól a járókelőktől, akik akkor nem voltak szolidárisak a zsidókkal; mint ahogy ma nem azok például a cigányokkal vagy a menekültekkel.” A mai magyar táradalom mélységesen mély erkölcsi válságában mit tehetünk, hogy ne ismétlődjön meg hasonló tragédia?

– Azt, hogy mindenki megteszi, amire a saját kis mikroközösségében lehetősége van. Mert mindenkinek van, valamire. Ha másra nem, arra, hogy nyitott füllel, szemmel él, és beszélget, és hisz abban, hogy senki nem születik eleve rossznak; hogy nem gondolja saját magát másoknál okosabbnak, legfeljebb szerencsésebbnek; hogy nem kerül olyan élethelyzetbe, ahol a valóságot már nem valóságnak érzékeli. Igenis

ma is vannak olyanok, akik kutyát sétáltatnak és közben másokat hibáztatnak indulattal, agresszióval a saját szorongásaikért, és azért, mert az életük szerencsétlen és reménytelen.

És vannak olyan politikai irányzatok, amik ezt kihasználják. Kihasználják az emberek szerencsétlenséget. Ezért kell beszélni. Ez az első lépés, de lépés, hogy beszéljünk.

– Hozzájárulhat-e egy-egy művészi produkció, színházi előadás, illetve egy következetes művészi magatartás ahhoz, hogy a regnáló hatalom szándéka ellenére értőbben, emberibben, nagyobb empátiával viszonyuljunk egymáshoz?

– Ha nem hinnék ebben, akkor nem csinálnám. És minél bonyolultabb és félelmetesebb a valóság, annál inkább hiszek ebben.

– Van-e olyan fórum, ahol – egymás közt – szóba kerül a művészek ez irányú felelőssége?

– Azoknál, akik úgy csinálnak színházat, hogy hisznek a társadalmi hatásában, fórum a mindennapi munkájuk, az előadások és a saját belső meggyőződésük, ami felelősséggel ruházza fel őket.

Igen, a színház fórum. Egymással és a nézőkkel is.

– Kiknek és miért ajánlod az Orgia felolvasóestjét?

– Most a szó legszorosabb értelmében: mindannyiunknak. Minden magyar honfitársamnak. Mert nem ismerjük a valóságunkat, a történelmünket, és azt, hogy kik is vagyunk valójában. Hogy kikké válhatunk, ha nem figyelünk egymásra.