Botos Éva
színművész
A kezemben néha kettéesnek a tárgyak. Két emlékezetes esetet tudok felidézni, mindkettő a Centrál Színházban történt. Az egyik Szikszai Rémusz rendezésében, a Tökéletlenekben esett meg, amiben egy álrendőrt játszottam. A darab egy pontján elő kellett kapnom a fegyveremet, hogy megfenyegessek két másik szereplőt, a pisztoly azonban valahogy fennakadt a tokban, és szétesett.
Hirtelen lepergett előttem az egész jelenet,
és próbáltam kitalálni, hogy hogyan fogom megoldani a helyzetet egy tár nélküli pisztolycsővel. Szerencsére az utolsó pillanatban a helyére kattant a két rész, így nem volt szükség mentésre. A Függöny felnél viszont nem volt ilyen szerencsém, és nevetésbe torkollott az eset. Egy csákányt kellett volna leemelnem a falról, ami aztán kézről kézre jár és mindenki suhint vele egyet-kettőt. Azon az előadáson azonban elvált a feje a nyelétől. Tudtam, hogy képtelenség az eredeti jelenetet végigcsinálni, elvégre nem lengethetek egy nagy piros csákányfejet. Elnevettem magam és továbbadtam a kollégámnak a nyéllel együtt, így járt kézről kézre a csákány. Ráadásul éppen erről az előadásról készült házi felvétel, így az esetet meg is örökítettük.
Csiby Gergely
színművész
Nagyon komolyan veszem a kellékekkel való játékot, és fontosnak tartom, hogy én is ellenőrizzem az előadás előtt, minden a helyén van-e. Bár elsősorban nem a kellékből indulva építem fel a szerepeimet, rendkívül hasznos tud lenni egy-egy tárgy, mert segít megfogalmazni a szerep fizikalitását. Ilyen például a Rózsavölgyi Szalon Végszó című előadásában az újság, amire folyamatosan hivatkoznak a szereplők, a Mallory DuPrét játszó Györgyi Anna is sokszor felhozza, hogy milyen előnytelen fotót tesznek be róla.
A New York-i színistúdióban, ahol tanultam, azt mondták, hogy ha van rá lehetőség, akkor vigyünk be a színpadra valamit, ami a miénk
– máshogy fogunk viszonyulni a helyzetekhez. Ezt a Rózsavölgyi Szalonban is tapasztalhattam, mert bár nem kellékről van szó, de a Végszóban sokáig a saját övemmel próbáltam a jeleneteket, amíg el nem készült a szereplőm előadásban is látott darabja. Előfordulnak azonban olyan helyzetek, amikor minden igyekezet ellenére korrigálni kell. A Churchill és Garbóban van egy festődoboz, aminek az egyik előadáson elengedett hátul a zsanérja. Ezt azonban már csak akkor vettem észre, amikor a többi kellék – amiket ki kell vinnem – a kezemben volt. Egy letakart festőállványt, egy széket és a fél kézzel tartott dobozt kellett úgy kimentenem a jelenetváltáskor, hogy ne történjen semmi baj. Hosszúra nyúlt volna az előadás, ha a leejtem és minden kiborul.
Fodor Gabriella
operaénekes
A legfrissebb élményem a Figaro3 előadása volt júniusban, amely a három Figaro-operából (Rossini, Mozart és Milhaud művéből) állt össze. Ebben egy hölgyet három különböző életkorban kellett megformálnom, Rosinaként, Grófnéként és a bűnös anyaként. Arra nem volt idő, hogy a váltásnál kimenjek a színpadról, és átöltözzek, ezért hosszan tanakodtunk a jelmeztervezővel, Nagy Fruzsinával, hogyan lehetne érzékeltetni, hogy megfiatalodom, hiszen a nézők nem feltétlenül ismerik a történetet. Végül úgy oldottuk meg, hogy egy övvel kicsit rövidebbre húztam a szoknyám, felvettem egy gallért, és lebontottam a hajam. Ez nekem is segített, hogy egy kicsit fiatalabbnak, kislányosabbnak érezzem magam.
Amikor pedig idősebb emberként léptünk színre, szemüvegeket használtunk. Felvettük, és átkerültünk egy másik életkorba.
Több alkalommal jutott szerep az előadásban szereplő, nagy fitneszlabdáknak is. Előfordult, hogy rá kellett ülnöm egyre, a Grófné áriája előtt pedig megnyílt a színfal, és hirtelen sok labda gurult be. Az ária közben megszemélyesítettem egy labdát, mintha a Gróf lenne, egy darabig neki énekeltem a csalódottságomról, mennyire nem ezt vártam a kapcsolatunktól, aztán dühösen ellöktem magamtól. Nekiütközött a többinek, és azok is továbbgördültek. Ez lett az életút szimbolikája: mennyire kis dolgokon, szinte a véletlenen múlik, hogy az ember merre tart, kibe botlik bele, milyen élmények érik. Mennyiféle irányba indulhattunk volna mi is tovább. Ezen keresztül én magam is jobban átéltem a lelki folyamatokat.
Kis Hajni
filmrendező
A Külön falkának többek között a vége jelenetét is egy lakótelepen forgattuk, hosszú panelsorok között. A legtöbb ottani jelenetünk éjszaka játszódott, és bármennyire is próbáltunk a lehető leghalkabbak lenni, voltak lakók, akinek sehogy nem tudtunk megfelelni. Így megesett, hogy a kameracsapatot váratlanul nyerstojás-támadás érte a magasból.
Aztán egyik éjjel újra visszatértünk a tett színhelyére forgatni, itt már a filmnek szinte az utolsó képeit vettük. Ezen a napon forgattunk a legtovább, reggelbe nyúlóan, mindenre fel voltunk készülve, valamiért mégsem csapódott tojás senkinek a fejére. Hosszan tanakodtunk, mire rájöttünk a trükkre: ebben az egy jelenetben feltűnik egy villogó rendőrautó a panel mellett két, egyenruhába öltöztetett szereplővel... A tojásdobálók úgy hihették, erre a napra már egy komolyabb gárdával érkeztünk, ezért ezen az éjjelen senki nem mert támadásba lendülni a „rendfenntartóinkkal” szemben!
Fejléckép: Csiby Gergely a Végszó című előadásban (fotó: Szokodi Bea / Rózsavölgyi Szalon)