Kunmadarason – e Szolnoktól alig hatvan kilométerre eső, nagykunsági településen – 1946. május 21-én a helyiek egy része a piacon rátámadt a zsidó kereskedőkre, majd betört a település zsidó lakosainak házaiba, kifosztva azokat. A zavargás alatt három embert vert halálra, és további másfél tucatnyit sebesített meg az őrjöngő tömeg. A történtek utólagos vizsgálata során bebizonyosodott: a lincselésben jellemzően a település agrárproletárjai és szegényparasztjai vettek részt, köztük több nő és fiatalkorú. Závada Pál 2016-ban megjelent Egy piaci nap című regénye e kevéssé ismert történelmi esemény irodalmi feldolgozását nyújtja. A szerző művében Kunvadasként említi a települést, és a szereplők nevét is megváltoztatta, de ettől a könyv még a kunmadarasi pogrom számos helytörténeti vonatkozást és részösszefüggést feltáró krónikája, melynek megírása során Závada korabeli dokumentumokra és feljegyzésekre támaszkodott. A könyvből készült színpadi változatot a regény megjelenése utáni második évben mutatta be a Radnóti Színház, az átiratot a Mohácsi testvérek (Mohácsi István szerző és Mohácsi János rendező) készítették. E 2018-as adaptáció frissített, részben kiegészített verzióját tűzte műsorára a felvidéki Komáromi Jókai Színház, szintén Mohácsi János rendezésében – hasonló színpadi megoldásokkal, ugyanazt a díszlet-, valamint jelmeztervezőt alkalmazva, és még az eredeti előadás zeneszerzője, Kovács Márton, továbbá zenésze, Móser Ádám is dolgozott a komáromi előadásban.

Jelenet a komáromi Egy piaci napból (Fotó/Forrás: Dömötör Ede / Komáromi Jókai Színház)

A darab két helyi asszony, Mária és Irén találkozásával indul, és a kettejük párbeszédét kísérő – a cselekmény múltbéli részét a nézők elé táró – flashback-sorozatból kiderül: a világháború után visszatértek a településre a deportálást és a koncentrációs tábort túlélő zsidók, és igényt tartottak az 1944-ben elveszített – elkobzott, lefoglalt – ingó és ingatlan vagyonukra. A vadasiak azonban vonakodtak visszaadni nekik, hiszen immár a sajátjukként használták az épületeket és azok berendezési tárgyait – például a dunnákat és simfelt huzataikat. Nem sokkal később a vérvádat újjáélesztő, képtelen szóbeszéd kapott lábra a helyiek körében: a környéken eltűnt két gyerek, bizonyára a zsidók gyilkolták meg őket, hogy húsukat belekeverjék a kolbászba.

Závada Pál és a Mohácsi testvérek nyilvánvalóvá teszik: a többségi társadalom részéről nem csupán a szóbeszédet tényként elfogadó tájékozatlanság állt a pogrom mögött, de egzisztenciális okok is: az irigységet eredményező vagyonféltés, a szegénységbe, nyomorba való (vissza)süllyedés rettenete. Ezen érzések vegyültek aztán a helyi politikusok, megmondóemberek gerjesztette indulatokkal, ez eredményezte, hogy a település zsidó lakossága ellen fordult. Mert Kunvadast politikai ellentétek is feszítették 1946 tavaszán. A már említett két asszony részben ezért – és persze férjük közösségen belüli pozíciója, megítélése miatt – nem lehet valódi barátnő: Mária a háborús bűnökkel vádolt református tanító, Hadnagy Sándor felesége, míg Irén a helyi kommunista párttitkár, Hámos Ferenc asszonya. Egymáshoz való viszonyuk így is feltűnően nyugodt és elfogadó, egészen addig, amíg meg nem egyeznek, hogy – a politikai, családi és magánéleti okok összeadódása miatt – megszakítják egymással a kapcsolatot.

Holocsy Krisztina és Kiss Szilvia az Egy piaci napban (Fotó/Forrás: Dömötör Ede / Komáromi Jókai Színház)

Az Egy piaci nap tehát lehangoló, ugyanakkor kiábrándítóan pontos képet rajzol egy súlyosan megosztott település köz- és magánéleti viszonyairól, továbbá arról, mitől függhet, hogy a többség miért fordul a kisebbség ellen.

Egy ponton az egyik asszony megkérdezi a másiktól, hogy mi a baj, mire az azt feleli, hogy semmi, csak az egész. „Ja, az egész. Az nekem is úgy beakad néha”, hagyja rá fásultan, együttérzően a másik. Ez a darab egyik kulcsmondata, hiszen az alkotás tulajdonképpen arról szól, kinek miért „akadhat be” mindaz, ami Magyarországon a második világháború alatt vagy után történt. És bár a mű alapvetően komor, meglehetősen humoros is, és humora – bár távolról sem könnyed, felszabadult – jól működik, hiszen a keserű pirula bevételéhez szükséges víz szerepét tölti be: nélküle bizonyára befogadhatatlan lenne a téma. A maguk földhözragadtságában is eleven, életszerű párbeszédekbe így olykor zsidó viccek, olykor tudatlanságról árulkodó tévesztések vegyülnek: az egyik szereplő egy ponton például ‘gázkarmaként’ említi a ‘gázkamrát’, míg a kisember kiszolgáltatott helyzetéről, borúlátásáról és megtorlástól való félelméről árulkodó, már-már menetrendszerűen visszatérő megjegyzést – „Hú, de rá fogunk erre b*szni!” – akár a darab mottójaként is fel lehet fogni. Az előadás hangzásvilágát élőzenei kíséret teszi egyedivé: a muzsikusok mindvégig a színpadon tartózkodnak, a szereplők közé vegyülve, olykor úgy adva elő az éppen játszott tételt, hogy az érzékeltesse a testi bántalmazás fájdalmát és iszonyatát – a dallamot egy hokedlin kísérő dobverő erőteljes ütései néhány másodperc alatt többé válnak a puszta zajkeltésnél. A megható és felkavaró lezárás szintén a darab hangzásvilágához köthető. A szereplők kezdetben halk, erőtlen éneke – a felerősödés és harmóniára találás után – végül a „Magyarország” szót adja ki, sugallva:

végső soron tehát mindannyian Magyarország egyenrangú részei és részesei vagyunk.

Jelenet a komáromi Egy piaci napból (Fotó/Forrás: Dömötör Ede / Komáromi Jókai Színház)

A színészek valamennyien nagy átéléssel teszik a dolgukat, erőteljes alakítást, mi több, alakításokat nyújtva, hiszen általában nem csupán egy, de több karaktert is megformálnak. Holocsy Krisztina zárkózott és sebzett, ám méltóságteljes asszonyként ábrázolja Hadnagyné Csóka Máriát, míg Hámosné Gellért Irén praktikusságra törekvő, józan teremtés Kiss Szilvia alakításában. Mokos Attila játssza Rácz Zsigmondot, a felfordulások örök békétlenkedőjét, aki aztán a bírósági tárgyaláson akkor is felugrik, és közli, hogy ő ott sem volt, amikor nem is kérdezték. Matusek Attila megformálásában Zurga Frigyes elesett, kiszolgáltatott karakter, amiatt maradhat meg igazán a befogadó emlékezetében, mert ő mondja be már-már menetrendszerűen az említett mottót. A díszlettervező Khell Zsolt munkája szintén említést érdemel: a nézőtér felé nyitott, félkör alakú játékteret álmodott meg, melynek hátsó falát függőlegesen elhelyezett falécek és lemezcsíkok, valamint a mennyezetről alálógó láncok teszik zárttá, érzékeltetve, hogy a megidézett környezet távolról sem meghitt vagy barátságos, és a cselekmény által bemutatott helyzetből nincs menekvés. A Remete Kriszta által tervezett jelmezek folklórmotívumokat is tartalmazó, egyszerű öltözékek, amelyek a népi és az urbánus kultúra szétválaszthatatlan összekeveredéséről árulkodnak. Egy szoknya például mintha egy falvédőből lett volna kialakítva, aki elég közel ül a színpadhoz, még a ráhímzett bölcsességet is kibetűzheti, ugyanakkor bizonyos kosztümök egyes részletei távolról akár a rabruhákra is emlékeztethetik a nézőt. Az Egy piaci nap komáromi változata tehát egyszerre egy valóban megtörtént eset rekonstrukciója, és általános érvényű példázat arról, hová vezethet a kirekesztésre és gyűlölködésre való hajlandóság. Mindezeken túl a hatalom és a politika szorításában vergődő kisember csetlés-botlásának, megalkuvásainak, örökös másra mutogatásának tragikomédiája is. Azaz: súlyos, többrétegű mű, melynek megismerése próbára teszi a néző befogadóképességét, ám cserébe sokáig ható, emlékezetes élménnyel ajándékozza meg, és töprengésre késztetheti, például arról, mit kellene tennünk ahhoz, hogy az a bizonyos mottó – “hú, de rá fogunk…” – ne legyen érvényes.

Szerző: Regényi Huba

Fejléckép: Jelenet a komáromi Egy piaci napból (fotó / forrás: Dömötör Ede / Komáromi Jókai Színház)