Színház

Anger Zsolt: "Trepljov lelőtte a sirályt"

2015.06.16. 20:30
Ajánlom
A Closer című darab szereplője annak kapcsán írt, hogy az Átrium Film-Színház levette műsoráról a 011 Alkotócsoport előadását, miután a rendező, Radnai Márk levélben megfenyegette Koltai Tamás kritikust.

Az előzményekről ide kattintva olvashat bővebben.


A Szinhaz.hu-n megjelent írásban Anger Zsolt színész-rendező így fogalmaz: "Hallgatom tegnap a Klubrádiót. Koltai Tamás elmeorvosi szakértő - akit valamiért az ország egyik legtekintélyesebb színikritikusaként konferálnak fel - kijelenti, hogy »feltehetően pszichés zavarokkal küzdhet« az a fiatalember. Tudni illik Radnai Márk, a 011 ALKOTÓCSOPORT megalapítója és rendezője. Egy levél miatt. Micsoda izgalmas színpadi helyzet!" - jegyzi meg Anger.

Később így ír: "Az (...) elefántcsonttoronyba zárkózott agg, bölcs, de gyáva júliuscézár - nem ez a neve, ez csak egy jelző - egyre kevesebbet látott már ki onnan. A színháziak egy része nyíltan megfogalmazta, hogy nem kérnek belőle, mások meg csak legyintettek. Egyedül maradt. Talán olvassák még, de mivel a színház, amit ő annak lát, állítása szerint kétfelé szakadt, asztalon dobolgatva türelmetlenül ül, és várja, hogy újra érezhesse, hogy jelent valamit a véleménye, elköveti a DRÁMAI VÉTSÉG-et" - fogalmaz Anger Zsolt, majd később így folytatja: "Felhívja az egyik magánszínház művészeti vezetőjét, ahol trepljovunk éppen a CLOSER című darabot állította színpadra. És közli, hogy ezt a gyereket meg kellene tanítani rendezni. Erre uccu neki, haddelhadd, trepljovunk ír egy magán levelet, melyben fizikailag megfenyegeti az aggot. Huszonhét éves fejjel, forró haraggal írt levél ez, amelyet a felháborodás szült, és a valóságban, a Józan Ésszel felfogható határokon belül mind tudjuk, hogy ennek fizikai megvalósulásának lehetősége túl van minden ésszel és értelemmel bíró világ határain. A levél a világhálón landol. Vizuálisan kifejezve: minden reflektor és minden rozsdás ágyúcső a trepljov felé fordul hirtelen - ez nem a neve, ez csak egy jelző. Mindenki megrögzött pacifistává válik és nagy hirtelenjében kiegyenesíti a kaszát. Igen, ez képzavar, de a legfurcsább dolgokat gyakran maga a valóság teremti."

A Closerben folytatott közös munka kapcsán Anger megjegyzi: "A 011-nél megragadtam. Kíváncsivá tett ez a lendület, és régen elhatároztam, hogy nem alattvalókat akarok gyűjteni, mint a többi júliuscézárok. Hanem partnereket. Ez a fiú 20 évvel fiatalabb nálam. Két hónapig próbáltunk éjjel nappal. Az elmúlt 30 évben (...) kialakult bennem egy komoly képesség: az olvasópróbán megmondom, ha valaki nem tud rendezni. A Closer próbái alatt nagyon elgondolkodtató beszélgetések zajlottak a felfedezéseinkről, az instrukciókról, a megvalósítási formákról. Márk a bemutató után meghozott egy alaposan átgondolt és rettenetesen nehéz döntést, mely előtt kikérte az én véleményemet is. Átalakította a szereposztást, amely valóban nem mindennapi dolog, de felelős rendezőként ezt a döntést hozta, mi pedig újra próbálni kezdtünk" - foglalja össze az elmúlt időszakot Anger.

"Csehov van megint. Trepljov lelőtte a sirályt. Fusson, ki merre lát. A gyávák. A bátrak jöjjenek közelebb. Nézzetek. Kérdezzetek, adjatok tanácsot. Segítsetek. Kommunikáljatok. Jelentkezzetek. Kövessétek a 011 ALKOTÓCSOPORT munkáit, és az oldalukat. És menjetek a Nemzetibe és a Katonába és a harmincéves földessymargitba, és mindenhova és mindent lássatok. És mindenben az alkotás lehetőségét keressétek, ne a rombolásét. Legyetek kíváncsiak és kreatívak és a 22. század van az út végén, nem a 20. Annak vége. Tisztelünk mindenkit, aki minket tisztel. A deklaráns ítéletektől írtózunk. Mindenre nyitottak vagyunk" - írja Anger Zsolt.

Anger Zsolt nyílt levele Radnai Márkhoz:

Kedves Radnai Márk!

Kivételesen érett gondolkodású, nagyon jó meglátásokkal rendelkező, okos embernek tartalak, olyannak, akire ezen a pályán még nagy jövő vár. Ha az előttünk álló évtizedekben amit közös munkával töltünk majd, mégegyszer ilyen meggondolatlan baromságot teszel, mint ennek a levélnek a megírása, akkor beverem a pofádat.

Szeretettel ölelek mindenkit:
Anger Zsolt

Anger Zsolt írása teljes terjedelmében elolvasható a Szinhaz.hu oldalán.

Koltai Tamás a cikkhez fűzött kommentben így reagált a leírtakra: "Anger Zsolt hazudik. Soha senkit nem hívtam fel az Átrium Színházból. A rágalmazás a legszebb erények egyike. A többi már ebből fakad."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.