Színház

„Amit hiányolnak, azt nem is kérték” – Halasi Dániel szerint példátlan jogsérelem történt a Pesti Magyar Színház igazgatóválasztásán

2023.10.13. 10:50
Ajánlom
A rendező szerint nincs olyan törvény által előírt követelmény, amely alapján a pályázatát érvényteleníteni kellett volna. Halasi Dániel szerint ez a jogsérelem rávilágít a kiírások és eljárások hiányosságaira. 

Mint arról beszámoltunk, 2024. február 1-től Nagy Viktor veheti át a Pesti Magyar Színház vezetését. A döntésről Csák János kulturális és innovációs miniszter számolt be, azt követően, hogy kiderült, az eredeti négy jelentkező közül Zalán János visszavonta pályázatát, míg Halasi Dániel pályázatát elutasította a szaktárca, mondván, nem felelt meg a feltételeknek.

Halasi október 6-án hivatalos panaszt nyújtott be, arra kérve a tárcavezetőt, vizsgálja felül a pályázat érvénytelenségéről szóló döntését. A rendező most az Indexhez eljuttatta levelét, amelyben példátlan jogsérelemről beszél. Ebben közzétette Gáva Krisztián közigazgatási államtitkár levelét is, aki azt írta korábban Halasinak: „Ismételten felhívom szíves figyelmét, hogy pályázata érvénytelenségének megállapítására nem a pályázati felhívásban csatolni szükséges dokumentumok hiánya vezetett, hanem az a körülmény, hogy

a szakmai gyakorlat körében megjelölt rendezőasszisztensi, rendezői, színészi tevékenység esetén csak az érintett évek kerültek megjelölésre, így a konkrét, összeszámítható naptári időszakok megjelölésének hiányában a megkövetelt ötéves időtartam tényleges megléte a fennálló adatokból nem volt megállapítható.

Halasi Dániel az államtitkár levelére azzal felelt, hogy a pályázati kiírás nem tartalmazza, a kötelezően csatolandó dokumentumok között pedig nem sorolja fel a szakmai gyakorlat igazolásának kötelezettségét. „Tehát, amit hiányolnak, azt nem is kérték. Az eljárás ezen fázisában nincs olyan törvény által előírt követelmény, ami alapján érvényét veszti a pályázatom. Továbbá arra is felhívom figyelmüket, hogy az eljárás jogszerűtlensége esetén az eljárás alapján hozott döntés, azaz a 2023. október 10-én meghozott bizottsági döntés sem lehet érvényes” – írta a pályázatból kizárt művész.

Halasi úgy véli,

a példátlan jogsérelem rávilágít a kiírások és az eljárások hiányosságaira,

„példaként szolgálva az egész szakmának és figyelmeztetve a jövőbeli pályázókat a fenntartó szerv egyedi törvényértelmezésére”.

Egyúttal arra kérte a mindenkori minisztert és apparátusát, hogy a pályázatok kiírásakor és az eljárások lebonyolításakor a szakmát megillető alapossággal, körültekintéssel, empátiával és hozzáértéssel járjanak el.  

Fejléckép: Halasi Dániel (Fotó/Forrás: Jegy.hu)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Színház

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Plusz

Az épület pihen, a nyár nem – szabadtéri programokkal vár az Eötvös10

Július 20. és augusztus 2. között nyári szünet miatt zárva tart az Eötvös10 épülete, de de Hunyadi tér és Terézváros közterei továbbra is megtelnek élettel: mozgásos foglalkozások, kreatív családi programok és szabadtéri filmvetítés várja az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.
Színház hír

Most érdemes elővenni a kéziratot – nyílt drámapályázatot hirdetett a Thália Színház

A Thália Színház új magyar színdarabot keres – ehhez pedig nem ismert név, hanem eredeti hang szükséges. A színház nyílt drámapályázatot hirdetett, amelyre kizárólag magyar állampolgárok jelentkezhetnek, életkortól, iskolai végzettségtől és lakóhelytől függetlenül.
Színház hír

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.