Színház

Alföldi újra indul

2012.10.15. 18:37
Ajánlom
Kiírta a Nemzeti Színház igazgatói pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Alföldi Róbert öt évre szóló mandátuma az idei évad végén lejár, ám a jelenlegi igazgató jelezte, újra indul a pozícióért. Az Emmi az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően hirdetett pályázatot a Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatói álláshelyének betöltésére. Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének döntése értelmében az új igazgató 2013. július elsejével kezdheti meg munkáját, megbízatása szintén öt évre, 2018. június 30-ig szól.

A pályázat beadására a megjelenéstől számított harminc nap áll rendelkezésre, azaz 2012. november 15-ig nyújtható be. A megfogalmazás szerint Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt. célja az országos és nemzetközi színházművészet egészét és annak minden ágát felölelő színházi tevékenység folytatása, az ország művészeti értékeinek kezdeményező képviselete, propagálása és menedzselése bel- és külföldön egyaránt. A vezető fő feladatai között van a Nemzeti Színház mint kiemelt jelentőségű és minden értékre nyitott színházművészeti műhely magas színvonalú szakmai tevékenységének irányítása, a színház a magyar színházi életben betöltött reprezentatív szerepének megőrzése és megerősítése, a legmagasabb szakmai minőség követelményének megfelelve.

A pályázatnak tartalmaznia kell többek között a színház működésére vonatkozó hosszabb távú szakmai elképzeléseket, több évadra vonatkozó produkciós tervet. A szervezeti, vezetési, működési struktúrára vonatkozó részletes elképzeléseket, amely tartalmazza a vezető munkatársak felsorolását, valamint a megnevezett személyek nyilatkozatát nyertes pályázat esetén a felkérés elfogadásáról, továbbá a marketing, PR, belső-külső kommunikációs stratégiai elképzeléseket, bel- és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések tervezetét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Szabó István nem veszi át életműdíját

Az Oscar- és Kossuth-díjas rendező kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták Szabó István ügynökmúltja miatt.
Vizuál

Elhunyt Szentandrássy István festőművész

A 62 éves korában elhunyt művész 2012-ben kapott Kossuth-díjat a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait ábrázoló műveiért.
Zenés színház

Plácido Domingo bocsánatot kért

A világhírű spanyol operaénekes közleményben kért bocsánatot azoktól a nőktől, akik szexuális zaklatással vádolták meg az elmúlt fél évben - adta hírül a spanyol média kedden.
Könyv

Láttad már Ady vasúti bérletét vagy az önéletrajzát?

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban micsoda kincsek rejtőznek. Az OSZK kamarakiállításokkal igyekszik ezeket a kuriózumokat látogatóival is megosztani.
Könyv

Feleannyi könyv az idei Aegon-díj döntőjében

Gumicsizma, kiskocsma és magadra ismerés – mi fér bele egy igazán személyes könyvajánlóba? Az Aegon Irodalmi Díj idei zsűrije szerint mindezek és még sok más érdekesség…

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Észt kortárs drámák a József Attila Színházban

A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának szervezésében kerül sor az Észt Hét részeként két, kortárs dráma felolvasására a József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdiójában. Március 9-én Guelmino Sándor rendezésében szólalnak meg a művek, amelyek a digitális világ fejlődésére reflektálnak. A változásokkal járó emberi problémákról és a velük való küzdelmekről szól a két dráma.
Színház interjú

„Egy színház akkor működik jól, ha együtt fejlődik a nézőkkel”

Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművésznő, Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze, az MMA rendes tagja idén ünnepli 60. születésnapját. A Nemzeti Színház Stúdiójáról, a vidéki színházak feladatairól és fővárosi megjelenési lehetőségeikről beszélgettünk.
Színház hír

Hogyan pályázzunk? – Gyakorlati színházi képzést indít a Manna

A nyolc alkalmas képzés célja, hogy az előadó-művészeti területen működő menedzserek, művészek, alkotók közelebb kerüljenek a szervezési, pályázati és adminisztratív feladatokhoz, amelyek szerves részét képezik az előadások létrehozásának.
Színház hír

Testi vágyak és lelki kötődések a Pinceszínházban

A pillanatnyi testi vonzódást és a több évtizedre szóló lelki kötődés a témája a Pinceszínház két tavaszi bemutatójának.
Színház hír

Jordán Tamás a Nemzet Színésze

Kedden délután közel egy órás tanácskozás után hozták meg döntésüket a Nemzet Színészei: Andorai Péter helyére Jordán Tamás választották meg.