Amit mindig tudni akartál a színházakról

Az ősz a művészetben hagyományosan az elmúlás jele - kivéve a színházban, ahol az új kezdetet, az új évad jelentette kihívásokat és reményeket jelenti. Ez a gondolat is Kornis Mihály Színházi dolgok című írásából származik, csak úgy, mint a következő aforizmák. Ha szeretnél a valóságban is közelebb kerülni a színházakhoz és annak alkotóihoz, látogass el most szombaton, szeptember 22-én a Színházak Éjszakája eseményeire! (A programokról ide kattintva olvashatsz bővebben.)

Nevetés

Általában nem nézik jó szemmel azokat a nézőket, akik hangosa kacagnak, esetleg harsányan nevetnek egy koncert, vagy épp mozielőadás közben. A színház azonban más - ha finom keretek között, a többi nézőt nem zavarva kuncogunk az előadás indokolt pontjain, az eladói szempontból a siker, nézői szempontból pedig az értés jele is.

Általában azok a nevetések jók, amik elfojthatatlanok. Bennfentes színháziak szoktak nyerítve nevetni - a semmin. Van olyan is, hogy a közönségnek már mindegy, a színész mit mond, mit művel, már mindenen nevet. Megnyert csata jele ez

- írja Kornis.

Nevető nézők az Erkel Színház egyik eőadásán, 1960-ban (Fotó/Forrás: Bauer Sándor / FORTEPAN)

Műsor

Jellemzően a színházi évad elején hirdetik ki a teátrumok, mit terveznek műsorra tűzni abban az idényben - a jegyvásárlás pedig az előadás előtt egy hónappal kezdődik. Van, ahol alig pár óránk van lecsapni a jegyekre, máskor elég akár egy nappal az este előtt felnézni valamelyik diszkont jegyeket értékesítő oldalra. A műsor alapján döntenek a bérletesek, meghosszabbítsák-e bérletüket, a színészek pedig arról, érdemes-e megújítani a szerződésüket - ők ugyanis már a repertoárból látják, lesz-e ízlésük szerint való szerep számukra. De Kornisnak erről is megvan a véleménye:

Halkan megjegyezzük: nincs köszönet abban a közönségben, amely valóban feltételekhez köti a jegyvásárlást, mint ahogy abban a művészben se, aki tudni akarja, mit akar vele a színháza, mert előfordulhat, hogy ő azt nem akarja. Indokaik lehetnek értelmesek, de a színházzal való kapcsolatuk már megromlott. Egy igazi színész akkor is marad, ha nem tudja pontosan, mit fog játszani.

Tímár József színművész újságot olvas Nemzeti Színház művészbejárója melletti padon, 1939-ben (Fotó/Forrás: FORTEPAN)

Tapsrend

Azt, hogy előadás után a színészek milyen sorrendben hajolnak meg a közönség előtt, színházi tradíciók alapján a rendező tervezi meg. Általában a kisebb szerepektől halad a rend a főbb szerepek felé - előbbiek párosával, utóbbiak jellemzően maguk hajolnak meg.

A tapsrend ócska ha provokálja a sikert. Nagyon mozgalmas, vidám előadásoknak bonyolult és kissé jelenetszerű tapsrendje is lehet, amely összefonódhat a fináléval. Az ártatlan néző olykor ezt jobban élvezi, mint előtte az egész előadást

- olvasható Kornisnál.

Színészek a színpadon, 1969-ben (Fotó/Forrás: Szalay Zoltán / FORTEPAN)

Öröm a színházban

Ha színházba megy az ember, nemcsak magát, de a szívét is ünneplőbe öltözteti. Vannak komoly, sőt, komor színházak, ahol fegyelem uralkodik a nézőtéren és a színpadon is, a próbák pedig az előadásokhoz hasonlóan katonás rendben folynak le. Kornis Mihály nem az ilyen színházakat kedveli - szerinte ott van igazán öröm a színházban, ahol még a jegyszedő, az öltöztető is lesi a próbákat, egy-egy vicc vagy mondat pedig már a próbák során szállóigévé válik a társulaton belül.

Ahol öröm honol, ott nem sokat számít, mikor ér majd véget a próba, ott élén viták folynak a színészek között arról, hogy ki jó már a szerepében, és a többi hogyan lehetne még jobb, vagy mit kéne kitalálni a legközelebb próbán, mire kéne megfűzni a rendezőt. Fantasztikus fogyások és hízások esnek meg, jókedvű az ügyelő, futkos a béna, meggyógyul a haldokló. Ahogy közeledik a bemutató, már szinte az épület is remeg, a levegő vibrál...

Alfonzó és Psota Irén 1967-ben (Fotó/Forrás: Hangosfilm/ Fortepan)

Színházjegy

Mindenki máshogy jár színházba: van aki hétvégén, más hétköznap; van aki családdal, más inkább baráttal, barátnővel; akad, aki spontán dönt egy-egy darab mellett, más jó előre megtervezi a színházi élményt. Kornisnak ezzel kapcsolatban is vannak gondolatai:

Egy életet kellett eltékozolnom, hogy rájöjjek, színházba kétféleképpen szabad járni: vagy mindennap, és szisztematikusan mindent megnézni, olcsó jeggyel, esetleg jegy nélkül, a jegyszedőnek térden állva könyörögni és bejutni, akárhogy, cél nélkül, az élmény kedvéért a színháziak számára teljesen ismeretlenül, vagy ha kevesebb időm van színházba járni: megvenni a jegyet, előre a legjobbat - ami az ötödik-hetedik sor közepe -, előtte alaposa felkészülni a darabból, olvasni hozzá és álmodni róla.