Néhány hete volt a bemutatója Esterházy Péter Tizenhét hattyúk című drámájának. Évekkel ezelőtt már Kaposváron is megrendezted, az akkor Péteri Lilla vizsgaelőadása volt. Sok idő eltelt, sok minden változott, ezek hozzáadtak valamit a mostani rendezésedhez vagy Lilla a darabhoz való viszonyához?

Ahogy sokszor nézi az ember, egyszer csak rájön, hogy miket nem értett meg elsőre. A régies nyelvnek tudtam be, hogy ha valahol eltévedek benne, de jól értelmezhető a szöveg, mostanra minden megtalálta a maga helyét. Nem szabad úgy belenyúlni egy rendszerbe, hogy fogalmad sincs, mibe nyúlsz bele. A Tizenhét hattyúk nem könnyű szöveg, egy olyan fantasztikus új magyar nyelv, amit Esterházy talált ki. Megrendítő olvasni, mintha a nyelv születésébe avatnák be az embert. Nagy kaland, nem csak szellemi, mindenhol érzi az ember az anyanyelvét. Elképesztő erővel tud megszólalni ezen a fabrikált Esterházy-nyelven, a próba minden napján vártam már a következő alkalmat, hogy lássam, hova jutunk. Péteri Lilla egyszerűen csodálatos,

Ez Lilla munkája, én azért voltam ott, hogy ne ütközzön össze saját magával. Az egyetemi vizsga óta közel három év telt el, itt már az volt a tét, hogy egy fiatal színésznő elbír-e egyedül – szemben a közönséggel – másfél órát.

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Nagyon nehéz a nyelv, amelyen ezek a fontos témák – női sorsok, kiszolgáltatottság, halál, mit jelent bármikor nőnek lenni – megszólalnak. Számodra melyik vonal volt a legerősebb, ennél a második munkánál mi érintett meg belőle leginkább?

Öt hetet töltöttem a rehabilitációs központban, ott szinte mindenki tolókocsiban van. Lilla bent volt egy délutánt, látta, hogy élnek itt az emberek autóbaleset vagy öngyilkossági kísérlet után, megérezte a súlyát. Ennek az élménye is beépült. Arról beszélgettünk vele, mi lenne, ha annyira otthon lenne a szövegben, hogy az úgy működne, mint egy új argó. Sikerült, követhető a nyelv, s a nézők értik a problémákat is, mert itt rengeteg kérdés van: válások, a korai halálok, barátságok, hogy egy lánygyereknek mi a sorsa, egészen addig a bizonyos balesetig. Egy félrevivő út, amin egy magára hagyott gyerek elindul, de lelkileg irgalmatlanul megerősödik.

Mindez férfi optikákon keresztül.

Elképesztő, Esterházy mennyire ismeri a női nemet, de még jobban meglepett, mennyire ismeri a férfiakat. Nekem egyszerű a képlet, nálunk mindenki nő volt, apám halála után egyedüli férfi maradtam a családban. A férfiakkal könnyebb a helyzet, barátságok, ellenségeskedések, viszonylag jól megismerhetjük magunkat.

Liliék osztálya óta nem tanítasz. Hiányzik?

Én nem tanítottam,

A nyelvet forszíroztam mindig.

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Mert a nyelv szabadság?

Mindig azt mondtam nekik, az utolsó nemzedéke vagyunk azoknak, akiktől még hallhatjátok azt az idegesítő mondatot, hogy „nyelvében él a nemzet”.

Hívtak az új vezetésű Színművészetire?

Nem, de nem is mentem volna, azért is hagytam abba a tanítást Kaposváron, mert nem biztosított olyan körülményeket, ami méltó egy egyetemhez. A hallgatókért az állam havonta 1,2 millió forintot fizetett, a töredékét nem adtuk vissza nekik.

Elvi kérdés volt, hogyha hívnának, akkor sem vállalnád ott a tanítást?

Nem hagyhatom ki belőle az életkoromat sem.

Sok mindenben már ők taníthatnak engem. Csak annyit szoktam mondani, ha lehet, hagyják abba a hazugságaikat, mert nincs olyan dolog az ember életében, amit szégyellni kellene ebben az életkorban, csak azért, mert ezt rájuk kényszerítették. Rájuk szakadtak ezek a körülmények, magukra hagyták őket abban, hogy kell ebben létezni.

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

A hazugság a színpadon vagy az életben?

A színpadon is, oda is átmegy a gesztusrendszere, a mimikája, a hanghordozása, minden. Engem a nagyapám kőkeményen az igazra nevelt. Az apám addigra nem nagyon mert igazat mondani. Otthon kettősbeszéd volt, meg a semmit a gyerek előtt. Ebből vett ki a nagyapám, aki azt mondta, amit akarsz, arra kell menni. Tízéves voltam, de pontosan értettem. Hogy a tanítványok ezt hogy veszik át, az már az ő dolguk, én megkíséreltem.

Jancsó mit tett hozzá ehhez a szabadság-igazság dologhoz?

Ha nagyapa volt az általános iskola és a gimnázium, akkor Jancsó az egyetem szabadság ügyben.

Ahogy gondolkodott? Ahogy filmet csinált? A Jancsósága?

Ezeket nem lehet különválasztani. Egyszerűen jó volt vele filmet csinálni, természetes része volt az életünknek. Ha a filmnek valamilyen utóélete lett, attól mindenki boldog volt. Mindig azt mondták, hogy Jancsót alig nézik Magyarországon, de akkoriban hetven-nyolcvan országba adták el a filmjeit, s ezek bevétele fedezte az új filmek ötven százalékát. A mai napig nagyon erősek maradtak a filmjei. A Csillagosok, katonák az egyik örök, megmagyarázhatatlan gyönyörűség.

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten sok tekintetben váltás a Jancsó-filmekben. Megbántódtál, haragudtál, hogy nem téged hívott?

Ennek története van. Éppen akkor verték szét a Székely Gábor-féle Új Színházat, az utolsó előadásunk a Koldusopera volt. Jancsó már a tapsrend alatt feljött az öltözőmbe, s mondta, nyáron forgatni készül, meghívta már Menzelt és Gassmann-t, én leszek a harmadik. Hónapokkal később Kendétől tudtam meg, nem ő lesz az operatőr, hanem Grunwalsky, s én is kimaradtam a filmből. Volt egy hosszabb mosolyszünetünk.

Később kisimult a barátságotok?

Én nem lettem hozzá soha hűtlen, de azt éreztem, cserbenhagyott. De annyi mindent kaptam tőle addig, nem állt rá a szám, hogy ellene dumáljak. Sőt, továbbra is szerettem és ragaszkodtam hozzá így belül. Mindig tudtam, nagy értéket képvisel. Az Öreg ugyanazt jelentette nekem, mint a lengyel színészeknek a Wajda.

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

A film tett ismertté, de közben a színház is mindig fontos ügy volt, az Új Színház, a Katona alapítója voltál. Van fontossági sorrend?

Száznyolcvan színházi bemutatóm volt, kétszáz felett van a film, inkább csak azt jelzi, hogy hol töltöttem több időt. Otthon a legkevesebbet. Valóban, a munkáim nagyobbik részét a film teszi ki. De ugyanúgy, mint minden rendes színésznek, nekem is a színház az igazi. Az, hogy alapító voltam, azért volt fontos, mert alapítónak nem lehet jelentkezni, oda hívják az embert. A Katona is meg az Új Színház is egészen rendkívüli sorsot élt meg. Olyan erős emberek gyűltek össze ezekben a társulatokban, akikkel jó volt lenni. Mi egymást választottuk, s ez nagyon sok mindenben megkönnyítette a munkánkat. Mindig mindent meg lehetett beszélni, nem kellett attól tartani, hogy hatalmas sértődések lesznek belőle.

Az Új Színház egyértelmű, a Katonából miért jöttél el? Már nem érezted jól ott magad?

Azért kellett eljönni, mert a társulat akkor már erősen érezte a két Gábor (Zsámbéki és Székely – a Szerk.) ellentétét. Akkoriban szinte minden főszerepet én játszottam, ha egyikük mellett leteszem a voksom, az szakadást okoz a társulaton belül. Úgy éreztem, ezt nem tudom megtenni.

Inkább felálltál emelt fővel?

Én nem szeretem az ilyen kivonulásokat, de egy ideje már úgy teltek a napok, hogy több volt benne a rossz, mint a jó. Megkönnyebbültem, hogy otthagytam. De harag nem volt bennem.

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Hosszú idő után a Radnóti Színház Antigonéjában tértél volna vissza a színpadra, Teiresziaszt alakítottad volna. Visszaadtad a szerepet.

Sokáig bíztam benne, hogy működni fog, de a betegségem következtében nem bírtam volna hanggal. Úgy mondtam le, hogy még nem kezdtük el a próbákat.

Megviselt a döntés meghozatala?

Morális kérdés. Ugyanezen okból le kellett mondanom a Dés-koncertet is. Mind a kettő nagyon nehéz döntés volt.

Amikor felfogod, hogy ez nem megy, az felér egy tökön rúgással. És sajnálom a színházat, a partnereket is, akikkel együtt lettem volna. És közben olvasom a híreket az orosz-ukrán háborúról, ennek fényében minden eltűnik, pitiánerré válunk az egészben.

Döntési helyzet volt az MMA-ba való belépés is? A székfoglalód címe Állj, ki vagy?, ami a Hamlet nyitóképéből való idézet. Kétszer is voltál Hamlet, Debrecenben az első jelentős szereped volt, majd Bódy Gábor is rendezett. A székfoglaló címe talán erre a hamletiságra is utal. Számodra mit jelent Hamlet figurája? Mit jelent a hamleti igazság?

„Vínak egy rögért, melyen a küzdők száma el se fér mely sírhalomnak is kevés, befödni az elhullottakat.” Valamit tudott Shakespeare, amelyet azóta sem bírunk felfogni úgy, hogy soha többé ne kövessük el.

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Azért nem nyilvános a székfoglaló szövege, mert vannak benne olyan mondatok, amelyek politikailag felhasználhatók egy választási időszakban. Az a néhány kiragadott mondat is címlapra került, s mindenki a maga szájíze szerint hangolta. Azt akartam leírni, elmondani, hogy mit tapasztaltam 1971 óta, amióta a szakmában vagyok. Azt is gondoltam, akadémiai székfoglalót kell írni, nem benyalós dolgozatot. Főleg szakmai kérdésekkel foglalkozom benne, de a szakmának vannak morális kérdései, amikre időről időre a szakma elfelejt választ adni. Egyáltalán, hogy kik vagyunk mi ebben. Úgy fejezem be a dolgozatot, hogy „Állj, ki vagy”, nem úgy, ahogy szöveg szerint van: „Te állj, s felelj, ki vagy”. Mindenkinek felelőssége van.

Vidnyánszkyhoz sok minden köt, a közös munkák, a Kaposvári Egyetem, a Nemzeti. Szakmailag, emberileg, politikailag tört meg?

Helyrehozhatatlan. Attila olyat követett el, amit nem szabad, beleavatkozott egy olyan dologba, aminek nem volt ott az előzményénél. Fogalma sincs, hogy mi történt itt velünk azokban az évtizedekben. Az, hogy a mestereimbe belerúg, hogy leügynöközi őket, azt kikérem magamnak. Megszakadt köztünk minden. Az elején baj volt, még gondoltam, lehetne valami normális beszélgetés. Nem lett, de mára már nem baj. Ez ma a természetes állapot, amiből nagyon sokat fogunk profitálni. Elképesztő pozitív hozadékai lesznek egy új nemzedék számára, hogy megtanulják, hogyan nem szabad.

Többször nyilatkoztál arról, mennyi minden el lett rontva, amire lehetett volna esély. Részben ikonikus szerepeid miatt, részben az 1989-es március 15-e miatt téged a bátor kiállással azonosítanak. Mennyire voltak fontosak ezek a kiállások?

Az a március 15-e, a tizenkét pont elmondása nem hiúsági kérdés volt. Ha csak a hatodik pontját idézem: tanszabadság. Akkor hogy tudjak azokkal barátkozni, akik ezt elvették?

Cserhalmi György (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Írsz… valami napló szerűséget. Hiányokat pótol az írás?

Az emlékeimet próbálom előkotorni a múltból. Nem mindig pontosak, jó ezeket leírni. Szeretek írni, meg azt mondják, tudok is. Több kiadó is megkeresett.

A hiúságodat legyezgeti?

Inkább katalizátor, hogy csináljam tovább. De ezt kizárólag a lányomnak írom.

Az írás fontossága a betegségeiddel, a feleséged elvesztésével erősödött fel?

Mindig írogattam, sokszor fióknak, meg az ÉS-nek ’93-ban. Az fontos volt, hetente jelentem meg. Sok írásom elveszett. Talán New Yorkban maradt egy spirálfüzetben. Nagyon kíváncsi vagyok, mi az, amit még hozzátesz a mostani írás, hogy befurakszik ebbe az egészbe. Szinte minden napomnak valamilyen története ott van, különös tekintettel a tragédiákra.

Mindent megadott a pálya?

Többet talán, mint ahogy Debrecenből elindultam. Persze, díjakat is, amikor én kaptam Kossuth-díjat, már akkor is mondták, hogy mennyit devalválódott. De én az Udvarossal, a Latinovits Zoltánnal, Mészáros Mártával, az Őzével együtt kaptam. Ez nagyon számít. Latinovits, Őze, valamilyen baráti viszonyban voltunk, befogadtak. Azt tudom, a mai napig fáj a hiányuk. Amíg élek, addig ők is.