Színház

Áprilisban írják ki a József Attila Színházra és a PeCsára vonatkozó pályázatokat

2011.03.11. 14:35
Ajánlom
Újabb hírek a József Attila Színház sorsáról: egy hónapon belül meghirdetik az igazgatói pályázatot.

Április elejéig pályázatot ír ki a József Attila Színház vezetésére a Fővárosi Önkormányzat, a Petőfi Csarnokra (PeCsa) vonatkozó pályázatot pedig április második felében teszik közzé.

Csomós Miklós, a kultúráért felelős főpolgármester-helyettesközölte: az angyalföldi teátrummal kapcsolatban a főváros nem hasznosítási, hanem igazgatói pályázatot ír ki március végén vagy április elején.

A József Attila Színház megmentése érdekében az utóbbi hetekben levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez a Magyar Színházi Társaság, a MASZK Országos Színészegyesület, valamint a Magyar Teátrumi Társaság is, miután Méhes László, a színház igazgatója ismertette a társulattal Csomós Miklós levelét, amelyben a főváros vezetése arra kérte őt, hogy a következő évadtól ne hosszabbítsa meg a munkavállalók és egyéb foglalkoztatottak szerződését.

A főpolgármester-helyettes ezután több napilapban is cáfolta, hogy a főváros a József Attila Színház megszüntetésére készülne. A városvezető ekkor még egy színházi célú hasznosítási pályázat ötletét vetette fel.

Csomós Miklós tájékoztatása szerint döntés született a Petőfi Csarnok további sorsáról is. A városligeti kulturális intézményt nem vonják össze a Trafóval, ehelyett április második felében hasznosítási pályázatot írnak ki rá.

A főváros a PeCsa jövőjét a jelenlegi funkciók részbeni megtartásával, ifjúsági könnyűzenei koncertek, hazai és nemzetiségi népzenei találkozók és koncertek helyszíneként képzeli el, teret adva majd a vállalkozók által a pályázat alapján mérlegelt üzleti jellegű hasznosítási elképzeléseinek is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.
Színház interjú

„Nevetsz, de közben akár sírhatnál is” – Interjú Vida Péterrel

Június 22-én, Az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadással nyitja meg színházi idényét a Kultkikötő, ami egyben a darab ősbemutatója lesz. A „monoKRÓM KÁDdráma” főszerepét Vida Péter alakítja.
Színház poszt 2018

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Színház magazin

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Színház gyász

Elhunyt Paudits Béla

Szerda délután a kórház intenzív osztályán érte a halál a 68 éves színészt.