A TIM Stúdiót Tőzsér István Martin alapította 2013-ban. A színházi-művészeti közösség 2019-ben egyesületként nyerte el mai formáját, amely a közösség igényeivel, céljaival összhangban alakul folyamatosan. A stúdió alternatív színházi képzést nyújt, emellett pedig a pszichológiai-önismereti fejlődésre is nagy hangsúlyt fektetnek bevont szakemberek támogatásával.
A tréningek során a stúdiótagok olyan szituációkban és gyakorlatokban vehetnek részt, amelyek által nyitottabbá válhatnak, újragondolhatják határaikat és színházi gyakorlatot szerezhetnek.
A három szakmai csoport előmeneteli rendszert kínál: az előkészítő csoportból a megfelelő felkészítés után el lehet jutni az alkotó csoportig: tehát egészen kezdő érdeklődők előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy a megfelelő tapasztalat megszerzése után alkotóként is kipróbálhatják magukat.
A Stúdió szakmai stábja is komoly előrelépést tudhat maga mögött: Mészáros Blanka, Lukács Levente és Tőzsér István Martin mellett Kelemen Márta, Dino Benjamin és Szalai Ádám dolgozik a stúdiótagokkal. A stúdió tagjaival Lászlóffy Juli pszichológus is foglalkozik mentális egészségük ápolása és az önismereti úton való támogatásuk érdekében, míg az alkotó csoport mellett Fodor Orsolya meghívott rendező dolgozik.
A jelentkezési időszak megkezdődött, szeptember 6-ig várják az érdeklődőket.
További információ itt érhető el.
Fejléckép: Résztvevők a TIM Stúdió foglalkozásán (forrás: TIM Stúdió)